2015. december 1., kedd

Közismereti kvóta-teszt

Orbán Viktor aláírta! Hurrá!
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Még javában tart a kormányzati önellenzékiség jegyében megszervezett aláírásgyűjtés a kvótátlanításról. Még javában tartanak a viták arról, hogy a Fidesz maga iktatta alaptörvénybe a nemzetközi kötelezettség viszonyát a népszavazáshoz. Ahogy már felmerült, hogy a Fidesz listázói például egyértelműen profitálnak majd az aláírásokból. Ugyanakkor az aláírásgyűjtés egyfajta történelem-, és közismereti teszt is.

Az ugyanis kétségtelen, hogy minden politikai elkötelezettség kinyilvánítása egyben a történelmi párhuzamok ismeretét is teszteli. Mert itt van például egy aláírásgyűjtés, ami elvileg arról szól, hogy kormány befeszül az EU döntésének. Ehhez pedig igénybe vesz egy olyan, különben ellenzéki eszközt, amelynek elsőre kétséges az értelme, de következményeiben országosan sokat fizethetünk érte. Tekintsük úgy, hogy idáig rendben van. Különben nincs rendben, de mert erről írtam már, hagyjuk nyugodni a jelenlegi ismereteink szerint sok milliárdosra becsülhető országos buktát. Habár itt már tetten érhető lenne az emberek történelmi ismeret-készletének tesztelése. Nem véletlen ugyanis, hogy az Orbán-kormány sietett törvényesíteni azt a különben kétségtelenül létező állapotot, ami szerint: bármekkora kárt okoznak, a nép dobja össze a lóvét. Történelmileg azért ismert, hogy a rendszerváltásnak nevezett ország-újrafelosztási aktust követően ugyanis az Antall-kormány ténykedése akkora kárt okozott, amiért csak a nép helyzetismertének hiányából és talán a kormányfő halálából levezethető módon nem került börtönbe a stáb.

Az pedig még csak nem is közismereti, pusztán pár perces elgondolkodást igénylő kérdés, hogy az aláírással alapvetően egy hűségnyilatkozat is megtörténik. Látszólag a migránsok elutasítására, de valójában Orbán Viktor mellett. Látszólag egyetlen kérdésben, de valójában az unió elutasításának ennél azért összetettebb viszonyainak kapcsán. Miközben a háttérben működhet a támogatókat adatbázisba gyűjtő kormánypárti ténykedés is. Aki tehát ma aláír, az ne csodálkozzon, ha a következő választási kampány során kiemelt figyelmet kap megjelenése a szavazáson. Miközben természetesen minden ilyen adatbázis-építési gyanú kétirányú. Azokat is nyilvántartja, akik nem írták alá. Mert ők a „mindenki más”. Márpedig a magyar történelem ismer olyan korszakot, amikor a „velünk vagy ellenünk” egybites hatalmi szemlélete működött.

Aki ma aláírja a kormányzati hatalom kampánylistáját, az ne csodálkozzon, ha a megkérdezése nélkül, de az általa is képzett tömeg nevében fognak szinte bármit megtenni a hatalom képviselői. Erre lehet persze legyinteni. De azért volt idő, amikor a különböző listák alapján jöttek mentek az emberek. Olykor az előléptetés, olykor bebörtönzés irányába. S még csak ki sem zárta egyik a másikat. Ma a kvóta azt jelenti, hogy az EU csak pénzt adjon, de ne szóljon bele a befogadandók számába. Alkalmasint a kvóta-ellenesség közvetve egy kvóta-pártiság is. Mert nyilvánvalóan csak akkor van értelme a menekültekről szólni, ha róluk is van egy lista. Egy lista azokról, akik nem magyarok. Itt és most. De a történelem azt is megmutatja, éppen a jelen hatalom Hóman-e’vtársának példáján keresztül is, hogy az ilyen kvóták ravasz dolgok. Olykor meglepetésszerűen bárki rákerülhet egy „nem-magyar” jelzéssel egy listára.

