Varga Mihály a parlamentben örül
az első negyedéves eredményeknek. Szinte várhatóan meg fognak jelenni majd azok
a kormányzati kommentárok, melyeknek előfutárait Rogán Antal pufogtatta el.
Miszerint az MSZP nem tud örülni az ország sikerének. Ahogy azok sem, akik nem
hiszik el, hogy hamarosan kiönt a tej és a méz a tündérfalvi Dunából.
Alkalmasint Brüsszelből sem látják a gazdaság hihetetlen felívelését. De erre
már kipróbált a kommunikációs
recept: kettős mérce van.
Amely kettős mércében lehet is valami, meg
nem is. Annyiban például biztosan kettős a mérce, hogy nyilván más
elvárás-rendszer van azokkal szemben, akik bent vannak a szövetségben, és
azokkal szemben is, akik nincsenek. Aztán például egyszerű emberek döntenek ott
is. Alig vitathatóan szubjektíven sem feltétlenül szeretve azt a kormányzatot,
aki burkoltan, vagy kevésbé burkoltan, de tűrhető rendszerességgel lehülyézi a
tisztelt egybegyűlteket. Ahogy egyébként az óvoda nagycsoportjában sem a szocializációs
maximum az, ha valaki körberugdalja a csoportot, majd közli, hogy vegyék be a
játékba. Jogilag lehet, hogy nem lehet esetleg kizárni, de szeretni nem fogják.
Amikor tehát a kormányzat először lebarmolja az EU-t, majd kéregető tenyérrel
közelít, akkor az óvodai szinten sem látszik üzemelni. Kívülről nézve biztosan.
S ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a kéregetés kölcsönkérésként, vagy
beruházási vágyálmok formájában zajlik. A részletek legfeljebb a visszafizetés
módjában, vagy a várható megtérülés formájában térhetnek el. Mely részletek
jogilag, politikailag lehetnek jelentősek, de az utca embereinek nem annyira.
Azoknak, akik csak azt olvashatják a hírekben, legutóbb például Németországban,
hogy már megint a magyar kormánnyal van gond.
Azonban a szubjektív kettős mércéktől
eltekintve, és szigorúan a hazai egyes mércéknél maradva is maradhatnak
kérdések. Annak ugyanis, aki munkanélküli, és évek óta keres munkát, aligha
lesz hihető az a fene nagy munkahelyvédelem. Különösen, ha mostanság szűnt meg
a munkahelye. A gazdasági fellendülésről szóló szövegek mögötti recesszió
hatására. Az ugyanis sokat számít, hogy milyen viszonyítási alapról tekintünk
azokra a sikerjelentésekre, melyeknek egyik tünete a „Magyarország jobban
teljesít” című kampány. Egy kissé ugyanis feltűnő, hogy nem igazán van
kifejtve, hogy minél is teljesít jobban a magyar hon. A számok kiragadásán is
lehet vitatkozni, de a érdekesebb lehet a szemérmetes hallgatás a bázisról.
Elvégre biztosan lehet találni olyan időszakot a magyar történelemben, vagy
olyan országot a Földön, amivel szemben megáll a kijelentés. Így aztán erősen
kérdéses lehet, hogy a magyar kormányzat mennyire alkalmaz kettős mércét.
Például olyat, hogy amit tesz az biztosan szuper, és csak az ellenzék látja rosszul
az adatokat. Miközben persze mindenki más idióta, és a nép ellensége.
Összekeverve a Fideszt a néppel, valamint a szezont a fazonnal.
De maradva a gazdaságnál, még mindig
érdekes lehet, hogy mit mihez mérünk. Az ugyanis aligha valószínű, hogy holnaptól
minden jó lesz. Azt pedig már sokszor, sokan hallották ebben az országban, hogy
„na most veszünk lendületet, és aztán rakétasebességgel emelkedünk”. Legutóbb a
realitásoktól elrugaszkodva. De hasonló jelmondatok mentén építette az ország a
szocializmust is. A GDP növekedésének győzelmi jelentése tehát nagyon nem
mindegy, hogy mihez képest értendő. Ha az európai átlaghoz képest, akkor nagyon
jó, és veregessük meg Matolcsy György, valamint Orbán Viktor vállát. Ha azonban
mondjuk csak a korábbi, erősen visszaesett teljesítményhez képest, akkor talán
nem annyira dicsérendő. Ha ugyanis valaki egy üzletre tegnap nagyon ráfizetet,
és ma csak ahhoz képest áll jobban, de még mindig ráfizet, akkor összességében
egyaránt bukik. Egyszerűen azért, mert összességében egyaránt veszteséget
termel, csak ma talán kevesebbért megy lejmolni, mint tegnap.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése