A Fidesz klerikális platformjának család-,
és gyermek-diszkriminációs
megbízottja hiánypótló nyilatkozatot tett. Végtelen éleslátásról, politikai
racionalitás-érzékről és végtelen humanizmusról téve tanúbizonyságot. Isten
előtt nem, de a vezére előtt mindenképpen. Márpedig Rétvári Bencének az utóbbi
nyilván fontosabb most, hogy a parlamenti zsebmegtöltő-futam véghajrája zajlik.
Tette ezt akkor, amikor az európai sajtóban
éppen azt találgatják, hogy Magyarország már diktatúra-e, vagy még csak a
diktatúraság küszöbén toporog a kinyitott ajtóban. Tette ezt nyilvánvalóan
azzal a szándékkal, hogy a kételyek egy részét eloszlassa. S tette ezt annak az
emlékműnek a kapcsán, mely a fasiszta szövetségesükhöz bevonuló fasiszta német
haderő megérkezésének állít emléket. Azt mondván
ez a szellemiségében egyszer talán szebb napokat is látott politikusnak látszó
lény, hogy felszólítja a „szélsőbal- és a
szélsőjobboldal politikusait, hogy fejezzék be a fővárosi német megszállás
áldozatai emlékműve kapcsán az utcai agressziót és a gyűlöletkeltést”. Amely
agresszió ugyebár többek között abban nyilvánult meg, hogy megbontották a kampány
kedvéért elodázott kivitelezést védő kordont. Aminek
kapcsán például jó lenne emlékezetünkbe idézni Rétvári Bence mindent elsöprő
tiltakozását annak kapcsán, amikor Orbán Viktor villogott egy villáskulccsal
vagy mivel, a Kossuth tér egy kordonjánál. De nyilvánvaló, hogy számára talán a
TV-székházat felgyújtók is az ő mai parlamenti helyéért küzdő hősök voltak. Felmentve
ezzel őket minden bűn alól. Gyónás, bűnbocsánat-kérés és egyéb ilyen sallangok nélkül
is. A KDNP-nek nevezett egylet politikusa kiállította nekik a búcsúcédulát és
kész.
Ahogy Szakály Sándor is kiállította a
felmentvényt minden fasiszta gyilkosnak azzal, hogy „idegenrendészeti
eljárásnak” minősítette az embereknek a halálvonatokra hurcolását. Kis
csendőrszobrocskával az asztalkáján. Mármint Szakály Sándor asztalkáján. Mert
az elhurcoltaknak nem igazán maradt asztalkája. Még életecskéje is keveseknek.
De az említett Veritas-igazgató nemzetközileg sem éppen kedvező fogadtatást
kapott nyilatkozata kapcsán sem rémlik Rétvári Bence hangos tiltakozása. A
Fidesz-támogatást élvező igazgató elítélése helyett inkább Marxban vélte megtalálni
a fasisztát. Valószínűleg azért, mert a szobor nem tud lekászálódni a helyéről
és úgy szájon kapni az akkori államtitkárt, hogy Gábriel-arkangyalnak nézze a
nagybőgőt. No meg védekezni sem tud. Ellentétben azzal, hogy kedvenc vezére
azonnal meg tudja simogatni az ő kicsi buksiját. Alkalmasint azért érdekelne, ha
már szoborról volt szó, hogy Rétvári Bence már beszerezte-e az
Orbán-mellszobrot? Sőt! Mellszobrokat. Minden szobájába egyet, és a munkahelyi
szobájába kettőt. Azért, hogy közre tudják venni a közéjük akasztott
Orbán-portrét.
Amely portréval szemben állva, minden nap gyakorolhatja
az aznapi dakota mantrát. Amivel sikeresen kimoshatja a fejéből mindazt, amit a
történelemből valaha megtanult. Megtanult? Talán. Például arról, hogy kik is
voltak a bolsevikek, a szélsőbalosok, és a szélsőjobb képviselői. Kellő hátteret,
tiszta agyat, biztosítva ahhoz, hogy teljes beleéléssel tartsa meg a politikai
diszkrimináció főpróbáját. Gyakorlatilag szélsőségesnek bélyegezve mindenkit,
aki nem ért egyet a VEZÉRrel. Azzal, aki megmondta: emlékmű márpedig lesz. Márpedig
akkor, ha azt mondta, lesz. Lehet, hogy másnapra leomlik, elporlik, szétesik,
de akkor is. Mert mi a fenét avatna akkor, ha nem lenne? Mint a
kampányhajrában. Átadva Várkert-bazárt és metrót, melyek egyikét szinte másnap
be kellett zárni, míg a másik leállt magától. Meg aztán mivel biztosíthatná a
Fidesz feltétlen jóindulatáról a Jobbikot, mint a demokratikus ellenzék
szélsőballá bélyegzésével? Függetlenül attól, hogy a történelem intő példákkal
szolgáltat ezügyben. Abban az ügyben, hogy az ellenfelet ellenséggé, és antikrisztussá, antimagyarrá, antiakármivé bélyegezve, szélsőségesnek beállítva lehet először szellemi, majd fizikai írtóhadjáratot indítani. De hol van ez a történelmi ismeret? Rétvári kartárs fejéből már régen tovasuhant.
Messze, messze! Miközben azok a gonoszok már megint kordont bontottak.
Ellentétben azokkal, akik embereket bontottak annak idején a harmadik birodalom
sasának égisze alatt.
Mely birodalomnak Horthy a szövetségese volt.
Az a tengernélküli tengerész, akinek kultusza ellen nem túl hangosan kelt ki
eddig sem a Fidesz, sem Rétvári Bence. De talán szerintük ez így is van jól.
Mert történelmi példaként lebeg szemük előtt a csendőrterrorral megtámogatott
olyan rendszer, ahol mindenki szabadon azt teheti, amit szerintük szabad. Csak
a zsebükben énekeljen minél nagyobb kórusban a pénz. Így a parlamenti
helyosztó-parti véghajrájában. Mint a Kabaréban.
Miközben azért érdekelne az is, hogy a
Mazsihisz vezetősége hány tükröt tört el mostanában. Mert az egyik oldalra
tiltakozni az emlékmű ellen, a másik oldalra gazsulálni Orbánnak, míg középen
azt nyilatkozni, hogy: „Amit
a kormány tesz, az a kormány dolga, amit mi teszünk, az a miénk”, azért
nehézzé teheti a tükörbe nézést. De lehet, hogy a Mazsihisz vezetői így
pucolnak tükröt. Belenéznek, szembeköpik magukat, és utána már csak kell valaki,
aki törölgeti utánuk.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése