Táncparketten az önprovokatőrök?

Szigorúan ellenőrzött párválasztás.
Kép a Gattaca című filmből

Megtartották az első nemzeti kézfogóserkentő nemzeti párválasztó pártrendezvényeket. Az Index tudósítása szerint a rendezvényeket csak azok hagyták ki, akiket megcéloztak a táncmulatsággal. Hajazva arra a meglehetősen markáns bukásra, amelyet tavaly, az első Békemenetet követően érte azokat, akik koncertet rendeztek a kormányzati öntömjénezés jegyében. A kormányzati párkereső bulik megtartását különben azok után is erőltették, hogy az ellenzők beírásainak megsokasodása nyomán már korábban törölni kellett a rendezvényeket népszerűsíteni szándékozó Facebook-oldalt.

Az természetesen alig meglepő, hogy Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális és családügyekért felelős államtitkára sikerként aposztrofálta a „Szabad egy táncra?” megrendezett bulit. Gyorsan lerögzítve azt a véleményt is, hogy bár a rendezvény nagy siker volt, a kudarcért a Bajnai-gárda a felelős. Mert ki más is tehetne arról, hogy a profi táncosokon kívül nem csapott ki az országos tánckedv az utcákra, és nem alakult azonnali, mindent elsöprő tánchullámmá a rendezvény. Pedig alapvetően nem kellene talán Soltész Miklósnak tennie, mint megkeresni a saját minisztériumában Hoffmann Rózsát. Természetesen egy táncra is felkérheti a kolleganőjét, de mindenképpen érdemes lehetne elbeszélgetnie a pedagógiáról, és annak lélektani aspektusairól. Ha pedig ebben az államtitkár-asszony nem partner, akkor elbaktathatna ugyanezen okból valamelyik hasonló témával, pedagógiával, tömeglélektannal foglalkozó intézménybe. Az utóbbit érintve már csak azért is, mert akkor megtudhatná esetleg, hogy már korábban sem volt az a rugalmas elszakadást hirdető győzelmi frontjelentés, amitől valóban változott volna a II. Világháború fronthelyzete. Az érintettekből semmivel nem haltak meg attól sem kevesebben. Ahogy a nincs az a párválasztási sikerpropaganda, amitől a jelenlévők többen jelentek volna meg, mint ahányan ott voltak.

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy az emberek az egyeteminél élemedettebb korban is rühellni szokták, ha hatalmi arroganciával ugatnak bele a magánéletükbe. Márpedig az, amikor pártrendezvényen akarnak neki párt találni, akkor végső soron pontosan ezt teszi a kormányzat. Olyan nyílt provokációt intéz az ifjúság felé, hogy csak a szervilizmusra előszelektált, illetve a megjelenéstől személyes előnyöket remélők aktív részvételére számíthatnak a szervezők. Nem vitatva persze azt, hogy Soltész Miklós esetleg maga is azt szeretné, ha pártdirektíva írná elő a magánéletének minden percét, azért, azt hiszem, ez a kisebbség. Így a hatalom által szervezett pár-összeszerkesztő táncestek alighanem akkor is szerény sikerre számíthattak volna, ha nem feltétlenül a latin táncokat akarták volna népszerűsíteni. Akár elfogadjuk tényként a döglött halakról szóló állítást, akár nem. A diszkriminatív szervezést, a látogatók szelektálását azért sikerült igazolni.

Ha tehát elfogadjuk azt, hogy kevesen szeretik az ismerkedésre vonatkozó „kivel, mikor, hogyan” kérdéseinek kívülről való megszabását, akkor aligha van szükség Bajnai anarchistáira a kudarchoz. Különösen, mivel megkockáztatom, hogy az ellenzék akár érdekelt is lehetett volna a botránymentességben. Abban, hogy érdeklődés hiányában fulladjon be a buli adott esetben. Az ugyanis sokkal jobban demonstrálhatta volna a hatalom meddő kínlódását a népszerűségének demonstrálására. Pontosan úgy, ahogy a spontán szervezett, önkéntesen pártpénzből is finanszírozott Békemenetek esetében is szép lassan kiderült a hatalmi pozícióból való finanszírozás, és a szélsőségekkel rokon ideológiákat hangoztatók beépülése a szervezésbe. Az, hogy éppen a Jobbik képviselőjének alákérdezése nyomán erősítette meg Orbán Viktor, hogy mennyire tetszik neki a Békemenet szolgáltatta tapsonckör, már csak cizellálja legfeljebb a helyzetet. Nem befolyásolva azt azt állítást, hogy Bajani Gordonnak aligha állhatott érdekében a „táncolj magyar” mottójú rendezvények megzavarása.

Ugyanakkor ez korántsem állítható teljes bizonyossággal a rendezőkre. A Facebook-on tapasztalható ellenállás után megtartva a bulikat lehetett számítani a korlátozott sikerre. Ebben az esetben alapvető érdekké válhatott az, hogy ne a rendezvény elvi, pedagógiai hibáira visszavezethető legyen a kudarc oka. Azt pedig már a diákmegmozdulások során megtapasztalhattuk, hogy van egy olyan támogatói réteg, aki a diáksággal azonos korosztályt képvisel, és bármikor módosítható. Márpedig a pályára való bedobálása annak, ami éppen kéznél van, vagy menet közben beszerezhető, az inkább a b-közép, illetve az ultrák „munkamódszere”. S éppen az ultrák voltak azok, akik „spontán” bevonultak az egyetemfoglalók ellen az ELTE-re. Egyáltalán nem kizárható tehát, hogy a táncmulatságok esetleges ellaposodásának, és nyilvánvaló kudarcba fordulásának esetére kéznél tartották a megzavarók telefonszámát, és előre preparálták az erről szóló beszédet is. Biztosítva, hogy a sikerért a kormány, a kudarcért az ellenzék legyen a megnevesíthető felelős. Anarchista munkatársakat emlegetve, és a Fidesz székházánál levő békés diákokat belekeverve, de a gyilkosságért elítélt székházvédőt elfeledve.

Az is nyilvánvaló, hogy ebben az esetben azt ugyancsak muszáj volt bejelenteni, hogy az érdektelenségtől eltekintő sikerre való tekintettel újra megrendezik majd a bulit. Majd. Majd egyszer. Jelenleg őszre ígérve. De azért nem lennék nagyon meglepve, ha addigra valahogy a majdani végtelenbe helyeződne az időpont, vagy jelentősen átalakulna a tartalom. Meg különben is. Őszig is sok minden történhet. Még a szamár is megtanulhat beszélni. Bár Naszreddin Hodzsa nevű kormánytagot nem ismerünk. Viszont még Soltész Miklós is olvasgathat némi pedagógiaelméletet.

Andrew_s