Beszéd és zacc Helsinkiben

Orbán Viktor beszédet mondott Helsinkiben az egyetemen, és abban leszögezte, hogy tulajdonképpen nincs szükségünk túlságosan a németek, illetve a finnek pénzére sem. Talán azért, mert miután betársulunk az azeri bélyeg-bizniszbe, mi fogunk kölcsönadni az egész világnak. Rögtön azt követően, hogy a matolcsyánus unortodox gazdaságpolitikát még a Szíriusz-lakók is másolni fogják. Közvetlenül az égbe sugárzott tündérmese-könyv bitjeiből kiolvasva.

Talán erről is tárgyalt Jyrki Katainen finn miniszterelnökkel, miután kifejtette, hogy történelmileg a poszt-kommunista blokk testületi belépése lett volna ildomos az EU-ba. Mármint rögtön a rendszerváltást követően. Annyira, hogy elmaradása nemmás, mint történelmi hiba. Igaz ugyan, hogy egy klub tagságához általában kell egy klub, és kell az, aki be akar lépni, de ilyen apróságokkal igazán kár is foglalkozni. Elvégre az EU érezze magát megtisztelve, ha valaki be akar lépni oda. Ami természetesen igaz lehet a hazafiság oldaláról, de azért a realitásoktól kissé messze esik. Legalább annyira, mint a közrabszolgaprogramon alapuló workfare, és az unortodox gazdaságpolitika jó néhány eleme. Arról a demokrácia-deficitről nem is beszélve, ami alapján lassan csak a világ még létező diktatúráinak konszolidált példányaihoz lehet mérni a hazai viszonyokat. De ez egy másik fejtegetés tárgya lehetne. Bár a kérdést magam is többször próbáltam körbejárni.

Az azonban nagyon úgy tűnik, hogy megint az került napirendre, hogy a kapott sallerektől térdre ereszkedve éppen nem a fenekedős korszakát éli a miniszterelnök. Esetleg csak sikerült meggyőzni, hogy most ismét egy EU-barátságot sugalló beszéd lenne soron. Azt követően. miután mindenféle összeesküvősdis poénokat szórt szét a világba. Mármint a hazai viszonyokat kritizáló politikusokkal szembe. Kissé zavart okozva talán, hogy amikor a baloldal rémes ügynökeit véli látni a kritikusokban, akkor miért lett volna neki jó, ha a rendszerváltás utáni azonnali belépés különösen megemelhette volna az egy kormányzatra eső komcsizási koefficienst. Igaz ugyan, hogy komcsizni elsősorban, a Fidesz soraiban ülő volt MSZMP-tagok ellenére, a kormánypárt szokott, de ilyen apróság szintén nem szokott zavarni egy igazi demagógot. Ugyanakkor alighanem azon a síkon gondolta Orbán Viktor találkoztatni a párhuzamosokat, ami éppen a „szabad nekünk pénzt adnotok, mert az nektek a megtisztelő” címkét viseli.

Amikor ugyanis külföldi cégektől várja el, hogy a különadók által, a hazai leányvállalatok gazdálkodásában, okozott lékeket az anyacégek tömködjék be, akkor egyébként éppen, hogy a külföldiektől remél pénzt. Igaz, ezzel a populista demagógia, és a kamatok szintjén lecsaphat egy-egy muslicát. Azt ugyanis sokaknak kellemes lehet hallani, hogy jól megvágják azokat a fránya multikat. Ugyanakkor a különadó az nem hitel, tehát kamatvonzat nélkül lehet lenyúlni. Már akkor, ha a külföldi anyavállalat, lett légyen akár német is, hajlandó kipótolni a kasszát. Ilyenkor természetesen mégis csak igényt tart Orbán Viktor a németek, és mindenki más pénzére. Így, ha ezt a forgatókönyvet nézzük, akkor a kijelentés a badarság kategóriája. Természetesen a multik sem csapolhatók tetszőlegesen. Ebben az esetben a hazai beruházások száma csökkenhet, és a padló-közelbe küldött magyar leányvállalatok dolgozói is kezdhetnek gyúrni a közmunkára. Mely utóbbi költsége szintén a költségvetést terheli. Ha tehát a miniszterelnök tényleg, még közvetve sem számít például a német pénzekre, akkor ezzel tulajdonképpen a német tulajdonú cégeknek megüzente a várható államosítást, illetve a leányvállalatok tönkretételét. De ez a jelen.

Ami a rendszerváltáskori EU-ba való belépést illeti, ott is található egy elegánsnak ugyan nem nevezhető, de azért létező kommunikációs csapda. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy el lehet kezdeni a kommunikációt az EU mintegy történelmi bűneinek bővítése felé. Mert nyilvánvaló, hogy a szovjet érdekszférából kiszabadult államokat azonnal nevére kellett volna vennie az EU-nak. S mindjárt fel is tőkésíteni természetesen. Számolatlanul öntve a pénzt az államilag centralizált igazgatásba, és gazdaságirányításba. Ez a megoldás kétségtelenül egy hatékonytalan és pénzpazarló megoldás lett volna az EU részéről, miközben konzerválta volna a szocreál igazgatási rendszert. Kétségtelenül megspórolva a kormányfőnek azokat az erőfeszítéseket, amivel jelenleg próbálja pozícióba betonozni a maga centrális erőterét. Ennek elmaradása kétségtelenül lehet történelmi bűn a miniszterelnök szemében. Azonban nem okvetlenül kell feltételezni, hogy az EU szakpolitikusai a múltban is hülyék voltak, és a jelenben is hülyék. Ennek a feltételezésnek az elhagyása ugyanis nem szervilizmus, hanem a tárgyaló partnerek tiszteletben tartása.

Igaz, csak olyan szinten, ahol nem a sallerekkel való kocsmai fenyegetődzés jelenti a tárgyalási alapot. Az, amikor köztörvényes gyilkos hazaküldésével és emlékbélyeg kibocsátásával fényezik a tárgyaló fél alfelét, akkor az sokkal inkább sorolható a szervilizmus kategóriájába. Bár az is elképzelhető, hogy aki csak a falusi kocsmák, és a b-közép szintjén ismeri az erő-szakon végzett ököljogot, az nem érzékeli a különbséget. S ezért tekintheti történelmi hibának, hogy neki, aki talajvízként tört fel a pártállami rendszer televényéből, nem nyújtotta át az EU a pénzt, a paripát, és a hordót. Esetleg mindjárt az egyesült Európa királyának is koronázva.

Andrew_s