A napokban éppen a trafiküggyel játszódik a
média, illetve a politika. Sommásan így is összegezhető az, ami az éppen
aktuális gumicsont ügyében zajlik. Ahogy szinte mindig található olyan ügy, ami
betölti azt a szerepet, amivel tematizálható a közvélemény. Ez nem hazai
jelenség, és még csak nem is tekinthető különlegesnek. Egyszerűen ilyenek
vagyunk. A legtöbb embernek szüksége van valami vezérfonalra, amire felfűzheti
a napi problémákkal terhes gondolatok gyöngyeit.
Ráadásul olyanra, amivel kapcsolatban el
lehet sütni azokat a kifogásokat, érveket, melyek tipikusan a „bezzeg...” szócskával kezdődnek. Olyan
összefüggésben, hogy „bezzeg ők is”, „bezzeg ők”, „bezzeg nekik”, és hasonlók.
Mert akkor, ha ők is, vagy nekik is lehet, akkor rögtön könnyebbek lehetnek a
mindennapok. Esetleg csak az apró stiklikkel kapcsolatos önmentegetés
egyszerűbb. Miközben természetesen ez nem menti azt, aki hivatalos politikává
teszi a korrupciót, másolja a diplomáját, nagyképűen röhög bele a tömegek
arcába. Így az egyik oldalon ott van az a természetes igény, hogy a
csirkefogások igenis lepleződjenek le. A másik oldalon pedig ott van az a
hétköznapi igény, hogy sokan, akár elismerik, akár nem, szeretnek elcsámcsogni
ezeken az eseteken. Ha másért nem, mert újabb, és újabb adalékok derülnek ki,
egyre szélesebbre gyűrűznek az események, és egyre újabb megvilágításokból is
végig lehet gondolni ugyanazt. Amikor tehát a gumicsontok felett vívódik a köz
véleménye, és az azt formálók, akkor tulajdonképpen egy hétköznapi igény
elégülődik kifele. Miközben ezeknek az elhúzódó rágcsálásoknak a politika is
komoly haszonélvezője.
Amikor a hatalom oldalán lepleződik le
valami botrány, akkor ennek nyilvánvaló haszonélvezője lehet az ellenzék. Már
akkor, ha képes kihasználni az események adta lehetőségeket. Ha tényleg képes ellenzékként
működni, és nem csak a frázisok puffogtatásában merül ki a tevékenysége. S
természetesen fordítva is igaz ugyanez. Ha a hatalom képviselője képes valamit
az ellenzéke orra alá dörgölni, akkor kifogható a hatalom felé vitorlázók vitorláiból
a szél. Azonban az is nyilvánvaló, hogy a képlet korántsem ilyen egyszerű. A
hétköznapi gumicsontológia szempontjából a látszólagos károsult is lehet
haszonélvezője annak, ha valami nagyon rájuk húzza a vizes lepedőt. A botrány
egy mértéke után ugyanis már nincs veszteni valója az ügyön. Ekkor már,
különösen akkor, ha az ellenoldal meglehetősen tehetetlen, illetve megosztott,
már jobb minél tovább a figyelem középpontjában tartani az aktuális
botránykövet. A közvélemény ugyanis egy idő után egyszerűen kifárad, és már csak
legyint az újabb nyilatkozatok hallatán: „ja,
már megint a (Schmitt, Portik, trafikok, stb.)”. Ugyanakkor egyre újabb
nyilatkozatokkal próbálhatják áttörni a közöny egyre vastagabb falát.
Nyilvánvalóan pont az ellenkező eredményt elérve, mint azt szeretnék. Jól
látható ez a mechanizmus a jelenlegi tarfik-botrány kapcsán is.
