Kondérból is jobban teljesítünk

A belföldi híreket, és azok külhoni reakcióit látva sokszor lehet az az ember érzése, hogy igen alaposan melegítik a béka alatti vizet. Különösen, ha olyan híreket olvasunk, hogy Orbán Viktor immár kabaré-témává vált az Angela Merkellel szembeni ostoba kirohanásának is köszönhetően. Melyet olyan belföldi hírek árnyalnak, mint a trafikok ügye, vagy a földpályázatok kapcsán zajló nyomeltüntetésre utaló jelek. Miközben zajlik a kampány, ami szerint az ország jobban teljesít. Még mindig részben titokként kezelve azt, hogy tulajdonképpen mihez, kihez képest teljesít jobban.

A gazdasági teljesítményt illetően ugyanis erős kétségek támadhatnak akkor, ha az ételért sorban állók tömegére tekint valaki. Lehetőleg magasból, mivel a tudósítások szerint rendőrök igazoltatták a sorban állókat. Mert, ezek szerint, a szegények megalázásában például biztosan jobban teljesít az ország. Továbbá jobban teljesítünk adónemekben is, melyek közül most éppen a médiacégeket próbálja megsarcolni a kormányzat. Ahogy korábban a szolgáltatók államosítását készítették elő a rezsi csökkentésével kapcsolatos kampánnyal. Tehát a kormány aláírásgyűjtésben is igen jól teljesít a virtuális Vörös téren. Alkalmasint persze az egész kormányzati kampánymegnevezés is bugyuta. Ugyanis alapvetően a kormányzat teljesítményének kellene mérleget állítani. Már akkor, ha ehhez volna objektív adatokon alapuló lehetőség, és persze bátorság. Sokkal vonzóbb lehet az ország jobb teljesítményét hangoztatni. Bár egy valamiben biztosan jól teljesít az ország. S ez a türelem. Még akkor is, ha a türelem jórészt fásultságból fakad.

No meg talán abból, hogy az ellenzéki oldalon hiányzik az a fajta operatív elszánás, ami lehetőséget adna a tömegek utcára szólítására. Nem mintha egy polgárháborús, flaszterdobálós, TV-felgyújtós mizéria olyan nagyon hiányozna. Noha mindez annak idején, 2006-ban sem hiányzott. S nem csak azért, mert a Fidesz vezérkarának kedvezett a végkifejlett. Annyira, hogy a mai napig görcsös erőlködéssel próbálják a hívekben felgyújtani az emlékeket. Akárkinek kedvező eredménnyel sem hiányzik egy utcai bandaháborúkra emlékeztető közállapot. Amivel alighanem nem vagyok egyedül, és amit a hatalom meg is lovagol. A tömegek alapvetően békére vágyó beállítódását összekeverik a tohonya fásultsággal. Holott erre a tévképzetre már többen ráfaragtak a történelem során. De persze a történelem ismerete, az sokak szemében olyan métely, ami az alattvalóknak nem való, az uralkodót meg nem érdekli. Míg, akár egy választás kapcsán, bele nem verik az orrát.

Az ugyanis aligha valószínű, hogy az emberek tömegei szeretnek koldusként élni, és ételért állni sorban. Mert megalázó, mint minden kiszolgáltatottság. A megalázottakat rendőrökkel igazoltatni is megalázó. Sajátos módon azonban nem csak az igazoltatottaknak. Annak a hatalomnak is, amelyik láthatóan már csak a porban csúszók feletti hatalomdemonstrációban lel önigazolást. Nem vitatva, hogy a sorban állók puszta tömege is jobb cáfolat a kormány sikerpropagandájára, mint az ellenzék minden grafikonja és kimutatása. Nem vitatva, hogy a hatalom képviselőit már csak ezért zavarhatja a sor kialakulása. Miközben azért persze tudjuk, hogy korántsem mindenki állt ott, akinek bőven lett volna oka ott lenni. A vidéken élő szegények például biztosan hiányoztak a Blaha Lujza térről. Ahogy azok is hiányoztak, akiknek az éhség még nem törte meg a gerincét annyira, hogy ott kolduljanak étel-alamizsnát.

Ami természetesen egyáltalán nem jelenti azt, hogy feltétlenül szeretnek ülni Orbán Viktor kondérjában, és békésen puhára főnek. Ahogy előfordult már olyan történelmi pillanat jó párszor, hogy a békés ücsörgést, a csodavárásra emlékeztető kivárást felváltotta a közvetlen demokrácia-gyakorlás. Nem véletlen talán, hogy a jobban teljesítős kampányban is szép számmal szerepel a rendőri létszám növelése. Elvégre szintén a történelemből ismert recept szerint a diktatúra biztos megoldása lehet az, ha népesség harmada felügyeli a másik kétharmadot. Azt a kétharmadot, amelyiknek a fele értékteremtő munkát végez, míg a másik fele demonstrációs eszközként börtönben vagy kényszeres foglalkoztatáson van. Az sem vitatható, hogy minél melegebb a víz, annál nagyobb lehet az ellenzék felelőssége.

Mert egyáltalán nem mindegy, hogy feszültségek milyen csatornán keresztül kerülnek levezetésre. Könnyen előfordulhat, hogy kő kövön nem marad, és csak meddővé váló kezdeményezés nyomán ok keletkezik a szélsőjobboldali hatalomátvételre. Könnyen előfordulhat, hogy az ellenzék tehetetlensége miatt valóban polgárháborús krízis alakul ki. Alig különböző eredménnyel, mint az előző megoldás esetén. Könnyen előfordulhat persze az is, hogy véletlenül megnyerik a választásokat. A 2002-es események alapján sajnos ez sem biztosan vágyható állapot. 2002-ben is úgy vesztett a Fidesz, hogy a végén az ellenzéket vádolták az általuk, az Orbán-Pintér páros által, felügyelt és tisztának elismert választás „elcsalásával”. Miközben nem csak ezért lehet kellemetlen megnyerni a következő választást. A gazdaságpolitikai aknazár számos eleme garantáltan a következő kormányzat alatt fog robbanni. Olyan körülmények között, hogy parlamenti ellenzékként pont az, vagy az sem várható el az ország érdekében végzett együttműködésből, mint abban a sokat emlegetett nyolc évben. Semmi. Eltekintve a retorikai puffogtatásoktól, melyben Orbán Viktor profizmusa alig vitatható. Még akkor sem, ha beszédírói az utóbbi időben nekivezették a falnak.

Nem véletlen tehát az, hogy az országban tényleg sokan, sok szempontból fásulnak elfele. A kormány, illetve a Fidesz elérte azt, hogy elmondható: hatalomban maradásuk szinte biztosan rossz, de leváltásuk sem ígéri a mindennapok biztonságát. Még akkor sem, ha a koldusszintre kényszerítettek tömegei esetleg tényleg tetszenek egy valós forradalmat csinálni. Amitől azért az elhírhedett mondás szerzője is félt, mint ördög a tömjéntől.

Andrew_s

A Propelleren szintén olvasható.