Aki aláír egy származásalapú nyilvántartási listát most, az látszólag a szírek, arabok, etiópok ellen dönt. Válogatás nélkül. Egy kalap alá véve az ártatlan menekültet, és a provokátor csőcseléket. Közvetve azt támogatva, hogy a „túloldalt” se kezeljék differenciáltan. Vegyék nyugodtan egy kalap alá a szoptató anyukát, a romboló ultrákkal. Elvégre se nem szírek, se nem etiópok, se nem arabok, hanem magyarok. Az ártatlan kismama is, meg az üvöltő csőcselék is. Aki aláír egy származásalapúságra épített listázást, az egyben jelzi: ő az előítéletességre, rasszizmusra épített politika biztos bázisa. Az, akit érdemes majd minden hasonló esetben megtalálnia a kormánypártoknak.

Még csak a szírek, arabok, etiópok és a többiek ellen. Még csak.
Válogatás nélkül.

Andrew_s

3 megjegyzés:

  1. Majdnem.
    a) a világtörténelem minden korszakában minden társadalmiság "velünk vagy ellenünk" kategóriában gondolkodott, ezt felhozni úgy, mintha mondtunk is volna valami jelentőset, olyan póz, amihez a "lyelentős" szóforma passzol - ráadásul a kispolgári történész-amatőrség tipikus példája.
    b) Hóman fasiszta volt - akik pedig mindenkit, aki antipatikus nekik, le"elvtársaznak", azok is fasiszták (ld. magor nyelvű internet). Szóval, itt sem látni mást, mint fasisztát, aki a másik fasisztát fasisztázza. A fasiszta reflexek alkalmazása ("mindegyik csak elvtárs", "mindegyik csak diktatórikusos, de mink nemám" stb.) NEM ellenzéki a fasiszta orbanizmussal szemben, hanem pusztán annak beszédmódja átvétele, ezzel viszont "érték"rendje átvétele is. Az orbanizmus megtagadása a szélsőjobboldali, a nem-centrumnépeket lenéző, a szociális igazságosságot "kommunista terrornak" hazudó, a náci háborús bűnösök és kollaboránsok megbüntetését "kommunista terrornak" hazudó eszmeiség teljes és gyökeres megtagadása is. (A "totalitarizmus-elmélet" humbug, ráadásul pont a mindent ellenőrzése alá vonó amerikai állam hazug ideológiájaként roppant kínosan hiteltelen is. Főként, hogy Amerika "üldözöttként" náci háborús és emberiségellenes bűnözők tízezreit fogadta be, sőt fel is használta őket. Tehát a "két diktatúra" és a "világmegváltó, felsőbbrendű Amerika" hazugságba inkább senki bele se kezdjen, mert eleve csak a tudatlan barmok hiszik el.)
    Szóval, ez a cikk pár jó húzása ellenére maga is ugyanolyan előítéletes és ugyanannyira nem tanult semmit a történelemből, mint a xenofób orbánnácik, csak éppen egy negyed fordulattal nyugatabbra szélsőjobboldali.
    Ám amint a menekültek sem "alsóbbrendű vadak", akként mi, kelet-európaiak sem. A menekülteknek nincs szükségük Orbán "felsőbbrendű faji" lenézésére, amint egy vele azonos színvonalon álló, "amerikai felsőbbrendű" lenézésre sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a/ tévedésben tetszel lenni kedves amatőr sápitozó barátom. A társadalmasodás alapvetően egy win-win rendszer. különben már rég kihalt volna az emberiség. A társadalmi monopolhelyzetben csak az erősebb baxik. Beltenyésztés, oroszlán, vacsora

      b/ Egyet értünk Hóman fasiszta volt. Orbánék szoborják, ezzel felvállalják az eszmetársi viszonyt. Tehát Orbán elvtársának tekinti Hómant.

      A fasiszta fasisztázásának fasisztázása? Mivan? Sok volt a sör? Aludj erre még egyet. Aztán fuss neki, ha bezárt a kocsma, és kimásztál az asztal alól.
      Egyébként szerintem az is meg tudja mondani, hogy büdös a záptojás, aki nem tud jobbat tojni. A fasisztát nem csak egy fasiszta fasisztázhatja le. Mindenki, aki szerint fasiszta.

      Lenézés: Lenézésre tényleg nincs szükség. Senki lenézésére nincs szükség.

      Törlés
  2. Helyesen: "aki a másik fasisztát KOMMUNISTÁZZA." Eltévedt a mondatban az úr.

    VálaszTörlés

Comments on Facebook