Otthon (el)felejtett ezerek

Diáktüntetés, anno
Fotó: EISimay

A választások értékelése még sokáig fog tartani. Akár az elkövetkező négy évre elhúzódva. Miközben már megjelennek az első szárnypróbálgatásai a felelős-hajhászásnak is. Keresve azt, azokat, akikre lehet mutogatni a vesztesek oldalán. Nem feledve persze azt, hogy a Fidesz, visszaélve a korábbi hatalmával, önmaga számára lejtőssé tette pályát. Pár vonatkozása a választásoknak mintha elsikkadni látszana.

Az egyik kétségtelenül az, ami a Fidesz megválasztottsága mögött van, és egyfajta legitimációs ollónak is hívhatnánk. Az ugyanis tény, hogy a választási matek miatt a parlamenti kétharmad már 2014 előtt sem jelentett valóban kétharmados támogatottságot. De a 2010-ben elért 52,75 %-os eredmény legalább a minősített többség látszatát jelentette a kormányzat mögötti tömegre vetítve. Ez 2014-re alapvetően változott meg. A végleges adatok közelében járva látható, 45% körüli, szavazat-szerszerzés azt jelenti, hogy a Fidesz alapvető legitimációs hiánnyal fog kormányozni. Úgy szerezte meg a parlamenti helyek kétharmadát, hogy a valós támogatottsága nem éri el a szavazatai joggal rendelkezők feléét sem. Pedig már megindult az a fajta kommunikáció, hogy Orbán Viktoré az Istentől adott, és soha nem látott mértékű felhatalmazás. De nem! Egyelőre nem! Ám még lehet! S nem csak a „győzteshez húzás” spontán folyamatai révén.

A történelem ugyanis már ismeri, „kipróbálta” ezt a helyzetet. Annak idején volt egy olyan pártkongresszus, amikor a többség, csak az épületen belül volt többség. Egy olyan helyen, és egy olyan korban, amikor a pártkongresszus szolgálta a hatalmi pozíciók elosztását, és biztosította a hatalmi gépezet gördülékeny irányítását. Az épületen belüli többséget elnevezték bolsevikoknak, és utána egy meglehetősen embertelen, aljas, és gusztustalan hatalmi játék indult a valós többség kialakítására. Ebben szerepet kapott egy jégcsákány, számos kényszermunkatábor, és az általános megfélemlítés is. A végeredmény egy „önként” tapsoló, bármikor, bárhova vezényelhető, valamint kézileg irányítható lakossági többség lett. Valósággá téve a bolsevik legitimációt. Amikor tehát megpróbálunk emlékezni a belügyminiszternek az unortodox workfare-t magasztaló, és közmunka-táborok képzetét felvillantó korábbi szavaira, akkor érdemes lehet az SZKP egykori kongresszusára is emlékezni. Mert a hatalom számára egy csettintés kérdése lehet bárkiből, bármikor egzisztenciális hullát, azaz közrabszolgát csinálni. Kiteljesítve a megfélemlítés rendszerét. Amiben csak apróbb statisztéria-pusmogás a nyelvek máris jól hallható csattogása.

S éppen azért, mert ez a folyamat 2012. októbere előtt is érzékelhető volt, és egész a választásokig tartott, nagy ebben az ellenzék felelőssége. Már csak azért is, mert tulajdonképpen egész a választásokig nem adtak valós válaszokat a naponta gyötrő kérdésekre. Novemberre végképpen letisztítva a pályát a kormánypártok, no meg a Jobbik előtt. Amikor tehát az ellenzék szinte láthatóan a vesztésre játszott, az egy igen cinikus elhatározás volt. Függetlenül attól, hogy a gazdasági taposóaknák Fidesz alá robbanásának kimódolása lehetett egy politikailag racionális döntés. Az emberek magukra hagyása azonban ezzel nem indokolható. Holott az utóbbi teljesen nyilvánvaló. Másként ugyanis aligha értékelhető az, ami történt. S az, ami elvezetett ahhoz, hogy az emberek otthon maradtak. Márpedig az alacsony részvételi arány előre tudhatóan a Fidesz kedvezményezetté válásához vezetett. Ezt a választási törvények átalakításakor a kormányzat is tudta.

Az alacsony részvételnek azonban csak az egyik valós oka a választási törvények átalakítása. Meg az olyan szemétségek, mint a szavazókörök átalakítása, a szavazóhelységek kijelölése. Ezzel ugyanis számolni lehetett előre is. Az ellenzék is bekalkulálhatta volna. A távolmaradásnak azonban van, illetve lehet olyan nyilvánvaló oka is, ami mintha szintén a háttérben sunnyogna, amikor az értékelések zengnek. Például a Szárszó után kialakított vezérelvű és elitista képzet, amit csak alátámasztott a filozófusok nem kevésbé elitista támogató levelének publikálása. Az embereket a mindennapokban sokkal inkább érdekli az ellopott biciklijük, mint Heller Ágnes vagy Tamás Gáspár Miklós minden okossága együttvéve. Az észosztással és annak látszatával tele a népek hócipője. Amikor tehát az ellenzék 2013 nyarára, végképp elkötelezetten, az elitista útra lépett, akkor azonnal elvesztett igen sok támogatót. Rosszabbik esetben a Jobbik ölébe ültette, míg a jobbik esetben „csak” otthon maradtak. Ebből a szempontból akár örülhetünk is az alacsony részvételnek. Azt jelzi, hogy az emberek többsége inkább senkire sem szavaz, mintsem a fasisztoid irányba lökje az országot.

Természetesen az előbb említett jelenséget kiegészítette egy másik. Az, amiért szintén igyekeztem szót emelni korábban is. Az átlagjózsik számára is kommunikálható programok hiánya. Az, amit a krimóban is megértenek az emberek. Nem kell hozzá köbgyököt számolni, és évtizedes hatástanulmányok oldalait olvasni százával. Márpedig azzal, hogy az ellenzék lemondott a „feladathoz választott ember” koncepciójának alkalmazásáról, és egy kommunikációképes árnyékkormány felállításáról, lemondott az átlagjózsik érvekre úgy-ahogy fogékony, és a saját köreikben orientáló szereppel bíró rétegéről. Nyilvánvalóan lemondva az orientáltak rétegéről is. A távolmaradásban tehát igencsak komoly szerepe lehetett annak, hogy az emberek tömegesen nem akartak biankó felhatalmazást adni egy vezérelvű ellenzéknek. Ezt ugyanis 2010-ben már megtették, és megszívták. Amikor tehát az ellenzék elindult ebbe az irányba, akkor gyakorlatilag tervezhetően biztosította az alacsony részvételi arányt a választásokon. Biztosítva ezzel a saját vereségét, és a Fidesz győzelmét. Lett légyen az a győzelem bármilyen manipulált is.

Egyébként, függetlenül attól, hogy mennyire hiányzik fél Budapest vagy a fél ország lezárása, jól mutatja a tervezettséget, illetve a pozíciók feladását, az emberek meg nem szólítását, a „B”-terv hiánya. Az, hogy vereség miatt csalódott embereket nem igazán szólította meg senki. Könnyen lehet, hogy Kuncze Gábor Facebook-üzenete a kevés fecskék egyetlenkéje. De lehet, hogy tévedek, mivel nem kotortam végig az egész netet az egyes képviselőjelöltek nyilatkozatai után. Az embereket minden esetre nem az érdekli, hogy ki nem fog lemondani az MSZP-ben, vagy ki fog tovább tipegni azon az úton, ami most sem vezetett sehova. Az embereket az érdekli, hogy velük mi lesz. Ad abszurdum az, hogy most akkor menjenek-e az utcára a maradék közel 55% nevében vagy sem? Tessenek-e forradalmat csinálni vagy sem? Hajlandó-e valaki ilyen esetben az élükre állni, vagy oldják meg maguk?

Nyilvánvaló, hogy egy versenyben csak az nem készül fel az ilyen kérdések azonnali felvetésére és megválaszolására, aki vagy végtelenül ostoba vagy lezsírozott eredménnyel számol. S akkor most miként is értékeljük az emberek előre megfontolt szándékú meg nem szólítását és ezzel otthon felejtését?

Andrew_s