A botrányos hatalmi korrupciónak szinte
naponta tárják fel az újabb, és még újabb bizonyítékait. Azonban végső soron
egyre kevésbé érdekli az embereket, mivel a botrány kirobbanásakor nem sikerült
igazán megszólítani az embereket. Tulajdonképpen az egymással foglalkozó
ellenzék elszalasztotta azt a pillanatot, amikor valós haszonélvezője lehetett
volna. Mostanra maradtak a nyilatkozatháborúk, és a „lassú víz, partot mos” korántsem biztos eredményt ígérő
nyilatkozatháborús eljárások. Eközben a kormányzatnak nagyon is jól jöhet a
jelenlegi helyzet. Veszteni valója már nem sok van, mivel a kormány csak
egyszer tud megbukni. Az eddigi tapasztalatok alapján pedig a büntetőjogi
felelősségre vonástól sem igazán kell túl sok kormányzati politikusnak tartania.
Ugyanakkor az a kormánybukás korántsem vehető biztosra, mivel addig még sok víz
lefolyhat a szavazók torkán. A politikusok meg sokkal inkább egymás kanalával
vannak vízügyben elfoglalva az utcáról nézve. Így a kevés vesztenivalóval
szemben ott áll a kommunikációs nyereség. Az, hogy a botrány árnyékában
tulajdonképpen majdnem azt csinálhatnak, amit akarnak.
A média, de az ellenérdekelt pártok is még
bőven azzal vannak elfoglalva, hogy fussanak a botrányesemény történései után.
Miközben újabb salátatörvényeket lehet előkészíteni, és megszavazni. Miközben
akár ki lehet találni az éppen aktuális bűnbakot, vagy akár áldozati bárányt.
Azt, akinek a látszólagos feláldozása befogja az ezertorkú szörny szinte
valamennyi száját. Jól látszott ez annak idején a Schmitt-botrány idején. Akkor
is addig hagyták a felszínen érni az eseményeket, míg a háttérben szép lassan
zajlott a munka a hatalmi gépházban. A végén lemondott ugyan a köztársasági
elnök, de addigra már kialakultak azok körülmények, melyek nyomán nem igazán döntötték
Schmitt Pált nyomorba az események. Alighanem lényegesen kevésbé, mint egy
átlagos egyetemi tanársegéddel történt volna egy hasonló plágium-ügy
eredményeként.
Amikor tehát a trafik-mutyi közepette
sokan, sokfélét mondanak, és sokféle bizonyítékokat ásnak elő, akkor
tulajdonképpen lehet, hogy lapozni kellene. Még időben ahhoz, hogy kiderüljön
az a valós ok, amiért a hatalom hagyja tobzódni a látszólag rajta táncoló
médiát, és ellenzéket. A triviális reakció ugyanis az lenne, hogy villám
gyorsan lemondatni a helyzetbe beleégett néhány politikust, látványosan eljárni
jogilag néhány marginális szereplő ellen. Gyorsan, és hatékonyan elvágva a
botrány dagadását tápláló gyökereket. A kampányban ettől még a fejükre lehetne persze
olvasni, de a napi témák köréből kivonnák az ügyet. Ha a kormányzati oldal mégis
inkább beszáll a nyilatkozatcsatába, akkor lassan érdekesebb lehet, hogy mi történik
közben. Könnyen lehet ugyanis, hogy most születnek az olyan törvényi előterjesztések,
melyek hatásaként többen, jobban szívnak majd, mint a trafikok összes dohányáruját
elfüstölve. Alkalmasint persze érdekesek lehetnek azok a törvények is, melyek egyfajta
hatalmi, és megélhetési garanciákra vonatkozhatnak. Azokra, amelyek a bűnbakként
majdan beáldozandóknak mégis biztosítják a majdani büntetlenséget, megélhetési
garanciákat, illetve a hatalmi befolyás megtartását.
A gumicsontológia tárgykörébe, illetve a
média és botrány feltárásában érdekelt politika felelősségébe, ugyanis ez is
beletartozik, beletartozhatna. A nagy fráziscsaták közepette annak a feltárása
is, hogy közben milyen háttéralkuk, milyen háttérmunkák zajlanak, S ez nem csak
a trafikügyre, hanem a mindennapok mindenkori gumicsontjaira is igaz.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése