Gyávasági többes

A többes szám használata nyilván sokszor indokolt. Néha pedig megjelenik, mint a magasabb társadalmi osztályba sorolás kifejezője. Királyi többesként. Az is biztos, hogy még számos használati módja lehet, de nem szeretném, kéretlenül, és oktalan kotnyelesként elvenni a nyelvészek kenyerét. Ugyanakkor egyre zavaróbb, hogy a politikai megszólalásokban sokszor egy új kifejezőerőként, gyávasági többesként kezd megjelenni.

Annak ellenére, hogy a jelenség aligha tekinthető újnak. Akár munkahelyeken megjelenhet, amikor a felelősség elmaszatolása a cél. Nem összekeverve természetesen azzal, amikor egy munkacsapat nevében nyugodtan felszólalhat valaki, aki bírja maga mögött a csapat minden egyes tagjának egyöntetű támogatását. A politikában, különösen az országos politikában azonban ez egy egészen más helyzetet jelent. Annak ellenére, hogy a nacionalista demagógiára építve egyre többször halljuk, hogy a „magyarok” így vagy úgy döntöttek. Ami egyszerűen nem igaz. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közvetlen politikai döntéseket nem a „magyarok” hozzák, hanem a magyar kormány. Ez még akkor is igaz lenne, ha kormányzat mögött nem a jelenlegi szavazati eredmények, hanem az orbanizmus egén célként lebegő kádárizmus kierőszakolt többségisége lenne. Még Kádár idejében többnyire pontosan lehetett tudni, hogy párt-kongresszusi, MSZMP KB, vagy milyen testületi döntés nyomán születtek a döntések, elhatározások, tervkiírások, és blamázsok. Ezt egyébként akár a jelenlegi kormánypárt tagjai is pontosan tudhatják. Elég sok volt MSZMP-, és KISZ-káder sürög-forog a soraikban ehhez.

Talán pont az utóbbi az, ami miatt óvakodnak attól, hogy testületileg magukra vállalnának bármilyen döntést. Legalább is azok közül, ami nyilvánvalóan konfrontatív eredménnyel, illetve számon kérhető felelősséggel jár. Ilyenkor jön az a fordulat, hogy a „magyarok”. Holott a magyarok köre nyilvánvalóan még a határon is túlmutat, nemhogy a kormányon. Eközben persze alig valószínű, hogy egy Ausztriában élő magyar (aus Burgenland) okvetlenül egyetért azzal, amikor Szijjártó Péter lehülyézi az osztrák kancellárt. Még akkor is, ha a legutóbbi csörte során nem a magyarok nevében, hanem csak Magyarország nevében nyilatkozott meg a frizuravirtuóz miniszter az MTI közleménye alapján: „osztrák kancellár "szokás szerint" hazugságokat állít Magyarországról”. Holott egy politikai kritika leginkább egy ország kormányára, a kormányzati döntésekre, azok rendszerére lehet értelmezhető. Szijjártó mégsem úgy fogalmaz, hogy az osztrák kancellár, megalapozottan, vagy sem, de „hazugságokat állít a magyar kormányról”. Esetleg annak döntéseiről, külpolitikájáról, bevándorlás-politikájáról, kerítésépítéséről, stb. Miközben nem olvastam olyan felelős osztrák véleményről, ami a Balatont a Fertő-tó helyére állítaná, és viszont. Ellenben aligha hiszem, hogy a magyar külügyér megkérdezte volna az ország természeti értékei közt lajstromozott szavasokat a kerítésen fennakadva elszenvedett kínhalál kívánatosságát illetően.

Marad tehát az egyértelmű maszatolási szándék. Annak érdekében, hogy a kritikát ne lehessen egy adott kormányzati körhöz, egy adott személyhez kötni. Ahogy a legutóbbi Szijjártó-kirohanás alkalmával is a „magyarok döntésének” tiszteletben tartásáról hőzöngött. A minisztérium közleménye alapján azt javasolva: „a luxemburgi külügyminiszternek, hagyja, hogy Magyarország sorsáról a magyarok, Lengyelország sorsáról pedig a lengyelek döntsenek”. Ami egyben persze azt is jelenti, hogy a köz nevében, de annak megkérdezése nélkül mindjárt ki is oktatja az egyik kollegáját. Holott a bunkó stílus aligha találkozik minden magyar ízlésével. S még az is lehet, hogy ezzel a stílussal egy krimóban, és testőrök nélkül, próbálkozva nagyon is személyes tapasztalatokkal lenne gazdagabb. Akár a söröskrigli, és a feje közt megmutatkozó szilárdsági eltérés megtapasztalásával. Ugyanakkor kár lenne azt gondolni, hogy ez valami specialitás lenne Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vezetője részéről.

A hasonló általános megfogalmazások gyakorlatilag mindennaposak. S aligha véletlenül. Egyfajta szellemi csapatépítő tréning jegyében gyakorolva a szellemleépítést. Betuszakolva, legalább fogalmilag mindenkit a közös akolba. Elporlasztva a felelősséget. Ami nem más, mint a felelősség előli gyáva menekülés. Ami a Fidesz-en, illetve a kormányon belül valószínűleg az ideológiai és fogalmi alkalmazkodás eredménye. Ahhoz a kormányfőhöz, aki legutóbb a függöny mögötti bujkálásával vívtak ki az „Ország Bátra” címet. S aki a lényegi szavazásokról rendszeresen hiányzik, illetve nem szavaz. Aki már 1989-ben is rég lejátszott döntéssel játszotta a „megmondót”. S aki csúcsra-járatot nemzeti konzultációkkal próbálja elfedni a saját hatalmi mániájának jegyében hozott döntéseit. Hogy aztán kiálljon és a „magyarok” döntéseiről nyilatkozzon.

Gyáván. A többes szám használatának tényleg új értelmet adva. A személyes gyávaság, a döntési pánik, a felelősség-kerülés megnyilvánulásának nyelvtani fordulataként. S szomorú olykor azt látni, ha az ellenzék megpróbálja ugyanezt a retorikát alkalmazni.

Andrew_s