2013. augusztus 2., péntek

A Fidesz beismerte a várható csalást?

A regisztrációs mizéria kapcsán már vélelmezhető volt, hogy ott és akkor korántsem ér majd véget a 2014-es választások körüli huzavona. A jelenlegi forduló beindítója egy, a külföldön leadott szavazásokkal kapcsolatos technikai megoldások kritikája volt. A kritikát az Együtt-PM nyújtotta át Pálffy Ilonának, a Nemzeti Választási Iroda elnökének egy nyilatkozatára hivatkozva. S szinte azonnal, még 2013. július 28-án, vasárnap megszületett a Fidesz válasza: a bukott baloldal tehet mindenről, és veszélyezteti a választások tisztaságát.

Na mármost ettől igazán fura arcot vághat az, aki a naptárra tekint. Ha ugyanis igaznak tekintjük a Fidesz közleményét, miszerint „a bukott baloldal, a vereségébe beletörődni képtelen Gyurcsány-Bajnai-szövetség” veszélyezteti a szavazásokat, akkor két problémával szembesülünk. Az egyik az, hogy esetleg időugrás alanyaivá váltunk, és már lezajlottak a 2014-es választások. Mert ugyebár „bukott baloldalról” csak akkor lehet beszélni, ha a szavazásokat összeszámlálták, és a jelenlegi ellenzék vesztesen került ki a versenyből. A másik probléma akkor merül fel, ha az időugrásról mégis lemondunk a megfejtések során. Ebben az esetben azt kell feltételeznünk, hogy a Fidesz már előre tudja: a baloldal megbukott, illetve meg fog bukni a választásokon. Ez még akkor is kínos, ha tudjuk: jelenleg az MSZP-vel és nem a DK-val zajlanak az egyeztetési tárgyalások az Együtt-PM részéről. Ha ugyanis mintegy fél évvel a tényleges szavazatszámlálás előtt a Fidesz már tudja, hogy ki bukik a választásokon, akkor maga ismeri be a várható csalás tényét. Ráadásul ezt olyan hatalmi arroganciával, hogy már a megfogalmazásra, a formára sem látják szükségesnek figyelni.

Nagyjából tehát azt láthatjuk, hogy a hatalmi gőg, és a hatalmi görcs kommunikációs hibákhoz vezet. Elkövetve azt a „Tanú” című filmből ismert hibát, hogy a vádbeszéd helyett az ítéletet húzza ki a vádló a zsebéből. Ebből a szempontból már csak a görcsölés további jele, hogy egy szavazástechnikai kérdéssel kapcsolatban maffiabaloldaloznak egy kicsit. Az ugyanis, még megvalósulása esetén is egy másik csirkefogás. Bár másokat maffiázni a trafik- és föld-mutyik árnyékában nem túl szerencsés esetleg a Fidesz részéről. Ám érthető az szómágiás erőlködés amiről már volt szó. S ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy az időjárás-jelentésről, vagy Pálffy Ilona nyilatkozatáról van szó. Nyomatni kell, mert különben gyorsan omolhat össze a Fidesz szólamvilága.

Ugyanakkor, mint a nyilatkozatok félmondataiból is látszik, a nagy nyilatkozhatnékok elszólásokhoz vezetnek. Megerősítve, vagy legalább is nem cáfolva azokat az észrevételeket, azok jogosságát, melyek kapcsán annyira, de annyira szeretnék az ellenzékkel elvitetni a balhét. Holott teljesen nyilvánvaló, hogy a vereségbe belenyugodni nem képes jobboldal ténylegesen zárt el hidat 2002-ben. Nem teoretikusan, hanem tényszerűen. A hatalomvesztésbe való belenyugvás hiánya tehát lehet előzetes vád a jelen ellenzékkel kapcsolatban, viszont tény a jelenleg a hatalmat birtokló oldal esetén.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook