Szalézi bohócforradalom

Tudom, hogy a bohócforradalom annak idején inkább ellenzéki rendezvény volt. Sejtem, hogy a CÖF plakátjain a bohóc valószínűleg nem erre utal. Sejtem, mert a célközönségről, talán puszta előítéletből, nem tételezem fel az ilyen árnyalt célzásokra való fogékonyságot. S mégis óhatatlanul, pusztán fogalomként, a „bohócforradalom” jutott az eszembe a szombathelyi bohóctörténet zöngéit olvasva.

Alternatívaként még az éjjeliben keletkezett tornádóra is lehetne asszociálni. Békeidőben mindenképpen. Ámde, kampány van, vagy mi a szösz! Az események krónikásaként a Nyugat.hu szegődött, amelynek munkatársai először megtalálni vélték a festett képek festett szereplőjét. Aki a lebukáshoz vezető utat azzal is egyengette, hogy személyesen jelent meg egy ellenzéki fórumon. Amely megjelenés pedagógiailag, ifjúság-lélektanilag alighanem teljesen érthető. Ráadásul tulajdonképpen sokkal gerincesebb viselkedésként is értékelhetjük, mint például a történészek, főpapok mögé bujkáló horthysta egyházfi megnyilvánulását. De hagyjuk most ebből ki ifjabb Lórit. Szombathely többet érdemel. Meg különben is. Most más bohócról szólnak a szavak. A CÖF-féle piros-orrúról. Akinek, mint kiderült lebuktatója is akadt. Aki, később megszólalva, azt nyilatkozta, hogy kiközösítették.

Nem az artistaképzőből, hanem a szaléziak a szombathelyi Don Bosco Oratórium rendezvényeiről. S nem csak az arcát, nevét vállaló Horváth Bencét, hanem a barátját is. S mint a nyilatkozat sejtette, nem kis politikai összefonódás állhat a kitiltás mögött. A bohóc lebuktatását árulásnak ítélték, és akként is büntették. Mondhatni statáriálisan. Az első hírek szerint az a Csány Péter plébános és igazgató, akinek papi jelmondata ennek fényében igencsak szemforgató lenne: „A népet az üdvösség örömével megajándékozni a bűnök bocsánata által”. S akit a Nyugat.hu csak késve tudott elérni, és legalább írásban reagálásra bírni. Mely választ, megfelelve a médiától elvárható tisztességnek szintén köz-elérhetővé tettek. Ebből kiderül, hogy a Csány Péter szerint a bohóc a magánidejében olyan politikai szerepet vállal, amilyet akar. A lebuktatóját pedig csak egy rendezvényről való távolmaradásra kérte meg. Mert „mert a történtek fényében jelenléte némileg beárnyékolná a gyerekek és segítők eseményét”. Tehát világos: CÖF-bohócnak lenni magánügy. Lebuktatni, már árnyékot vető közeset. Bár a távolmaradásra kérést az is indokolta volna, hogy Bencének ott „kijelölt feladata nem volt és ez most nem a fiatalok és felnőttek, hanem a gyerekek ünnepe volt”. Kicsit rejtői ez a túl-indoklás, és óhatatlanul azt sugallja, hogy valami még sem kerek abban az erdőben, ahova plébános úr indult.

S ahova másokat is be akart vinni. Holott a történetnek valóban lehetett volna ott vége, hogy két fiatal egyéni kakaskodása. Az egyik bevállal egy szerepet egy plakáton, majd kivagyiságból elkezd haknizni is a szerepben. A másiknak ez nem tetszik, és ezért, vagy más korábbi nézeteltérés miatt, feldobja. Ez a motívum különben előfordul Csány Péter válaszában is, tehát tényleg lehetetett volna ott a történet és a válasz vége. Ugyanúgy kár volt ezen a ponton túlsplizáni, mint egyrészt közölni, hogy „keresztényi erény a megbocsátás”, míg a másikon kihangsúlyozni, hogy „személyesen nagyobb fokú ellenérzés nincs bennem Bencével kapcsolatosan”. Kisebb tehát van. Holott a keresztényi megbocsátásról kevés helyen lehet azt olvasni, hogy milyen mércével mérendő. De ez legyen az igazgató úr lelkiismereti belügye. A vihar nem is ezért csap át az említett edény peremén. S még csak nem is feltétlenül Csány Péter tehet róla. Nem ismerve a gyülekezet viszonyait, lehet, hogy ő is áldozat.

Áldozata azoknak a körülményeknek, amelyek nem kis részben az egyházak politikai szerepvállalásának hatására is alakultak olyanná, amilyennek ma látjuk a köznapi politikát. Nem feledve természetesen a klerikális lobbipárt áldástalan tevékenységét sem. Például a hitélet beerőltetését az iskolai tantervbe. Valamint asszisztenciáját a hatalmi rendszer építgetésében. Ami eljuttathatta oda a közhangulatot, hogy akár az alaptalan kizárási hírektől sem lepődünk meg. Olyan előzmények után, hogy áhitat-mértékügyi felmondás is született már egyházi iskolában, semmiképp. Mert akkor, amikor az egyház egyes tagjai agitálnak, míg mások a lelki ostort pattogtatják, sajnos szétrobban a racionalitás közösségi konszenzuson alapuló keret-megállapodása. Amikor elképzelhetővé válik, hogy valakit kirakjanak a nézetei miatt valahonnan. S sokakban még ez is csak fásult legyintést indukál.

Lehet, hogy ráférne az országra egy valós bohócok menetelésével zajló cirkusz-forradalom. Mielőtt csak a cirkusz és csak a menetelés marad.

Andrew_s