Jobbikos zászlóárnyék

MTI Fotó: Beliczay László

A Jobbik legújabb média-hekkjének is lehetne tulajdonképpen tekinteni Gaudi-Nagy Tamásnak azt az akcióját, amit az Európai Unió zászlai ellen követett ellen. Ennek keretében megörökítette magát, amint éppen az ablakon dobálja ki a zászlókat, illetve néhányat a WC-be vitt. Talán önkéntelenül is többet üzenve ezzel, mint amit a nyilatkozataiban emlegetett.

A felszínen világos az akció célja: bekerülni a médiába és a Jobbikra irányítani a figyelmet. Ráadásul úgy, hogy az esztergomi morális botrányról elterelje azt. Elvégre, akár csak közvetetten is táncolni a Holocaust áldozatainak a sírjain, nem feltétlenül olyasmi, ami minden, a radikálisnak hívott, párttal különben talán szimpatizáló szívét megdobogtatja. Erre a termőföldek tulajdonlásának az ügye jó alkalom volt. De gyanítható, hogy valami hasonló akcióra mindenképpen sor került volna. Legfeljebb a jogcím lett volna más. Azonban az uniós zászlóval való akciózás ugyanakkor egy kicsit mégis többet jelent. Különösen annak fényében, hogy Bencsik András a minap a Sándor-palotára mászókra való célba-lövést hiányolta. Alighanem attól a nosztalgikus érzéstől is vezetve, hogy volt idő, amikor hazánkban is szó nélkül leverték volna az ellenzéki megmozdulásokat. De nem hiányolom Gaudi-Nagy Tamás kardlapozását. Az idősebbek ugyanis még emlékezhetnek arra, hogy a szovjet zászló március 15.-i eltávolítása hasonlókat ért az 1970-es évek elején.

Azonban ne akarjunk bencsiki magasságokba süllyedni, mert ott már nagyon fröcsög a sár. Maradjunk a zászlóhajigálásnál, amely nyilvánvalóan új színt visz abba a kommunikációba, amit a Jobbik amúgy is folytat az unió ellen. A történethez ugyanis az is hozzátartozik, hogy a Jobbik számos képviselője ül az uniós parlamentben. Nem is kevés fizetést felvéve, és élvezve az uniós képviselőknek kijáró megannyi kedvezményt, utazási lehetőséget, és minden mást. Na már most, ha Gaudi-Nagy Tamás annyira következetes politikus lenne, akkor a zászlók dobálását követő első bejelentése az lett volna, hogy ezeket a képviselőket azonnali hatállyal visszahívják, és javadalmazásukat visszamenőlegesen is felajánlják a szegények étkeztetését szolgáló valamelyik szervezetnek, idősotthonnak. Vagy bármely más hasonló szervezetnek. Mert a gerinc úgy csak porchúr, hogy az egyik oldalon széles orcával üvölt valaki az unió ellen, de a másik oldalon tarja a markát, és párttársainak biztos megélhetést biztosít. Bár, azt tekintve, hogy Orbán Viktor is hasonló kettős retorikát folytat, a Jobbik alighanem csak a koalíciós edzőtábor kétszínűségi vizsgáján gondolt átmenni a tegnapi akcióval. Az gyenge védekezés, hogy nem történt egyeztetés a párt vezetésével a zászlók ügyében. Mert ebben az esetben Vona Gábor közleményét kellett volna olvasnunk a képviselő azonnali lemondatásáról.

Ugyanakkor annak is lehet valami sajátos szimbolikája, hogy az uniós zászlók egy részét a WC-be vitte a jobbikos honatyuska. Vona Gábortól tudhatjuk, hogy annak idején a Magyar Gárda létrehozásának ötlete is hasonló környezetben zajlott. Gaudi-Nagy talán az említett tettével szeretett volna üzenni arról, hogy a nevezett egylet anyagi hátterébe is belefolyt némi uniós pénz. Nyilván nem az unió felajánlása gyanánt, hanem például a fentebb emlegetett eu-képviselők fizetéséből befizetve. Azt már fel sem tételezem, hogy esetleg a Jobbik által felügyelt egyéb szervezetek, jobbikos többséggel irányított önkormányzatok uniós támogatásából visszaosztva. De akár pályázó vállalkozók adományaiból is kerülhetett oda pénz. Így csak hasznos lenne, ha a kampány részeként a Jobbik megnyilatkoztatná a támogatóikat, hogy soha nem vettek igénybe egy eu-cent uniós támogatást sem, és soha nem vettek részt uniós országgal kereskedő üzleti folyamatban. Egy ilyen nyilatkozathalmaz kiegészíthetné az uniós képviselők azonnali lemondását közzétevő nyilatkozatot.

De a mellékhelységbe hurcolt zászló azt is jelentheti a gárdával kapcsolatban, hogy a jobbikos képviselő a korábbitól eltérő rejtett üzenetet helyzet el ezzel. Például azt, hogy „vagy azt teszitek Brüsszelben, amit mondunk, vagy küldjük a gárdát”. Mely gárda, kikászálódva Vona Gábor apósának fürdőszobájából meg sem áll addig, amíg be nem kalandozza az Uniót. Természetesen gyalog, és döngő bakanccsal sétálgatva. Korántsem lóháton és kellő mennyiségű nyílvesszővel felszerelkezve. A kelet fele rohanó, és nyugatra, hátrafele nyilazó had látszatának keltése ugyanis jelenleg a kormány privilégiumának tűnik. Az talán csak a uniós országok külképviseletének az önvédelme, hogy nem egyfajta gárdás hadüzenetként értékelik a zászlók WC-be helyezését. Igazán kár lenne, ha betegre röhögnék magukat. Különösen abban a tudatban, hogy a hazai beruházásokban mekkora az aránya az Unió országaiból érkező forrásoknak. Amit lehet szeretni, vagy nem szeretni, de attól még tény kérdése. S így alighanem azt a bizonyos, korábban említett nyilatkozatot igen kevés, a jobbikkal szimpatizáló vállalkozó tudhatná tiszta lelkiismerettel megtenni.

De ez legyen az ő problémájuk. Ahogy az is, mennyire adnak hitelt a Jobbiknak. Annak a pártnak, mely az említett akció után sem jelentette be uniós képviselők visszahívását, illetve a következő EU-s választásoktól való távolmaradását. Jelezve azt, hogy talán tényleg kár mélyebb értelmet keresni Gaudi-Nagy Tamás akciójában. Mard tehát az, ami. Egy figyelem-manipuláló, a politika felszínén maradó kommunikációs húzás. Esztergom árnyékában, kapkodva előadva.

Andrew_s