Gárdonyi 150

Ha valaki a Pilisben kirándul, megtekintheti az Egri várat. Illetve azt, ami maradt belőle. Igazi Patyomkin (Potemkin) –vár. De legalább nem is készült másnak. Ami azért nagy előny. Még akkor is, ha tudjuk, egy ifjúsági kultuszfilmnek szánt film díszlete volt csupán.

Egy filmé, melynek hibáit nem egy esetben viccekben örökítették meg, és talán néhány újravágást is megélt. A képanyagban maradt, sokszor szinte már legendaként felemlegetett, karóra, cigarettacsikk okán például. De őszinte leszek, és bevallom, nagyon régen láttam, és nem ezek a bakik tűntek fel elsősorban, hanem a vár körül felvonuló török sereg ismétlődő arcai. Ám nem a hibái miatt láttam régen, hanem mert csak. Végső soron még csak meg sem tudnám mondani. Ahogy azt sem, hogy a film alapjául szolgáló könyvet miért olvastam olyan régen, és miért nem olvastam sokszor újra. Talán azért mert dédnagymamám olvasta fel annak idején, és „ÚGY” nem tudom olvasni magamnak. Miközben tudom, az említett felolvasóestek régen voltak. Az „Egri csillagok” című kötet különböző kiadásai pedig ott porosodnak a személyes életút mentén.

Volt gyermekkori élmény, és volt kötelező olvasmány. Olyan kötetként, amiben a Kádár-korszak is elismerte azokat az értékeket, melyeket Ziegler Géza belefogalmazott. Mert hogy Gárdonyi Géza ezen a néven látta meg a napvilágot. 150 évvel ezelőtt. Annyi idővel ezelőtt, mely időszak szinte azonos azzal, melyet legismertebb ifjúsági regénye felidéz. A török megszállás is eltartott ennyit. Mondhatnánk tehát azt, hogy egy török megszállásnyi idő telt el azóta, hogy a török megszállásról író író megszületett. 1863. augusztus 3-án, Gárdonyban. S bár életműve sokkal gazdagabb az említett műnél, mégis az „Egri csillagok”, illetve talán még „A láthatatlan ember”, illetve az „Isten rabjai” révén ismerik talán legtöbben. Elvégre a történelmi témájú regények sokszor adtak tág teret azoknak a véleményeknek is, melyek megpróbálták még akár a történelmet is újraértelmezni. Legalább az iskolákban. Olyan gondolatokat is tulajdonítva, legalább a sorok közé értendőn, Gárdonyinak, melyre az író lehet, hogy csak legyintene, s a költővel mondaná: „gondolta a fene”.

S az egri remete lelke meg is tehetné. Hiszen tudjuk, hogy fejfáján csak ez áll: „Csak a teste!”.

Andrew_s