2014. április 30., szerda

A félelem szobra a kedves vezetőnek

A Szabadság téren történtek most eredménnyel terelik el a közfigyelmet a sunnyogó hatalom egyéb ténykedéséről. Például arról, hogy állítólag egy többszörösen gerinctelennek bizonyult szóvivőé, Hoppál Péteré, lehet az oktatási rendszer végleges romba-döntésének dicsősége. Mert a hatalomnak ilyen dicsőséges hadjáratai is vannak. Úgy mellesleg.

Most mégsem az oktatásügyről szeretnék elmélkedni, mivel az oktatás helyzete többek között a Szabadságtéren is építi a dicsőségét a hatalomnak. Nem nagyon, de egy kicsit. A történelemoktatás hiányosságai például nem is kicsit járulhatnak hozzá ahhoz, hogy az emberek nem tömegesen tüntetnek egy szellemiségében egyre sántább angyal ellen. 2011. szeptembere óta a helyzet nem javult. Ellenben romlott. Ezen a téren. Ahogy romlott a helyzet a szabadság terén is. Az általános szabadság terén. A megfélemlítési és sakkban tartási politika láthatóan eredményt hozott. Ezt mutatja a szoborzati kivitelező viselkedése. Amiről mintha csak érintőleg szólnának a hírek. Holott az sem érdektelen. Nem arról az oldalról, hogy elvállata valaki a kivitelezést. Egy állami megbízás akár megtisztelő is lehet. Ne a tartalmi, hanem a kivitelezési részét nézzük.

Menet közben azonban már nyilvánvalóak a megsiklások. A tiltakozásokról csak az nem tudott, aki vak és süket egyszerre. A kivitelező azonban a helyén maradt. Mármint a tényleges kivitelező. Mert a pletykák szerint a ténylegesen megbízott megbízottja az, akinek az emberei ott a földet túrják és betonoznak. A hatalom, akár önkormányzati szinten, mintha nem merte volna vállalni, hogy egy cégének közvetlen munkatársai piszkítsák be a kezüket. Érthetően. Egy alvállalkozási láncban részt vevő vállalkozás mindig kiszolgáltatottabb, egzisztenciálisan kitettebb, anyagilag zsarolhatóbb helyzetben van. A több láncszemen keresztül lecsorgatott pénzek kifizetésével, megvonásának fenyegetésével könnyebben kényszeríthetők az egyedileg egyre kisebb vállalkozások arra, hogy elvégezzék a munkát. A kisebb vállalkozásoknak a tartalékai is kisebbek. Amellett a munka szétterítése atomizál. Nehezebbé teszi az egységes fellépést. Ismert jelenség ez kérem. Nem kell hozzá még olyan szintű egyetem sem, amit Orbán Viktornak sikerült egyszer elvégeznie.

A számítás bevált a Szabadság téren. Miközben a tiltakozások folyamatosak voltak, és a kormányfő nyilvánvalóan megszegte a saját adott szavát a tárgyalásokról, nem bontakozott ki kivitelezői bojkott. Éppen ellenkezőleg. A kivitelező, talán saját, vagy emberei egzisztenciális túlélése érdekében, hitet tett az építkezés mellett. Elballagott az első jegyzőhöz, aki fogadóórát tartott és birtokvédelmet kért. Az is jellemző a kormánypártra, hogy belvárosi polgármestere kushadva hallgat mostanában. Nem ő ad tehát birtokvédelmet egy kivitelezőnek a közterület elkerítése kapcsán, hanem a nyóckeres jegyző. Aki lehet ugyancsak a kiszolgáltatott csinovnyikok egyike. Nem tudom, de nem is zárom ki. A vállalkozások kiszolgáltatottsági láncának párhuzamos világába, a közszolgák kiszolgáltatottságának hierarchiájába beleillene. Ékes bizonyságaként annak, amikor a hatalom megfélemlítve manipulál és kényszerít talán önmeghasonlásra is. Olyanokat, akik különben, „civilben”, nem lőnének le senkit, és nem dicsőítenék Szálasit.

Az pedig szintén történelmi párhuzamokért kiált, hogy az ilyen hatalmak centrumában rendszerint hatalmas a pánik. Ismert tény, hogy megfélemlítettség Sztálin halálában is szerepet kapott. Nem merték zavarni, holott egy rányitott ajtó esetleg megmenthette volna. Miközben maga Sztálin is alighanem félt. Okkal. A környezetétől. S önmagától. Az ilyen hatalom folyamatos „hűségnyilatkozatokat” követel, és folyamatosan önigazolásokat keres. Nem engedheti meg magának a meghátrálás látszatát. Ahogy jól láthatóan Orbán Viktor sem hátrál meg. A látszólagos meghátrálásokat erősebb, „szabadságharcosabb” válaszreakciókkal kompenzálja. Harcolva a világ ellen, a realitások ellen, a történelmi tények ellen is. Ha kell, ha nem. Erős bizonyítási kényszerrel és személyes gyávasággal megvert személyiség motorja egy hibás szellemi karosszériában. Egy sajnálandó ember. Emberként sajnálandó akkor is, ha sajnálatra méltóvá aláz mindenkit maga körül. Nem tehet mást.

Nagy valószínűséggel tehát tényleg nem fog visszakozni a szoborépítésből sem. Az áderi mentőkötél dacára. Nem tehet mást. Mást a környezetében tehetnének. Nem véletlen, hogy szervilista, gerinctelenített hulladékokkal veszi körül magát. Gerinctelenül mindenkinek könnyű hajlongania. Gerinctelenül nem fenyegetik a vezért olyan ellenállással, ami megkarcolná az önimádat lakkját. A gerinctelen csúszómászók felett egy szellemi senki is óriásnak hiheti magát. Ez sem új jelenség. Nincs ez másként most, a félelem szobrának építése közben sem. Amelynek tövéből, a magáncég birtokában védetté nyilvánított területről, egy csinovnyikot dobva oda áldozati birkaként, közrendőrökkel, közerőszakkal vitetik el a békés tüntetőket.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook