2015. november 29., vasárnap

Orbán köztökön rúg mindenkit

Orbán Viktor a törökországi menekültpolitikával kapcsolatos konferencia előtt azt mondta, hogy inkább fizet, mint betelepít. Utána azt mondta az MTI tudósítása szerint, hogy a „zárónyilatkozatnak nem része az, hogy az Európai Unió országai között kötelezően szét lehetne osztani a migránsokat”. A helyzet tehát jelenleg úgy néz ki, hogy vagy nem védte meg az álláspontját, és akkor mire az aláírásgyűjtés. Ha pedig megvédte, akkor kezdhetünk aggódni és kuporgatni?

Az utóbbi esetben ugyanis a kormány legfeljebb kommunikációs hasznot zsebelhet be azt illetően, hogy „lám-lám, az EU megijedt a magyar aláíróktól”. Amely ijedelemre aligha van oka. A kvótát ugyanis el lehet utasítani, de az nagyjából az öntökönrúgás esete. Orbán Viktor és az ország számára egészen biztosan az. A rúgástól az egyik golyó azért repül el, mert egy megállapodást lehet ratifikálni, vagy nem ratifikálni. Az utóbbi esetben ki lehet állni egy hordóra üvölteni, és még azt is el lehet érni, hogy pogromok szerveződjenek. S nagyjából ennyi. A menekülteket, az ő fizikai, biológiai valójában ez igen kis mértékben érdekli. Pontosan annyira, hogy amennyire kerítés sem érdekelte. Mert az, aki szerint a kerítés megállított bárkit is, az tegye fel magának, valamint orvosának és gyógyszerészének a kérdést: miért hiszi, hogy a horvát határtól stikában Hegyeshalomra buszoztatott menekült kevésbé menekült, mint az, akit a Keleti pályaudvarhoz halmozott korábban a kormány? Demonstratív megfélemlítési célból.

Amiből persze következik az is, hogy a menekültek kvótátlanul is meg fognak érkezni. Kvóta nélkül két dolgot nem lehet majd tenni. Az egyik: kérést intézni a környékhez, hogy kezdjünk velük valamit. Elvégre erre jogos a válasz, hogy „elutasítottad a rendezett menekült-kezelést, old meg”. A másik, az előzőből következően, az hogy a menekültek kezeléséhez költségtérítést kérjen az ország. Amennyiben ez a forgatókönyv jut érvényre, akkor tulajdonképpen az ország nettó vesztese lesz a helyzetnek. Függetlenül a majdan megjelenő plakátoktól. S vesztese lesz az ország akkor is, ha a július óta folyamatosan előkészítettnek tűnő szélsőjobbos fordulat következik be a rendpártiság jegyében.

Alkalmasint az orbáni tükrönrúgás következtében a másik golyó is elrepülhet a fenébe. A kvóta elutasítása nyomán ugyanis nagyon gyorsan felmerült a shengeni rendszer frakcionálásának, illetve felfüggesztésének a gondolta. Ez pedig nem jelent mást, mint az EU országai közt jelenleg fennálló szabad mozgás korlátozását. Ezzel azonban aligha nyer a hatalom és az ország. Még akkor sem, ha sejtem: most sokan a vállukat vonogatják. Azzal, hogy eddig sem mozogtak semerre, és majd eztán sem fognak. Az a sok gazdaságilag kivándorolni akaró pedig maradjon csak meg a fenekén itthon. Azonban már jóval korábban is sejthető volt: a kormánynak nagyon is érdeke a magyarok kivándorlásának fenntartása. Az ellenzék potenciális támogatóinak százezreit távolítja el az országból. S ameddig hoznak, utalnak haza pénzt, addig még tiszta hasznot is jelentenek. A hatalom megtartása, a polgárháborús helyzet kialakulásának kitolása érdekében Orbán Viktor valószínűleg körömszakadtáig küzdött volna szabad mozgási lehetőségért. Kerül, amibe kerül.

Értelmezhetővé téve különben az „inkább fizetünk” stratégia bejelentését az EU-s konferencia előtt. Különösen, mert a pénzt aligha Orbán Viktor családja fogja előkaparni a ládafiából. Ellenben világos, hogy a nagy kommunikációs gőzhenger füstjében botorkálva a kvóták elfogadását már a hívek torkáén is nehezen nyomta volna le. A shengeni rendszer fenntartására tehát az egyetlen esély, ha azt támogatja: tartsák a török határokon a problémát. Lehetőleg. Lécci-lécci! Ez pedig jósolhatóan pénzbe kerül. Mégpedig nagyon sokba. Valószínűleg többe, mint amennyibe a rendezett, kvótákkal szabályozott menekült-kezelés került volna. Nem véletlen, hogy az első hírek szerint nem egy extra keretet kíván ehhez létrehozni az unió. A Törökországgal kötendő paktum fedezetét a jelek szerint a Contingency-Margin keretéből teremtenék elő. Merkel javaslata alapján.. Márpedig ezzel gyakorlatilag a kelet-európai országokkal fizettetik meg a megállapodást. Potom hat milliárd eurót. Mi az egy olyan gazdag térségnek, mint Magyarország és környéke.

Ha pedig töréspontok jelennének meg az unióban? Kérem-kérem! Ez sem lenne meglepő. Már júliusban sejthető volt, hogy van olyan, a Paks II-ben érdekelt keleti ország, amelynek ez nagyon is kapóra jönne. Az akkori sejtést pedig Die Welt-re hivatkozva erősítették meg. Ja, kérem! Orbán megvédi Európát. Ha addig él is. Az unió.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése