Szociális éretlenség Hitlerrel kivarrva

Forrás: Gépnarancs

A tetoválás megkülönböztető ereje nyilvánvaló. Nincs ez másként akkor sem, ha egy harcművész gondolja úgy, hogy testére Hitler-, illetve Szálasi-portré kell, hogy kerüljön a horogkereszt társaságában. Miközben persze lehet a gondolati szabadság eszméi nevében kifogásolni azt, ha valaki ebben kifogásolni valót lát. Azért figyelembe kellene venni azt, hogy amikor egy MMA (Mixed Martial Arts) –harcos a szorítóba lép félmeztelenül, akkor mindenképpen élő hirdetőtáblaként s szerepel.

Az, hogy most Prágában majd nem kerülhet sor, az nem az önmérséklet eredménye. Szó nincs arról, hogy Petrovszki Attila hirtelen meggondolta volna magát arra nézve, amit korábban nyilatkozott a tetkókról. Viszont a prágai bajnokság sponzorai olyan mértékben találták vállalhatatlannak, hogy sorra visszaléptek a támogatástól. Így aztán a szervezők törölték a magyar versenyző valamennyi mérkőzését. Felmérték ugyanis, hogy az antifasiszták elvárásaival, illetve az emberiességi jóérzéssel egyaránt megütközve csak vesztesi lehetnek a magyar versenyző bőrfestményeinek. Ellentétben azzal, hogy hazánkban mintha senki nem reagált volna ugyanezen tetoválások versenyeken való népszerűsítésére. Miközben azért érdekelt volna Wittner Mária kirohanása akkor, ha egy versenyző mondjuk egy egész hátát beborító vörös csillagot varrat magára. Mondjuk a jól ismert Marx-Lenin-Sztálin portrétrióval tarkítva, és a kommunista internacionálé jelmondataival körítve. De valamiért persze ilyen harcművészről nem szól a sajtó.

Ami nyilvánvalóan nem azt jelzi, hogy a harcművészek és ketrecharcosok fasiszták lennének. Azt azonban igen, hogy valamiért trendinek tűnhet a fasiszta jelkép, és szlogentárból választani önkifejezési eszközt. Ahogy azt is, hogy senki nem emelgetett a fiatalembernek semmi figyelmeztetést erre nézve. Nem csak abban az irányban, hogy gond lehet a nemzetközi karrierrel. De arra nézve sem, hogy talán mégsem teljesen üdvözítő a nemzeti szocializmus eszméit hirdetni. Így, miközben a ketrecharcosok általában szinte biztosan nem fasiszták, a hazai mérkőzések szervezőinek mégsem volt bátorsága, illetve akarata ahhoz, hogy kitiltsák az önkényuralmi jelképek hirdetését a mérkőzésekről. Világosan jelezve, hogy puszta szóvirágnak vehető minden kísérlet a hazai szélsőségek jelentőségének kormányzati alulértékelése. Amíg ugyanis támogatókat lehet szerezni egy versenyhez, illetve a nézők sem tüntetnek távolmaradásukkal, addig aligha fog odahatni bárki is Petrovszki Attilára és elvtársaira. Például olyanokat mondva, hogy „vagy a fellépés, vagy tetoválások”.

Különleges tehetségek esetén esetleg az utóbbi kijelentés mellé odatenni a lézeres eltávolítás költségeit is. Esetleg egy történelmi korrepetálás költségeivel egyetemben. Mert azért az alapvető probléma mégis inkább a történelmi körülmények és előzmények kórosnak mondható ismerethiányában keresendő. Az ugyanis talán túlzott elvárás lehet, hogy valaki felmérje a rasszizmuson alapuló ideológiák visszás voltát. Azt, hogy bárki ott találhatja magát a diszkriminált oldalon. S a nagy pofonok aligha védenek a tetoválásban nagy bátran vállalt hitleri metódusok legtöbbje ellen. De ennek felméréséhez például empátia kellene. Amelyre talán lehet nevelni valakit, de aligha tehető a történelemmel ellentétben, érettségi tárggyá. Legfeljebb a szociális érettség fokmérőjévé. Visszakanyarodva oda, hogy a magukra horogkeresztet tetoválók, és azt propagálók tanárai sem lehetnek teljesen felhőtlenül büszkék a nevelési teljesítményükre. Ám ez már egy nagyon másik történet, és messzire kanyarodna el küzdősportoktól.

A sportpolitika, és általában a politika általános színvonalát azért valamilyen szinten mégis jelzik a jelen események. Az, hogy Prágába kell eljutnia egy eredményei alapján talán tehetséges sportolónak egy, a horogkeresztet el nem ismerő, visszajelzéshez.

Andrew_s