2014. április 9., szerda

Rétvári a liberális szélsőbalról

A Fidesz klerikális platformjának család-, és gyermek-diszkriminációs megbízottja hiánypótló nyilatkozatot tett. Végtelen éleslátásról, politikai racionalitás-érzékről és végtelen humanizmusról téve tanúbizonyságot. Isten előtt nem, de a vezére előtt mindenképpen. Márpedig Rétvári Bencének az utóbbi nyilván fontosabb most, hogy a parlamenti zsebmegtöltő-futam véghajrája zajlik.

Tette ezt akkor, amikor az európai sajtóban éppen azt találgatják, hogy Magyarország már diktatúra-e, vagy még csak a diktatúraság küszöbén toporog a kinyitott ajtóban. Tette ezt nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy a kételyek egy részét eloszlassa. S tette ezt annak az emlékműnek a kapcsán, mely a fasiszta szövetségesükhöz bevonuló fasiszta német haderő megérkezésének állít emléket. Azt mondván ez a szellemiségében egyszer talán szebb napokat is látott politikusnak látszó lény, hogy felszólítja a „szélsőbal- és a szélsőjobboldal politikusait, hogy fejezzék be a fővárosi német megszállás áldozatai emlékműve kapcsán az utcai agressziót és a gyűlöletkeltést”. Amely agresszió ugyebár többek között abban nyilvánult meg, hogy megbontották a kampány kedvéért elodázott kivitelezést védő kordont. Aminek kapcsán például jó lenne emlékezetünkbe idézni Rétvári Bence mindent elsöprő tiltakozását annak kapcsán, amikor Orbán Viktor villogott egy villáskulccsal vagy mivel, a Kossuth tér egy kordonjánál. De nyilvánvaló, hogy számára talán a TV-székházat felgyújtók is az ő mai parlamenti helyéért küzdő hősök voltak. Felmentve ezzel őket minden bűn alól. Gyónás, bűnbocsánat-kérés és egyéb ilyen sallangok nélkül is. A KDNP-nek nevezett egylet politikusa kiállította nekik a búcsúcédulát és kész.

Ahogy Szakály Sándor is kiállította a felmentvényt minden fasiszta gyilkosnak azzal, hogy „idegenrendészeti eljárásnak” minősítette az embereknek a halálvonatokra hurcolását. Kis csendőrszobrocskával az asztalkáján. Mármint Szakály Sándor asztalkáján. Mert az elhurcoltaknak nem igazán maradt asztalkája. Még életecskéje is keveseknek. De az említett Veritas-igazgató nemzetközileg sem éppen kedvező fogadtatást kapott nyilatkozata kapcsán sem rémlik Rétvári Bence hangos tiltakozása. A Fidesz-támogatást élvező igazgató elítélése helyett inkább Marxban vélte megtalálni a fasisztát. Valószínűleg azért, mert a szobor nem tud lekászálódni a helyéről és úgy szájon kapni az akkori államtitkárt, hogy Gábriel-arkangyalnak nézze a nagybőgőt. No meg védekezni sem tud. Ellentétben azzal, hogy kedvenc vezére azonnal meg tudja simogatni az ő kicsi buksiját. Alkalmasint azért érdekelne, ha már szoborról volt szó, hogy Rétvári Bence már beszerezte-e az Orbán-mellszobrot? Sőt! Mellszobrokat. Minden szobájába egyet, és a munkahelyi szobájába kettőt. Azért, hogy közre tudják venni a közéjük akasztott Orbán-portrét.

Amely portréval szemben állva, minden nap gyakorolhatja az aznapi dakota mantrát. Amivel sikeresen kimoshatja a fejéből mindazt, amit a történelemből valaha megtanult. Megtanult? Talán. Például arról, hogy kik is voltak a bolsevikek, a szélsőbalosok, és a szélsőjobb képviselői. Kellő hátteret, tiszta agyat, biztosítva ahhoz, hogy teljes beleéléssel tartsa meg a politikai diszkrimináció főpróbáját. Gyakorlatilag szélsőségesnek bélyegezve mindenkit, aki nem ért egyet a VEZÉRrel. Azzal, aki megmondta: emlékmű márpedig lesz. Márpedig akkor, ha azt mondta, lesz. Lehet, hogy másnapra leomlik, elporlik, szétesik, de akkor is. Mert mi a fenét avatna akkor, ha nem lenne? Mint a kampányhajrában. Átadva Várkert-bazárt és metrót, melyek egyikét szinte másnap be kellett zárni, míg a másik leállt magától. Meg aztán mivel biztosíthatná a Fidesz feltétlen jóindulatáról a Jobbikot, mint a demokratikus ellenzék szélsőballá bélyegzésével? Függetlenül attól, hogy a történelem intő példákkal szolgáltat ezügyben. Abban az ügyben, hogy az ellenfelet ellenséggé, és antikrisztussá, antimagyarrá, antiakármivé bélyegezve, szélsőségesnek beállítva lehet először szellemi, majd fizikai írtóhadjáratot indítani. De hol van ez a történelmi ismeret? Rétvári kartárs fejéből már régen tovasuhant. Messze, messze! Miközben azok a gonoszok már megint kordont bontottak. Ellentétben azokkal, akik embereket bontottak annak idején a harmadik birodalom sasának égisze alatt.

Mely birodalomnak Horthy a szövetségese volt. Az a tengernélküli tengerész, akinek kultusza ellen nem túl hangosan kelt ki eddig sem a Fidesz, sem Rétvári Bence. De talán szerintük ez így is van jól. Mert történelmi példaként lebeg szemük előtt a csendőrterrorral megtámogatott olyan rendszer, ahol mindenki szabadon azt teheti, amit szerintük szabad. Csak a zsebükben énekeljen minél nagyobb kórusban a pénz. Így a parlamenti helyosztó-parti véghajrájában. Mint a Kabaréban.

Miközben azért érdekelne az is, hogy a Mazsihisz vezetősége hány tükröt tört el mostanában. Mert az egyik oldalra tiltakozni az emlékmű ellen, a másik oldalra gazsulálni Orbánnak, míg középen azt nyilatkozni, hogy: „Amit a kormány tesz, az a kormány dolga, amit mi teszünk, az a miénk”, azért nehézzé teheti a tükörbe nézést. De lehet, hogy a Mazsihisz vezetői így pucolnak tükröt. Belenéznek, szembeköpik magukat, és utána már csak kell valaki, aki törölgeti utánuk.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook