B. Nap mínusz egy hónap

Margit körút anno 1945 (Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)

Pár évvel ezelőtt már írtam arról, hogy amikor a holtak becsületéről van szó, akkor annak egyik fokmérője a tisztelet. Leginkább az emlékek háborgatásának mellőzésében is megnyilvánuló tisztelet. Politikai haszonszerzésre kihasználni az esetleg akaratuk ellenére halálba vezényeltek emlékét éppolyan becstelen és barbár tett, mint egy háború, egy népirtás civil áldozatainak emlékét, illetve a holtak sírjait meggyalázni.

Márpedig nehéz nem látni, hogy amikor egy politikai irányzat halottaknak emléket állító emlékművet akar elmozdítani az egyik oldalon, míg egy fasiszta haderő parancsnokai által elrendelt ostoba kitörési kísérlet áldozatait rángatja elő a másikon, akkor az elsősorban a politikai haszonszerzést szolgálja. Még azt sem vitatom, hogy az 1945-ben, a Várba szorult haderő kiskatonái között nem voltak valóban becsületes, és megvezetett emberek. Az előre láthatóan szinte teljes megsemmisüléssel járó kitörési kísérlet parancsba adása, elrendelése, vagy akár csak puszta eltűrése a vezetőktől azonban nem becsületbeli ügy volt, hanem szemétség. Amit tehát a szélsőjobboldal a „Becsület Napjaként” nevez azt nyugodtan ünnepelhetnék, a vezér-szemétség napjaként. S ebből szempontból elég silány reakció az, hogy egy kisebb, alighanem eleve provokációként és koncnak odavetett rendezvény betiltását tekintik a szélsőségek elleni fellépés eredményének.

Bár, az is eredmény. De éppen annyira sekély eredmény, mint annak idején az „Adj gázt!” nevű felvonulás miniszterelnöki propaganda-betiltása, miközben bíróságilag betiltott gárda önmagukat is utódszervezetnek tekintő egyletei belügyi védelemmel esküdözhetnek a Hősök terén. Holott egy jogállamban két dolgot biztosan el lehetne várni. Az egyik, hogy ne a miniszterelnök pillanatnyi szeszélye döntse el, hogy milyen felvonulás tartható meg és milyen nem. A másik, részben ebből is következő elvárás lenne, hogy a jogrend mindenkire és minden szervezetre egyaránt érvényes. Ellenkező esetben a jogrend diszkriminatív. Ilyen az is tehát, ha betiltják az egyik szervezet felvonulását, de a másiknak még csak egy üzenet szintjén sem jelzik: „ha felvonultok, szét lesztek zavarva”. Holott ez lenne a legkevesebb akkor, ha a titkosnak emlegetett rendezvényről már a sajtó is beszámolt, csak az indulási helyszín nem széles körben ismert. Holott ez, például a Szálasi Ferenc emlékét ápolókkal szemben, a szellemi hulladékgazdálkodás jegyében is szóba kerülhetne. Így tulajdonképpen Pintér Sándor belügyminiszter véleménye igen érdekes lenne ebben a kérdésben. Remélhetőleg a rendőri vezetők is időben megtudják.

Az azonban, amire emlékezni akarnak Pintér Sándortól függetlenül is elgondolkodtató lehetne néhányaknak. Az például, hogy a Várból a német és magyar haderő maradványait egységes erőként engedték az akkor már nyilvánvalóan zárt szovjet ostromgyűrű géppuskái elé. Ami korántsem utal arra, hogy „itten kérem német megszállás van folyamatban”. Ahogy igen kevés magyar honvéd halt hősi halált a német megszálló erőkkel vívott, és a magyar hadvezetés által kezdeményezett ütközetekben is. Amikor tehát a német haderő bevonulásának évfordulóján megszállásügyi emlékműavatást akarnak tartani kormányzatilag, akkor az a centrális erőtérből vezényelt történelemhamisításnak is feltűnhet. A megszállás a közkeletű képzetek szintjén a bevonuláskor sejtet először erőszakot, és nem a bevonult haderőnek az azt követő, és az ország vezetése általi szervilista kiszolgálásakor. De még álnaivitásból sem tételezem fel, hogy a neohorthysta, vagy a Szálasi-hívő, hungarista megemlékezők hirtelen megvilágosodva revidiálnák eddigi nézeteiket. Így, noha tényleg lehetne legalább annyira elgondolkodtató néhányaknak, mint történelemnek, a Kárpát-medence népesség-mozgásait is taglaló, ismerete, aligha fognak elgondolkodni.

Jó lenne persze azt gondolni, hogy a belügy a helyén áll, és bármilyen, a fasizmust pozitív példaként megjelenítő rendezvényt csírájában szétkerget. Alapvetően ugyanis ez is lehetne a feladata. Akár a félelemkeltésre alkalmas voltára hivatkozva. Azt azonban, hogy az a bizonyos februári nap nem lesz talán sima és békés, jelezheti egy, a belügyminisztertől független kormányzati előrejelzés is. Az, hogy Orbán Viktor a közeljövőben diplomáciai offenzívába kezd. Ellátogatva Oroszországba, majd Kínába, több arab országba. Mely látogatásokat egy európai körút követ valószínűleg. Márpedig, ismerve a miniszterelnök bátorságát nem igazán lenne meglepő, ha február 11.-én halaszthatatlan külföldi útja támadna. Már csak azért is, mert bármi komolyabb probléma adódik, akkor elmondhatja majd: azért volt baj, mert ő nem volt itthon legényként a gáton. S szinte biztosan lesz nem kevés olyan híve, aki majd beveszi ezt a szellemi pótcselekvéssel felérő maszlagot.

Andrew_s