2013. május 12., vasárnap

Kis gumicsontológia mindenkorra

A napokban éppen a trafiküggyel játszódik a média, illetve a politika. Sommásan így is összegezhető az, ami az éppen aktuális gumicsont ügyében zajlik. Ahogy szinte mindig található olyan ügy, ami betölti azt a szerepet, amivel tematizálható a közvélemény. Ez nem hazai jelenség, és még csak nem is tekinthető különlegesnek. Egyszerűen ilyenek vagyunk. A legtöbb embernek szüksége van valami vezérfonalra, amire felfűzheti a napi problémákkal terhes gondolatok gyöngyeit.

Ráadásul olyanra, amivel kapcsolatban el lehet sütni azokat a kifogásokat, érveket, melyek tipikusan a „bezzeg...” szócskával kezdődnek. Olyan összefüggésben, hogy „bezzeg ők is”, „bezzeg ők”, „bezzeg nekik”, és hasonlók. Mert akkor, ha ők is, vagy nekik is lehet, akkor rögtön könnyebbek lehetnek a mindennapok. Esetleg csak az apró stiklikkel kapcsolatos önmentegetés egyszerűbb. Miközben természetesen ez nem menti azt, aki hivatalos politikává teszi a korrupciót, másolja a diplomáját, nagyképűen röhög bele a tömegek arcába. Így az egyik oldalon ott van az a természetes igény, hogy a csirkefogások igenis lepleződjenek le. A másik oldalon pedig ott van az a hétköznapi igény, hogy sokan, akár elismerik, akár nem, szeretnek elcsámcsogni ezeken az eseteken. Ha másért nem, mert újabb, és újabb adalékok derülnek ki, egyre szélesebbre gyűrűznek az események, és egyre újabb megvilágításokból is végig lehet gondolni ugyanazt. Amikor tehát a gumicsontok felett vívódik a köz véleménye, és az azt formálók, akkor tulajdonképpen egy hétköznapi igény elégülődik kifele. Miközben ezeknek az elhúzódó rágcsálásoknak a politika is komoly haszonélvezője.

Amikor a hatalom oldalán lepleződik le valami botrány, akkor ennek nyilvánvaló haszonélvezője lehet az ellenzék. Már akkor, ha képes kihasználni az események adta lehetőségeket. Ha tényleg képes ellenzékként működni, és nem csak a frázisok puffogtatásában merül ki a tevékenysége. S természetesen fordítva is igaz ugyanez. Ha a hatalom képviselője képes valamit az ellenzéke orra alá dörgölni, akkor kifogható a hatalom felé vitorlázók vitorláiból a szél. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a képlet korántsem ilyen egyszerű. A hétköznapi gumicsontológia szempontjából a látszólagos károsult is lehet haszonélvezője annak, ha valami nagyon rájuk húzza a vizes lepedőt. A botrány egy mértéke után ugyanis már nincs veszteni valója az ügyön. Ekkor már, különösen akkor, ha az ellenoldal meglehetősen tehetetlen, illetve megosztott, már jobb minél tovább a figyelem középpontjában tartani az aktuális botránykövet. A közvélemény ugyanis egy idő után egyszerűen kifárad, és már csak legyint az újabb nyilatkozatok hallatán: „ja, már megint a (Schmitt, Portik, trafikok, stb.)”. Ugyanakkor egyre újabb nyilatkozatokkal próbálhatják áttörni a közöny egyre vastagabb falát. Nyilvánvalóan pont az ellenkező eredményt elérve, mint azt szeretnék. Jól látható ez a mechanizmus a jelenlegi tarfik-botrány kapcsán is.

A botrányos hatalmi korrupciónak szinte naponta tárják fel az újabb, és még újabb bizonyítékait. Azonban végső soron egyre kevésbé érdekli az embereket, mivel a botrány kirobbanásakor nem sikerült igazán megszólítani az embereket. Tulajdonképpen az egymással foglalkozó ellenzék elszalasztotta azt a pillanatot, amikor valós haszonélvezője lehetett volna. Mostanra maradtak a nyilatkozatháborúk, és a „lassú víz, partot mos” korántsem biztos eredményt ígérő nyilatkozatháborús eljárások. Eközben a kormányzatnak nagyon is jól jöhet a jelenlegi helyzet. Veszteni valója már nem sok van, mivel a kormány csak egyszer tud megbukni. Az eddigi tapasztalatok alapján pedig a büntetőjogi felelősségre vonástól sem igazán kell túl sok kormányzati politikusnak tartania. Ugyanakkor az a kormánybukás korántsem vehető biztosra, mivel addig még sok víz lefolyhat a szavazók torkán. A politikusok meg sokkal inkább egymás kanalával vannak vízügyben elfoglalva az utcáról nézve. Így a kevés vesztenivalóval szemben ott áll a kommunikációs nyereség. Az, hogy a botrány árnyékában tulajdonképpen majdnem azt csinálhatnak, amit akarnak.

A média, de az ellenérdekelt pártok is még bőven azzal vannak elfoglalva, hogy fussanak a botrányesemény történései után. Miközben újabb salátatörvényeket lehet előkészíteni, és megszavazni. Miközben akár ki lehet találni az éppen aktuális bűnbakot, vagy akár áldozati bárányt. Azt, akinek a látszólagos feláldozása befogja az ezertorkú szörny szinte valamennyi száját. Jól látszott ez annak idején a Schmitt-botrány idején. Akkor is addig hagyták a felszínen érni az eseményeket, míg a háttérben szép lassan zajlott a munka a hatalmi gépházban. A végén lemondott ugyan a köztársasági elnök, de addigra már kialakultak azok körülmények, melyek nyomán nem igazán döntötték Schmitt Pált nyomorba az események. Alighanem lényegesen kevésbé, mint egy átlagos egyetemi tanársegéddel történt volna egy hasonló plágium-ügy eredményeként.

Amikor tehát a trafik-mutyi közepette sokan, sokfélét mondanak, és sokféle bizonyítékokat ásnak elő, akkor tulajdonképpen lehet, hogy lapozni kellene. Még időben ahhoz, hogy kiderüljön az a valós ok, amiért a hatalom hagyja tobzódni a látszólag rajta táncoló médiát, és ellenzéket. A triviális reakció ugyanis az lenne, hogy villám gyorsan lemondatni a helyzetbe beleégett néhány politikust, látványosan eljárni jogilag néhány marginális szereplő ellen. Gyorsan, és hatékonyan elvágva a botrány dagadását tápláló gyökereket. A kampányban ettől még a fejükre lehetne persze olvasni, de a napi témák köréből kivonnák az ügyet. Ha a kormányzati oldal mégis inkább beszáll a nyilatkozatcsatába, akkor lassan érdekesebb lehet, hogy mi történik közben. Könnyen lehet ugyanis, hogy most születnek az olyan törvényi előterjesztések, melyek hatásaként többen, jobban szívnak majd, mint a trafikok összes dohányáruját elfüstölve. Alkalmasint persze érdekesek lehetnek azok a törvények is, melyek egyfajta hatalmi, és megélhetési garanciákra vonatkozhatnak. Azokra, amelyek a bűnbakként majdan beáldozandóknak mégis biztosítják a majdani büntetlenséget, megélhetési garanciákat, illetve a hatalmi befolyás megtartását.

A gumicsontológia tárgykörébe, illetve a média és botrány feltárásában érdekelt politika felelősségébe, ugyanis ez is beletartozik, beletartozhatna. A nagy fráziscsaták közepette annak a feltárása is, hogy közben milyen háttéralkuk, milyen háttérmunkák zajlanak, S ez nem csak a trafikügyre, hanem a mindennapok mindenkori gumicsontjaira is igaz.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése