2013. augusztus 8., csütörtök

Média a banánok között

Forrás: Gépnarancs
Már megint a Fidesz kommunikációja, és legyinthetnénk is rá egy széleset. Nagy ívűt. Miközben a részleteiben szinte mindenben megfelel annak, amit egy jól kidolgozott koncepciós felhajtásnak teljesítenie kell. Még akkor is, ha nem okvetlenül a tényirodalom részét fogja alighanem képezni. S még akkor is, ha egyszer majd a nagy német mester munkásságával egyenrangú szinten fogják tanítani.

Amiért talán nem, az inkább az átláthatósága, a primitivitása, vagy inkább pitiánersége. Annyira nyilvánvalóan az egységsugarú szavazóknak szóló kampányelemként, hogy szinte már bántóan lenéző mindazok számára, akik önerőből átlátják a banán meghámozásának technológiáját. Az ügy ugyebár azzal indult, hogy az MNO hatalmas felfedezést tett a baloldali médiamogulok kampányfogásait illetően. Egy újságcikkben, noha nem árt, ha vannak benne tények, azért persze tág tere van a gondolatiságnak. S akár némi lapja is lehet egy sajtó-összeesküvésnek. Nem okvetlenül a baloldal mellett, vagy a kormány ellen. De például a kritika jegyében. Még akkor is, ha ez a Fidesz kommunikációs igazgatójának számára esetleg tényleg nem látható át. Kocsis Máté ugyanis a korábban említett, nagy leleplezésre, úgy tíz napos késedelemmel reagált azzal, hogy mindenki álljon neki tisztázni magát. S itt van a recept pitiánersége. Felröppentetni egy hithű médiával valami gumikacsát, és amikor senki nem cáfolja a röpképtelenségét, akkor felszólítani az ellenzőket a bizonyításra.

Tehát nem az esetleges összeesküvést gondolják bizonyítani, hanem annak hiányát. Legalább olyan zseniálisat alkotva, mely már Gyurcsány Ferenc szakdolgozata kapcsán is bejött. Alkalmasint megjegyezve, hogy az Orbán Viktor hasonló művével kapcsolatos kérdések azóta sem kaptak megnyugtató választ. Ellenben azt is megjegyezhetjük, hogy már a boszorkányüldözések is ekként működtek. Talán ezért is jelentős vívmánya a jognak az ártatlanság vélelme. Ami azonban szemmel láthatóan nem nagy hatást gyakorolt a Fidesz prominenseire. Noha jó lenne tanulmányt olvasni arról, amiben Kocsis Máté hosszan igazolja, hogy nem tud, és ha tudna, se szokott seprűnyélen lovagolni. Miközben Gyurcsány Ferenc, vagy Bajnai Gordon viaszbábját szurkálja a ködben. Addig is, azt olvashatjuk, hogy Kocsis Máté nem csak az MNO-cikkből, hanem más forrásokból is tud a hatalmas összeesküvésről. Hogy milyen más forrásból? Más forrásból, és kész. Fogadjuk el. S addig is magyarázkodjon a Sanoma vezetője, de sebesen.

Különösen azért, mert már a KDNP is felháborodott ezen a borzasztó összeesküvésen. Kicsit megfeledkezve például az olyan apróságokról, hogy az eladósorba került, esetleg kényszerült, Sanoma kérői között Simicska Lajos cégcézár is ott lehet. Miközben még abban is lehet valami, hogy a politikai akciónak éppen az lehet az egyik célja, hogy a vétel előtt leverjék a médiabirodalom árát. Így a politikai koncepciós eljárások receptkönyvét követő akciónak végső soron egy nagyon is egyszerű gazdasági oka lehet első körben. Minél olcsóbban átjátszani Orbán Viktor haveri körének a médiát. Utána nyilvánvalóan már beérik a politikai hozadéka is az ügynek, de a hirdetési piac mégiscsak megérheti. Ebből a szempontból a Heti Válasz akciója már csak színesíti a képet. A melegfelvonulások kapcsán a magát szinte a közröhej szintjére leküzdő médiaszereplő, némi utánlövéssel, ugyanis szintén állást foglalt. Roppant meglepő módon hatalmas baloldali túlsúlyt emlegetve a kereskedelmi médiában. Holott éppen ez az a médiaszegmens, amelyben, mint neve is mutatja, a bevételekben való érdekeltség az alapmotívum. S valamilyen módon a nézettség a bevétel meghatározója. Ezért is szinte az egyetlen lehetséges szakmai magyarázat az, hogy a Sanoma vezetője hisz a média függetlenségében.

A kereskedelmiség miatt aztán kicsit gagyi érvrendszerré válik az, ami szerint „a saját nézhetetlen kormánypropagandánk a tuti, míg az, aki mást kínál az baloldali összeesküvő”. Holott szinte biztosan van a jobboldal szellemiségéhez közelálló, ám tehetséges médiaszakember is. Nem okvetlenül Kocsis Máté, illetve a Fidesz szóvivői karának többi tagja, de azért még lehet. Igaz, ők csak olyan esetben kaphatnának támogatást, ha nem a sértett gátőr kocsmai panaszai szintjén kellene nyomni azt, ami a vezér szerint az aktuális szellemi maszlag. A jelen helyzet tehát aligha médiaháború. Legfeljebb egyfajta gazdasági pozíciószerzésért indított koncepciós eljárás a politikai pitiánerség jegyében. A banánhámozók szellemi szintjén levezényelve a nagyérdemű tapsoncok kedvéért.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése