2013. május 3., péntek

Orbáni trafikszámháború

Forrás: Fineartamerica
A trafikok ügyében, a pénteki, szokásos vezérbeszédben, megszólalt Orbán Viktor is. Természetesen tudhatja bárki, hogy a miniszterelnök elfoglalt, és nem ér rá minden csipp és csupp üggyel foglalkozni. Különösen úgy, hogy közben növekedést kell ígérni a nemzetközi hallgatóságnak, és ki tudja, mennyire főhet a feje a leányzó szakdolgozata miatt. Miközben Kósa Lajosnak is eljár a szája, és igazolja az antidemokratikus ötleteket.

Így természetesen rögtön érthető, hogy a trafik-mutyi kapcsán nem ért rá azonnal megszólalni. Bár, még az is lehet, hogy a hívek egy bátor csapata beszélte le. Az eddigi gyakorlat alapján ugyanis ezek a megszólalások ilyenkor először bűnbakot szemeltek ki, és legfeljebb némi futó gyurcsányozás, vagy burkolt bajnaizás mentén haladtak el a világ realitásai mellett. A trafikok ügyében ez az orbáni csípőből tüzelés úgy hathatott volna, mint Balogh József kinyilatkoztatása a vak komondorról. Erre pedig érthető, hogy a Fidesz-nek most nincs égető szüksége. Eléggé a körmükre látszik égni enélkül is a trafik-mutyi. Feledtetve olykor a tisztesség látszatát is.

Ám azért csak megszólat a kormányfő, és biztosított mindenkit, hogy éjt nappallá téve gondolkodnak a megoldáson. Elvégre, ha már előre nem sikerült hatástanulmányt készíteni a tervezett intézkedéshez, legalább utólag oltani kellene a tüzet. Kiötölve némi magyarázatot arra, hogy miért teljesen okszerű az ismerősök vagyonhoz juttatásának újabb módszertana. Elmesélve, hogy mindez csak, és kizárólag a zemberek érdekében, és az egészségük védelmét szolgálva találódott ki. Rögtön érthetővé téve az ismerősök szerepét is. A megbízhatósás fontossága ugyanis érthető akkor, ha függőségek vámjának leszoktatási adónak a beszedése a cél. Orbán Viktor ugyanis azt találta mondani, hogy „a kormány a jelenlegi 44 ezerről 5 ezerre akarta csökkenteni a cigarettát árusító üzletek számát”. Vélhetőleg ezt úgy értette, hogy az állami engedéllyel, legálisan működő árusítóhelyek számát lőtték be ennyire.

Azonban egy kis ideig tegyük félre a csempészekkel, illegális árusokkal kapcsolatos találgatásokat, és higgyük el a számokat. Hozzávéve azt az információt, hogy a garantált hasznot legalább tíz százalékban szeretnék biztosítani. Ezt követően egy egyszerű, általános iskolában is megoldható matematika feladatot kapunk. Ha ugyanis a dohányosok számát, és függőségük kielégítésének igényét sem lehet rendeletileg a nyolcadára csökkenteni, akkor az egy trafikra jutó vásárlói szám fog nyolcszorozódni. Tehát a trafikokkal kapcsolatos szándék nem csak a haszonkulcsot növeli, hanem a forgalom többszörözését is garantálja. Ezúttal miniszterelnöki garanciával. A dohányzás okozta elhalálozással, a fiatalok dohányzásával kapcsolatos statisztikai adatok ettől szinte teljesen függetlenek. Nem vitatva természetesen az igazságtartalmukat, és annak sem örülve, hogy sokan halnak bele a szenvedélyükbe.

A szokásbetegségek esetében azonban a hozzájutás koncentrálása kérdésesen fog egyenes arányt mutatni a használattal. Jól mutatta ezt az amerikai szesztilalom, ami alig csökkentette az alkoholbetegek számát, viszont ugrásszerűen növelte haszonélvezők bevételét. Amikor tehát Orbán Viktor összefüggést sugall a trafikok és a dohányosok száma között, akkor alighanem valami látszat-demagógiát folytat. Hacsak nem tud egy világos, nemzetközileg elismert elemzők által is verifikált hatástanulmányt mellékelni. Ennek hiányában ugyanis van egy legfeljebb vélelmeken, körmondatokon alapuló kormányfői állítás, míg a másik oldalon egy azonnal ható törvény a klientúra gazdagítására. Ami mellé még egy cinikus kiegészítést is mellékelt a miniszterelnök.

Nem azt, hogy számára mindegy, hogy jobb-, vagy baloldali-e a trafikos, elvégre tényleg mindegy lehet, ha különben rendes fideszes és hithű orbanista. Sokkal cinikusabb kijelentés az, hogy: „Megengedhetetlen, hogy azok, akik korábban főállásban trafikot működtettek, elveszítsék a megélhetésüket”. Miközben a trafikok számát nyolcadára csökkentik, és a pályázatokon a hittársak nyernek. Kiegészítve azzal, hogy most „keresik a megoldást arra, mi legyen azokkal a trafikosokkal, akik nem nyertek a mostani pályázaton”. Jobb később, mint még később. Szinte feladva a megoldás lehetőségét. Az, aki eddig saját törzsvásárlókkal vezette a saját trafikját, innentől dolgozzon esetleg ugyanott, mint az új földestrafikúr, hűbérese. Elvégre valakinek érteni sem árt majd az üzletben ahhoz, amit csinál. Végső soron tehát akár minden maradhat úgy, ahogy volt, csak bekerül egy haszonlefölöző réteg a rendszerbe, és megalázó helyzetbe hozzák azokat, akik eddig tisztességgel vezették üzletüket. Majdnem úgy, mintha maffiaüzletekben dolgoznának, védelmi pénzt fizetve.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése