Bunkó buzizástól a beavató iskoláig

Kerényi Imre buzizása, mely bunkósága mellett még az egyetemes ostobaságból is kivette a részét, okkal okozott botrányt. Azon is lehet alighanem vitatkozni, hogy a helyben ülő színházigazgató miért nem reagált azonnal, hiszen egy rendezőnek, színésznek kéne tudni rögtönözni. Ahhoz meg nem árt a helyzet-felismerési gyorsaság. Ugyanakkor rámutat arra, hogy masszív előítéletek, illetve ismerethiányok uralkodnak a fejekben. Részben ennek is lehet az egyik mutatója az, ahogy az abortuszhoz viszonyul a jog.

Ez utóbbi kapcsán a TASZ szerint egy alapos, és lopakodó szigorításnak nézünk elébe, amelynek során a kormányzat olyan szinten szól bele az emberek életébe, ami túlzottnak tekinthető. Morálisan egyébként bárminemű szigorítás, és korlátozás túlzásnak tekinthető ezen a ponton, amikor a másik oldalon cinikus lenézéssel kezelik az embereket. Mármint akkor, ha szegény. Miközben van egy olyan szintű szegénység, amikor a szexualitás marad az egyetlen közösségi örömforrás. Ami óhatatlanul megemeli a terhessé válás valószínűségét is. Ostobaság ekkor azt állítani, hogy védekezzenek, hiszen a védekezésre alkalmas eszközökre sem feltétlenül van pénz. A védekezés egyetlen módja a szexuális élettől való megtartózkodás maradna. S ezalatt az ördögi kör másik oldala kétségtelenül az az ismerethiány, ami kulturális kérdés is. A kör peremén ugyanakkor tudjuk, hogy a peremre szorultak a kormányzat igyekvése nyomán ott is maradnak. A peremen. Ott, ahol a gyermek megszületése a szegénység bővített újratermelését szolgálja. A szélsőségek irányából érkezőknek meg egyben jelezném, hogy a történelemből ismert kényszer-kasztráció legalább annyira embertelen, vagy inkább embertelenebb, mint az abortusz.

Az abortusz nyilvánvalóan csak a fogalmi kör tekintetében köthető Kerényi Imre kijelentéséhez. Amiről azért nem árt tudni, hogy kultúrált viszonyok között kevesebbért is bukott meg már politikus. Kerényi azonban nem biztos, hogy megbukik. Egyszerűen azért, mert a buzizás olyan előítéletekre támaszkodik, mely meglehetősen kedves lehet a kormányzat köreiben. Alighanem egyébként ezért hagyhatott ki az igazgató úr rendezői rögtönzési képessége is. Pontosan tudhatja ugyanis, hogy az előítéletekre alapozva azonnali pozitív visszajelzést kaphat a pártoló táborban. Miközben a későbbi „szánom-bánom” bármikor elsüthető azzal, hogy „srácok, muszáj volt, de tudjátok, hogy Imike szerintem is megmondta a frankót”. Mert az előítélethez nem kellenek tények. Olyan tények, melyek éppen az előítéletek ellen hatnának. Márpedig a szexuális előítéletek legalább olyan erősek, mint a faji előítéletek. Ahogy az abortusz megítéléséhez nem ártana az érintett kormányzati tökfejeknek némi szociológiai és pedagógiai ismeret, úgy a homoszexualitással kapcsolatban sem ártana némi ismeretterjesztés.

Ahogy más, a szexualitással kapcsolatos ügyekben sem. Például akár a pornográfia kapcsán sem. Már csak azért sem, mert arra aztán maximálisan igaz az, hogy „már a görögök is...”. Ehhez képest lehet érdekes az Index tudósítása arról a felmérésről, mely az iskolai tárgyalás szükségességét érinti. Angliában. A hazai kérdezgetések nyomán a NAT állítólag foglalkozik a kérdéssel. A tudósításban hivatkozott, erre vonatkozó, államtitkári állítás azért kétséges lehet. Ha ugyanis nem tudja pontosan megmondani, hogy melyik óra keretében kellene foglalkozni az internetes pornográfiával, akkor olyan nagyon mégsem foglalkozhat vele az oktatáspolitika. Az, hogy ezzel az informatika órán kellene foglalkozni, az pedig egy tipikusan hárító válasznak tekinthető. Az internetes pornográfia sok szempontból ugyanis pontosan ugyanazt a szerepet tölti be, mint annakidején a nyomtatott magazinok. A kitérő válasz azonban pontosan azt mutatja, hogy a kérdés tekintetében életbe lépnek az elvártnak vélt prüdériai előítéletek. Azok, melyek életbe lépnek a szexuális felvilágosítás kapcsán, melyet szintén besöpörnének a biológiába. Nehogy már annak moralitásával kelljen foglalkozni, és ezzel a tanárnak állást foglalnia. Nehogy már a gyermek esetleg az iskolában megismerkedjen azzal a szexualitással, netán a szexuális etikával, kultúrával, ami mégis hozzájárulhat az abortuszigények természetes, és humánus csökkenéséhez. Netán még a szexuálisan másként viselkedők megértéséhez, vagy legalább elfogadásához.

Ugyanakkor az oktatásügyi prüdéria alkalmazkodik ahhoz az előítélet-halmazhoz, ami a Vatikán-központú vallási intézményrendszer működését jellemezte évszázadokon át. S jellemzi különben, nyíltan, vagy burkoltan, a mai napig. Ebből a szempontból például kifejezetten ballépés volt az oktatáspolitikát a KDNP hatáskörébe helyezni. Függetlenül akár Hoffmann Rózsa személyes alkalmasságától is. Ennek megítéléséhez elegendő volt annak idején abortuszügyben, illetve a családfogalom megítélése kapcsán végighallgatni azokat az álszent, és nem egyszer még csak nem is feltétlen keresztényi, megnyilatkozásokat, melyeket a KDNP politikusai előadtak. Azokat a megnyilatkozásokat, melyek alapján az embernek tényleg olyan benyomásai keletkezhetnek, mintha a politikusok egy részét tényleg a gólya hozta volna. Amíg azonban erről nem hoznak pecsétes igazolást, addig jó lenne, ha egy politikus sem támadná az emberek szexuális magánéletét, és annak alapvető kérdéseit. Miközben persze nyugodtan beszállhat a segítséggel. Családoknak, iskoláknak egyaránt. Még akkor is, ha tudom, hogy ez sokkal kevésbé látványos, mint felállni egy mikrofonnal a kézben, és beszélni valamiről, amit, és amihez nem ért.

Andrew_s