Középiskolás közrabiga?

Az iskolakezdéssel számos új szabály és elvárás lép életbe az iskolákban, melyek némelyike a középiskolások életének felbolygatását, vagy akár a családdal való szembeállítását is jelentheti. Mindezt úgy kommunikálva, mintha valami világrengető, de minden esetre valami hatalmas vívmány lenne. Holott alapvetően talán a gyomorforgató lehetne a jó szó. Nem a külcsín, hanem a belbecs miatt.

Ilyen lehet az új szabályok kapcsolata a közmunkával, mely közmunkát a jelen formában bátran lehetne közrabszolgaságnak, a kiszolgáltatottsággal való visszaélésnek tekinteni. Az érte kapott fizetés legfeljebb a napi túlélésre elegendő, és nem véletlen, hogy a kormányzati politikusok jó része kitér az olyan kérdések elől, amelyek a megélhetési lehetőségeket firtatják az ominózus 47 ezerből. A képviselői irodaházból, illetve a polgármesteri székekből ugyanis sokkal rózsaszínűbb lehet a világ, mint akkor, ha a képviselői, a bizottsági és a ki tudja milyen lobbi-pénzek helyett abból a kevésből kellene megélni. S ahhoz is gazsulálni, megalázkodni kellene. De tudom, a 47 ezerből papíron megélő politikus urak jó részének számára a lapát talán csak egy elvont fogalom. Viszont remekül tudnak beszélni munkára szoktatásról, és a lapátolás nemesítő erejéről.

Arról, aminek a jegyében a középiskolásokat is 50 óra társadalmi munkára lehet kényszeríteni. Ez ugyebár kicsivel több csak, mint egy munkahét, de mint arra a Középiskolai Hálózat - KIHA számára levelet író egyik középiskolás is jelezte, ez olykor mégis sok lehet. Nem a középiskolásnak elvégezni, hanem hatásában. Az ugyanis nyilvánvaló, és ezt a levélíró, akinek levelét a KIHA teljes egészében kitette a Facebookra, pontosan felvázolja. Csak egyet érteni lehet azzal, hogy a középiskolásokkal elvégeztetett munkát másnak már nem kell elvégezni. A következmény szívszorítóan törvényszerű. Ahogy a levél tartalmazza: „A probléma csak az, hogy ezzel párhuzamosan lakóterületemen a közmunkaprogram meg fog szűnni!” Ez természetesen azt is jelenti, hogy óhatatlanul feszültséget generál a középiskolások és a közmunkából élni kényszerülők között. Akár gyermek és rokonai között is.

Márpedig ez legalább olyan „gusztusos”, mint a diáktüntetések idején megszólaló egyik konferencialátogató kijelentése egy diáknak: „Te pedig hazamehetnél édesapádnak lecsavarni két nagy fülest!”. Mert a családon belüli feszültségkeltés, a családtagok kijátszása egymás ellen a hatalom bársonyszékében röhögve, egyszerűen gusztustalan. Különösen akkor, ha tudjuk, a társadalmi munka szép hagyománya ingyenmunkát jelent. Így a középiskolások ingyenmunkájával a keveset keresőknek kifizetett bért is „megspórolják” a hazai, unortodox workfare lovagjai. Vagy ahogy a levélíró fogalmaz: „Most 3 kereső fog kiesni a családból én és osztálytársaim meg mehetünk -gyakorlatilag ingyen munkára!”. Ha ez igaz, akkor remélem komoly a milliókkal járó kitüntetést, és Orbán Viktor személyesen használt WC-papírját is megkapja az ötlet megfogalmazója.

A jelzett levélben megemlített másik, szintén a középiskolásokat extra teherhez juttató vívmány ehhez képest szinte már semmi. Ez a felvételihez kötelező nyelvvizsga kérdése. Ami különben a 47 ezres térségektől függetlenül is vitatható. A középiskolának ugyanis nem a nyelvi képzés, hanem egy általános tudásszint biztosítása kellene, hogy célja legyen. Ha az egyetem képes lenne normális számonkérésre, és a szakdolgozatok elbírálását arra alkalmas módon, arra alkalmas opponensek végeznék, akkor az egyetem végére amúgy sem lehetne „megúszni” a szaknyelv anyanyelvtől idegen ápolását. A belépéskor sokkal inkább azok a biztos szakmai alapok kellenének, amire az egyetem építkezni tudna. Mármint akkor, ha nem a „(Klinghammer) Istvánnak jó lesz” szemlélete, hanem egy valósan tudásközpontú felsőoktatás lenne a cél. Ezzel ellentétben a belépéskor megkövetelt nyelvvizsga olyan, mintha a vizsgaközpontok lobbi-érdekei vezérelnék a törvényhozók kezét. Nem először felvetve ennek gyanúját, amikor újabb, és újabb gesztusok kezdenek gyakorlódni.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ahol kevés a munkahely, ott a tanulás lenne az egyetlen kilábalási, túlélési lehetőség. Akit tehát megbuktatnak a nyelv-vizsgán, az szinte biztosan megpróbál újra elmenni. Újra és újra befizetve a vizsgadíjat, és a tanfolyami költségeket. Akár a család szinte teljes kisemmiződése árán is. Biztos bevételhez juttatva a vizsgáztatókat. Tekintettel arra, hogy ezek a vizsgák azok, melyekben annyi szubjektív elemet lehet belevinni, ami alapján bárki, bármikor megbuktatható. Jó eséllyel a Londonban talán öt perc alatt eladható vizsgabiztos fogja ugyanis értékelni a jelölt kiejtését, intonációját, a beszédkészségét, szókincsét, miegymását. Miközben aki járt már Londonban, az pontosan tudhatja, hogy ezek azok a paraméterek, amik pontosan annyit számítanak, mint hazánkban a tájszólással megnyikkanó atyafi beszéde esetén a tájszólás. Ellenben remek buktatási lehetőséggé válhat.

Ha két hatást összeadjuk, akkor siralmas kép alakulhat ki az ország egyes területein. A családok vissza fogják tartani a középiskolától a diákok egy részét azért, hogy számukra a közmunka megmaradhasson. A véletlenül mégis középiskolába kerülteket szembeállítják a családjukkal. Ha tovább akarnak tanulni, akkor fizessenek akár a semmiből is. De még jobb, ha nem akarnak továbbtanulni. Elvégre így lesznek kiváló célpontjai azoknak a mutogatásoknak, amelyek a helyzetükön gúnyolódnak. Esetleg felajánlva céltáblának is a szélsőségesek számára, mint kulturálatlan, visszamaradott családokat. De az a lényeg, hogy az ezt kitaláló politikusok köszönik jól vannak. Messze ezektől a helyektől. Mert még véletlenül fröccsenne rájuk valami emberség. S az csak a 47 ezerrel van megfizetve. Nekik meg több jár.

Andrew_s