Kép a Gattaca című filmből |
Miközben Budapesten az antifasiszták ellen
védték a rendőrök a II. világháború ártatlan áldozatait megcsúfoló szélsőséges
menetet, az ország más pontjain is támadt a politika. Igaz, nem annyira az
utcán, mint a fűtött sajtótájékoztatókon. Például Pécsen, ahol Soltész Miklós,
a kormány párkapcsolatokért felelős államtitkára méltatta
a saját nagyszerűségét is.
Formálisan a nagycsaládosok egyesületeinek
a házasság világnapja alkalmából meghirdetett rendezvénye előtt tartott
sajtótájékoztatón szólalt fel a házasságkötések számának növekedéséről is
szólva: Azért még emlékezhetünk arra, hogy Soltész kalandjainak sora a
kerítésekkel nem itt kezdődött. Még csak nem is feltétlenül ott, ahol az államtitkár
sejti az origót. A Soltész Miklós személyes szerepét tekintve emlékeztetünk
arra az akciójára, ami gyakorlatilag a pártelvek párkapcsolatba
ültetésének kezdeményezéséről szólt. Majd a gyakorlatban, pártaláló buliba
öntve, szép nagy bukáshoz vezetett. Amikor is az államtitkár sietett
megmagyarázni, hogy az ellenség
keze tette be a lábát az általa kitalált rendezvényre. Miközben a
diákhitelt is igyekezett a családi kapcsolatok kierőszakolására
bevetni. Soltész számára tehát nem újdonság az emberek magánéletébe való
belefecsegés demagógia-cellofánba csomagolása. A kormányzat igazi
hálószoba-aktivistájának is tekinthető. Még akkor is, ha a jelenlegi szövegéből
ki is lóg pár lóláb.
Az említett pécsi fellépésén például akkor,
amikor a pártelvárásnak megfelelően időt és energiát nem kímélve szuszakolta be
a rezsicsökkentés varázsszavát oda, ahol igen kevés szerepe lehet valójában. A
házasságkötések számának növekedéséről szólva, a családok kiadásának
csökkenését emlegette a sarkalló tényezők között. Ami annyiban biztos igaz, hogy
a megtakarítás alapvetően fogyasztásarányos lehet. Lehetne, mert a családi
kasszát számos egyéb tényező is nyomasztja az energiaköltségeken kívül. De az
energiaköltségek nem annyira a házasságkötésekkel arányos, mint az adott
szolgáltatás igénybevételével. Végső soron a nagyobb fogyasztóknak jelentenek
fokozottabb könnyebbséget. Ez a nagyobb családok esetében is igaz lehet.
Azonban még valószínűbb azoknál, akik ugyan sok gázt fogyasztanak, de eközben
nem kell több élelmet, gyermekruhát vásárolni. Az egyes szolgáltatásokban
csökkentett költség tehát nem feltétlenül a nagycsaládosoknak kedveznek
jelentősebben.
Ugyanakkor az is világos, hogy még Soltész
tézisét elfogadva is fordítva sikerült az éjjelire telepedni. Mármint akkor, ha
Fidesz-KDNP alaptézisét, a roppantnagyonerkölcsös álszentséget tekintjük
kiindulási pontnak. Ebben az esetben előbb jön a házasságkötés, és csak azt
követi a gyermekeket szállító gólyák serege. Mert ugyan a valóságban
természetesen a család léte független a papírtól, de Rétvári
emlékezetes megszólalása óta tudjuk, hogy gyermek és gyermek nem egyenrangú a
hatalom szemében. Soltész Miklós tehát vagy elfogadja a KDNP-s téziseket, és
akkor a sorrendet bukta, vagy a valósághoz igazodik. De akkor szembe kerülhet a
kormánypárt klerikális platformjával. Pedig lehetséges életútja a párkapcsolatnak,
hogy előbb alakul meg a család, és csak aztán szereznek erről dokumentumot. Márpedig
a kormányzat részéről se szeri se száma az olyan megnyilatkozásoknak, hogy
valójában csak azt hajlandók elismerni családnak, ahol a felek beszerzik a
szükséges bumágát erről. Lehetőleg egyházilag is lepecsételve.
Ez a kormányzati nyomásgyakorlás különben
tényleg hathat. Abba az irányba, hogy a korábbi élettársak elvonulnak a
hatósági aktusra. Ennek azonban semmi köze a családbarátsághoz. Tulajdonképpen
éppen ellenkezőleg. A valós családok egy részének diszkriminálásához sokkal inkább.
S az is nyilvánvaló, hogy amennyiben az együtt élők menekülni akarnak a
diszkrimináció elől, akkor javítják a statisztikát. Nyilvánvalónak látszik,
hogy amennyiben az események ebben az irányban haladnak, akkor szó nincs a
családok számának tényleges növekedéséről. Alkalmasint akár családok valós
számának csökkenése mellett is növekedhet a házasságkötések száma. Az egyik
ugyanis az együtt élő közösségek számát, a másik egy hatósági aktusban részt
vevőket számítja.
Így minden olyan intézkedés, kedvezmény,
kormányzati gesztus. ami a családnak csak a hatósági aktuson átesett
közösségeket ismeri el, egyfajta nyomásgyakorlásként hat. S éppen a korábbi
kerítőpartik mérsékelt sikere jelezheti, hogy valójában csak erről van szó. Már
csak azért is, mivel a fiatalok jelentős számban lépik át a határt. Az ő
pártalálásukra az Emmi csak olyan hatással van, hogy még véletlenül sem itthon
fog esetleg lezajlani. Egyébként talán nem véletlen, hogy a statisztikában nem
az együttélések, hanem a jogi aktusok számával büszkélkedik az államtitkár.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése