2014. február 11., kedd

Vagyon-sakk Orbánnak

Orbán Viktor, aki a 2012-es vagyonbevallása szerint szegényedett annak idején, és saját magát is szegény miniszterelnöknek titulálta, korántsem számít jelenleg a levesért való sorban állás aspiránsának. Gyurcsány Ferenc szerint annyira nem, hogy hazánk legvagyonosabbjainak egyike. Különösen, ha a családi vagyonfelhalmozást is figyelembe vesszük.

S azért, hogy minden személyeskedésnek elébe menjen, a Demokratikus Koalíció elnöke mindjárt nyilvános vagyonbevallásra is felkérte a miniszterelnököt. Esztergomi látogatása alapján felemlegetve, hogy Orbán Viktor vagyonosodásáról semmit nem lehet tudni. Aminek előzménye, hogy a Facebook-on rögtönzött számításokat közölt a volt miniszterelnök, a jelenlegi vagyoni helyzetével kapcsolatban. Amely üzenetre Deutsch Tamás válaszolt. Holott arról sincs semmilyen publikus információ, hogy a végtelen erkölcsössége, visszafogott modora és beléptető kapuk okán egyaránt elhíresült egykori miniszter kapott volna kinevezést Orbán internetes szóvivőjének posztjára. Azonban oktalan belefecsegése magas labdát adott fel, amit Gyurcsány Ferenc le is csapott. Orbán Viktor alighanem hálás lesz a fogadatlan prókátornak ezért. A DK elnöke által kezdeményezett „Nyílt Vagyonosodási Vita” keretében ugyanis a saját, hanem a házastársuk nevén is lévő cégek, értékpapírok, bankbetétek, részesedések, ingatlanok és egyéb értéktárgyak képviselte vagyon, valamint a beszerzés idejének és forrásának a kölcsönös feltárására kerülhetne sor.

Ami azért lehet kínos így a kampány kellős közepén, mivel alapvetően a Fidesz maffiabaloldalozása üthet nagyon vissza. Nyilván nem az Orbánt hitelvi alapon támogatók körében. De a mérlegelni még hajlandók szemében esetleg igen. Ha ugyanis Orbán Viktor kiáll, és elszámol, akkor ezzel óhatatlanul belemegy egy olyan vitába, ami számára mindenképpen pozícióvesztést jelent. Önmaga előtt például . Az ugyanis azt jelenthetné, hogy „behódol” Gyurcsány Ferencnek. Egy permanens harcot vizionáló személyiség számára ugyanis egy bármely más esetben normálisan megélhető vitafelkérés elfogadása aligha jelentene mást, mint az említett behódolást. A harci lázban nincs kompromisszum, és nincs vita. Csak győztesek, és megalázandó vesztesek vannak. S még élhet Orbán Viktorban annak a bizonyos 2006-os TV-vitának az emléke, amikor nem Gyurcsány Ferenc vállalta magára, számos vélemény szerint, a felmosórongy szerepét. Ha számba vesszük a jelenlegi kormányfő nyilvános TV-vitáinak a számát azóta, akkor alighanem Orbán szerint is vele mosták fel a stúdiót annak idején.

Mindebből szinte egyenesen következne az, hogy Orbán Viktor nem fogja bevállalni az anyagi helyzetének nyilvános kiteregetését. Aminek a szereplés puszta tényén kívül egy olyan kellemetlen mellékhatása is lehet, hogy ott esetben számlák, és számok is szóba kerülhetnek. Márpedig azokat sokkal könnyebb ellenőrizni, mint a lózungokban megtalálható hámozott luftballonokat számba venni. A számok emlegetése tehát számon kérhető felelősséget jelent. Márpedig ennek vállalására a miniszterelnök és csapata mindig nehezen volt kapható. Jól mutatta ezt a paksi erőmű-bővítésről szóló szavazásról való távozása is. Nem először menekülve ki a hasonló helyzetekből. Gyurcsány Ferenc felhívása azonban neki szólt, és a személyes vagyonáról. Oda nem küldheti el Lázár Jánost, és nem írathat tiltakozó jegyzéket Martonyival. Az egyetlen ember, akit elküldhetne maga helyett, az a felesége. Márpedig elég rosszul venné ki magát, ha az asszony szoknyája mögé bújna ilyen helyzetben. Esetleg kifejtve, hogy az asszony intézi a pénzügyeket, és neki semmi köze semmihez. Még akkor is, ha fillérre el tudnának mindennel számolni. Mely utóbbi esetben egyébként akár Orbán Viktor el is fogadhatná a kihívást.

Ugyanakkor, ha nem fogadja el, ami valószínű forgatókönyvnek ígérkezik, akkor komoly támadási felületet nyit magán. Ismét kiemelendő, hogy nyilvánvalóan nem a hithű orbanisták szemében. Ebben az esetben persze még mindig ott állhat tartalékban Kósa Lajos, aki a múlt év februárjában olyan „frappánsan” visszavágott Bajnai Gordonnak a nyilvános gazdaságpolitikai vita ötlete kapcsán. A maga keresetlen egyszerűségével megmagyarázhatja, hogy aki Orbánnak nem hisz az nem elég magyar, és a baloldal amúgy sem méltó válaszra. Gyurcsánybajnaizna egy kicsit, majd visszavonulna floridázó munkatársaival egy italra. Sajátos módon nem mentve Orbán Viktort, hanem még inkább bekergetve a zsákutcába, S alighanem ezért lehet egy komoly lépés a politikai sakktáblán Gyurcsány Ferenc felhívása.

Ezt követően minden őt, a vagyonát emlegető fideszes támadás szinte automatikusan hiteltelenné válik. Ugyanakkor lépéskényszerbe hozta Orbán Viktort, aki vagy a személyiségével, vagy a vagyonelszámolásával szemben kaphat sakkot önmagától. Minél jobban próbálja a slepp védeni, annál jobban.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése