Üzenet az Aliyev-bélyeg alól

Heydar Aliyev a Pentagonban 1997-ben.
Forrás: 444.hu

Az azeri orgyilkos kiadása és előléptetéses szabadon-engedése után tegye fel a kezét az, akit meglep a hazai erőcentrum, és a bakui vezetés közti egyeztetések mélyülése. Ennek csak egyik, noha feltűnő tünete az az emlékbélyeg, melyet elvileg még csak nem is a kormány adott ki. A Magyar Posta ugyebár a saját szakállára intézte az azeri nagykövetséggel. Mi meg elhisszük. Ha a Fidesz valamelyik szócsöve még esetleg nem mondta volna, akkor is lefogadnám, hogy ez lesz a mentség.

A Magyar Posta központjában majd megtalálják az aktuális bűnbakot, ha nagyon muszáj. Holott azért elég nyilvánvaló, hogy a bélyegek világa általában is tükrözi azt a politikai, társadalmi környezetet, amelyben a rajzoló nyomóformába önti mondanivalóját. Ebből a szempontból szinte teljesen mindegy, hogy az a bélyeg, ami Heydar Aliyev kilencvenedik születésnapjára emlékezik, kinek a fejéből pattant ki ötletként. Ahogy többször írtam, egy idő után nem kell a centrumnak irányítani. A világos hatalmi üzenetek mentén kialakul az öncenzúrázott, és túlteljesítő csinovnyikok hálózata. A rendszer önjáró, önszabályozó. S bár kontraszelektált, de éppen ezért lojális. Amikor tehát megjelenik az említett bélyeg annak emlékére, aki számos örmény életért felel, és életútja a sztálini világ csinovnyikjától halad a mába, óhatatlanul üzen.

Arról is, hogy valaki jó ötletnek tekintette kiadni. Ez lehetett akár az azeri nagykövet is. Őt nyilván hajtotta a maga teljesítési kényszere. Az, amivel otthon el kell számolnia. Elítélni tehát nincs miért. Az is nyilvánvaló, hogy csak akkor tarthatta a felvetést keresztül vihetőnek, ha erre nézve pozitív válaszra számíthatott. Maga a kérés tehát azt sugallja, hogy a hazai politikából erős, az azeri érdekek felé elfogult visszajelzéseket kaphatott korábban. Ha ilyen visszajelzés nem érkezett, és a postán ötlötte ki valaki, akkor maga az ötlet lehet az említett visszajelzés. Ha tehát bárkinek kétsége lehetett volna korábban arról, hogy kormány az azeri érdekszférába, és politikai viszonyokba sorolandónak tekinti Magyarországot, akkor annak ettől a szimbolikus gesztustól is oszolhat a kétség.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy az ötlet csak egy pontja a bélyeg kiadásának. Az ötletet el is lehet utasítani. Amikor tehát nem utasítják el az ötletet, hanem megtervezik, és kiadásra előkészítik, akkor az világosan jelzi, hogy valaki tényleg egyfajta példának tekinti Heydar Aliyevet. Esetleg csak azt gondolja, hogy a hatalmi centrumban megszerzi az aktuális piros pontját, mert feltételezése szerint ott pozitív gesztusnak számít majd. Bár, ez a forgatókönyv akkor érvényes csak, ha elfogadjuk a kormánytól független döntést a bélyegről. Efelől, lévén az államközi kapcsolatokat érinti, azért vannak kétségeim. Valószínűbbnek tűnik, hogy kormányhoz közeli döntés eredménye a KGB egykori vezérőrnagyának tisztelgő bélyeg. Aligha nélkülözve azt a politikai üzenetet, hogy a maffiakapcsolati gyanútól, és diktatórikus módszerektől sem mentes Heydar Aliyev igenis példakép lehet egyeseknek. Például a magyar miniszterelnöknek, aki már korábban megnyilatkozott saját vonzódásáról az egykori, diktátumalapú rendszerhez.

Andrew_s