 |
| Forrás: dark.pozadia.org |
avagy:
Túlélhető Karácsonyt
a kilépetteknek
A Karácsonyról az elmúlt évszázadok alatt már szinte
mindent megírtak. Volt rá idő. S most ne is foglalkozzunk az olyan politikai
vetületekkel, amelyből csak gondja lehet azoknak, akik szerint ősi kultúrkör az
európai kereszténység, amit Szent István vérrel és vassal vezetett be errefelé.
De a biológiai vetületekkel sem, mert akkor meg azoknak származik kétely
belőle, akiknek a december 8-i fogantatás és a december 25-i születés nem jön
össze. Maradjunk annál, hogy: Karácsony márpedig van.
Függetlenül attól van, és létezik, hogy ki mivel
magyarázza az ünnep eredetét. Van és létezik, mint az év kitüntetett napja. Amelyről
magam is többször írtam. Arról is, hogy a naptárra bökve mennyit ér a szeretet.
Pont annyit. Nem véletlen,
hogy a Karácsony az öngyilkosok
ünnepe is. Jogos lehet a kérdés: Mi változott? Valójában semmi. A szeretet
karácsonyi megélésének körülményei, korlátai változtak talán. A gazdasági
exodus kormányának ténykedése sokaknak megnehezítette. Mármint a fizikai
kapcsolattartást. Különösen a már kint gyökeret eresztő gyermekekkel. Akiknek
lassan alakul a saját családjuk. Új kötelezettségekkel. De esetleg korántsem
nagyobb lelkesedéssel. A Karácsony iránt. Amiről már korábban is írtam:
sokaknak a kötelező öröm kötelezően letöltendő ünnepe. Az öröm tárgyának
konkrét megítélését firtató kérdésre pedig jön a sablon válasz, hogy örüljön az
életnek.
Ami alapvetően egy absztrakció. Azon egyszerű okból
kifolyólag, hogy az ember biológiai élete nem a saját döntésének a
következménye. Az emberi életminősége pedig legtöbbször még annyira sem. Valójában
a szülők ténykedésének az eredményeként létező biológikum a társadalom
szövedékébe belepréselve. Ettől persze világért le nem beszélnék senkit arról,
hogy ennek örüljön. Már csak azért sem, mert sokakat örömmel várnak a szülei,
és ha számukra a létezés puszta ténye is kielégítő, akkor boldog mosollyal ülhetnek,
állhatnak elébe a mindennapoknak. Akár a Karácsonynak is. S ők most meg is sértődhetnek.
Velük ugyanis a továbbiakban nem igazán szeretnék foglalkozni. Boldogok, az
életet kipipálták. Kiegyensúlyozottak és problémáktól mentesek.
Azonban sokan lehetnek azok is, akik kipipálják a mindennapokat,
boldognak hazudják magukat és a mindennapokat egy borotva élén kiegyensúlyozottan
élik túl. A mosolyuk kemény, a mosolyuk mosolytalan, a szemük szikrákat vet, a
foguk csikorog. De állítják: boldogok. A létük a lét árnyéka, életük a véletlen
játéka. Akár tervezték, akár csak kártyán vetették a szülők a jöttüket. 2013-ban
nekik, róluk írtam, hogy a borotva élén egyetlen rossz ünnepi lépés elég ahhoz,
hogy a következő lépés a semmibe vigyen. Nekik azt mondani, hogy örüljenek:
sértés is lehet. S ők azok, akik villámgyorsan visszakérdeznek: minek kell
örülni. Ma éppen minek kell örülni? Mert kell, az világos. Mint Holdtalan éjjelen
a felhős alföldi éjfél.
Nos, nekik szeretnék ezúton túlélhető napokat kívánni.
Jelezve a többieknek, hogy az, akit nem szeretnek, aki a szeretetről
leneveltek, akit megvetnek, és akit kinevetnek, még nem feltétlenül gyűlöl. A
boldogtalan még nem gonosz.
Nem gyűlöl, és nem szeret. Túlél. Mert évekkel korábban két ember találkozása
úgy hozta: nincs más jelenhelyzeti választása. Szomorú? Aligha. Inkább
kilépett. A konvenciókból, az elvárások sablonjaiból. Azokból, amelyek nyomán
ráböknek a naptárra, és közlik vele: örülj, és légy boldog.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése