Martonyiék amerikai cenzúra-csontja

Martonyiék tárcája, a látszat szerint, a legjobb úton halad abba az irányba, hogy bakot lőjön. Majd a lelőtt bak szarva közt próbálkozzanak kutakodni. Most éppen az Amerikai Népszavának ugrottak neki azzal, hogy diplomáciai úton tiltakoztak az ott megjelent egyik írás ellen. Az eredményesség borítékolhatóan pont olyan lesz, mint a kurucok lapja elleni látszatfellépésé. De talán nem is ez a lényeg.

A tiltakozás alapja különben az az írás, ami a tervezett, és mostanra a lebegtetés állapotába jutott, bevonulási emlékmű felrobbantására biztatott. A most külügyilag megkritizált írás 2014. január 25.-én jelent meg a Bartus László főszerkesztésével fémjelzett orgánum oldalán. Mely időpontra már csak azért is érdemes figyelni, mert akkorra már javában zajlottak itthon is a tiltakozások, és kontra-minősítgetések a Gábriel arkangyalt ugyancsak lejárató szoborzat körül. Ennek következtében az említett AN-írás sem az első volt a sorból, ami kritizálta a emlékművet, és a robbantásos ötlet tulajdonképpen egyfajta elkeseredést ugyancsak tükröz. Ez különben az AN oldalán megjelent szövegből is kitűnik, és feltűnhetett volna a külügyeseknek is. Már akkor, ha a címnél tovább jutnak. Mely cím kétségtelenül blikkfangos, és a számos hozzászólás a cikk alatt jelzi: a portál szerkesztőjének számítása bejött az olvasottság tekintetében. S persze az elkeseredéshez való jogát sem kell feltétlenül vitatnia senkinek. Még akkor sem, ha egyfajta retorikai ámokfutással ad ennek hangot.

Az is nyilvánvaló, hogy hosszan lehetne elemezni az említett elkeseredés megalapozottságát, vagy alaptalanságát. Ahogy azt is, hogy a nagy vízen túl szerkesztett orgánum más, alig gyengédebb hangvételű cikkeiről is meg lehet a véleménye bárkinek. Ahogy a Bartus László szívének oly kedves választási bojkottról is. Ami spontán bojkottként alighanem nagyobb szívességet tesz a kormánynak, mint amennyi demonstratív hatása lenne bárkivel szemben. Az aktív bojkotthoz pedig az ország, de különösen az ellenzék jelenlegi helyzete nem ad semmi alapot. A szoborral kapcsolatban persze ara sem árt figyelni, hogy még a szobor felállítása sem egészen biztos. De megvalósulása esetén, a most tiltakozási alapnak tekintett szoborrobbantásnak is igen csekélynek látszik a racionalitása. S ezt alighanem Martonyiék csapatában szintén tudják. Még az is megkockáztatható, hogy pont azért most álltak neki tiltakozni, mert mostanra sikerült meggyőződniük az írás a valós veszélyéről. Arról, hogy a kutya sem akarja megvalósítani az AN oldalán, különben aláíró nélkül publikált ötletet. S ez igencsak független attól, hogy a külügyes tiltakozásban hivatkozott kurucos analógia az AN főszerkesztője szerint erősen légből kapott.

Bartus László tiltakozása, amelyben a magyar külügy csendőrszerepét ki kéri magának ugyanakkor szintén egyfajta remeklés a csúsztatások terén. Mert a magyar kormány nemzetközi cenzorszerepének elutasításával maximálisan egyet lehet érteni. Jogilag az sem vitatható, hogy az AN Amerikában bejegyzett és ott szerkesztett médium. Azzal mosakodni azonban, hogy név nélkül jelent meg a robbantgatós cikk egy szerkesztett oldalon, elég álszent védekezésnek tűnik. Bartus Bászló közleménye alapján, továbbá az „Amerikai Népszavához Magyarországnak semmi köze nincs, és soha nem is volt”. Aha! A véleménykölcsönösség alapján akkor azt is mondhatnánk, hogy az AN-nek sincs köze Magyarországhoz. Ezzel szemben hazai szerzők felbukkannak a „hasábokon”, és az AN bőségesen reagál a magyar történésekre, és alighanem az MTI híreit is felhasználják. Így ez a jogilag valószínűleg megalapozott, de morálisan erősen kifogásolható megállapítás alighanem csak egyike Bartus László kirohanásainak. Amelyek mintha egyre radikálisabbnak tűnnek. Talán a jogos felháborodásokon túl azért is, mert ebben látja a kiutat a blogszféra által számára is teremtett olvasottsági vákuumból. Ami az ott megjelent írások igazságtartalmát természetesen nem érinti, de a retorikát árnyalja.

Az AN szobor-robbantásos ötletéhez visszatérve, egy hasonló „merénylet”, ahogy a spontán bojkott is, inkább szolgálná ugyanis a hatalmat, mint az ellenzéket. Egyszerűen azért, mert bármilyen agresszív rendzavarás csak a szükségállapot irányába vezető útra tett újabb kockakő lenne. Ennek kihirdetése automatikusan befagyasztaná a jelenlegi politikai helyzetet, és gyakorlatilag teljhatalmat adna a kormánynak. A tiltakozás benyújtásának késedelme magyarázható talán, ha a Martonyi-csapat szobor felállításának elhalasztásával kapcsolatos vezéri döntésre várt. Az végső soron éppen úgy okafogyottá teszi még a festékkel való leöntésének felvetését is, mint az, ha biztos információt szereztek az erre való tényleges szándék hiányáról. A tiltakozással ugyanakkor demonstrálni tudják, hogy legények a vártán, és még véletlenül sem mérnek kettős mércével. Amellett alapvetően olyan ténykedésre való buzdítás ellen tiltakoznak, amely megvalósulási esélye alacsony valószínűségű. Tényleges hatás nélkül fosztva meg a kormányzatot a választások esetleges felfüggesztésének lehetőségétől.

Miközben látszólag elviszik, nem először, a mujaságügyi pálmát a Külügyminisztérium prominensei, egy másik hozadéka is lehet az ügynek. Nevezetesen az, hogy egy újabb gumicsont-törmelékkel szolgálnak a médiának. Ez pedig ugyancsak lényeges lehet akkor, amikor az Országházban a negyedik rezsicsökkentés ürügyén esetleg a társasházak államosítása, illetve a paksi paktum kapcsán az évtizedekre kiható hatások körül zajlik a vita. Martonyi János pedig elég régi, kipróbált és kellően szervilista pártbürokrata ahhoz, hogy rá lehessen testálni egy ilyen fontos, figyelemelterelő akciót.

Andrew_s