2014. április 26., szombat

Új Veritas-díszlet a színpadon

Forrás: Átlátszó
A Fidesz történelmi nagymosásra bármikor kapható hű emberének intézete Holocaust-ügyi megállapodást kötött a népirtásra emlékezés szabályozásáról. A hivatalos hír szerint együttműködési megállapodás jött létre a Veritas Történetkutató Intézet és a Holocaust Dokumentációs Központ között. Alighanem egy politikai színjáték részeként.

A sajátos mosókonyhai színdarab látszólagos főszerep-leosztása a következő:
- a fekete sarokban: Szakály Sándor főigazgató;
- a sárga sarokban: Haraszti György;
- a pokol tornácán: (röhögve) Rudolf Hess;

A színjáték előzetesét hónapok, évek óta játssza a politika. Kezdve onnan, hogy a kormánypolitika hallgatólagosan, vagy néha nem is annyira hallgatólagosan, elfogadja a nyíltan rasszista politikai megnyilvánulások legitim voltát. Annyira, hogy nem egy esetben kormányzati szereplők mennek el az antiszemitizmus nyílt vállalásának küszöbéig. Majd beteszik a lábukat az ajtórésbe. Nehogy valaki kizárja azt a mindennapokból. Elég a fasiszta hadiszövetségesek bevonulási emlékműve körüli kormányzati szerepvállalásra gondolni a Szabadság téren. De a Veritas igazgatójánál maradva megemlékezhetünk a nem is túl régi szerecsen-mosdatásáról. Amikor is a szerecsen szerepébe a gestapos szaktanácsok szerint elvégzett népirtás került. Azzal, hogy Szakály Sándor, a csendőröket magasztaló „objektív” történész” idegenrendészeti eljárássá minősítette a halálvagonok elindítását. Aztán, mintha mi se történt volna aludni tért.

De aludni tért a kormányzat is, amikor nem határolta el magát a Veritas mosólegényétől. Igaz, kicsit hiteltelen is lett volna az elhatárolódás Navracsics Tibor és NERtársai megannyi, megnyilvánulása után. Ahogy különben nyugodt lelkiismerettel nyugodni tértek mindazon egyházi vezetők is, akik ugyancsak elmulasztottak akár csak egy gyenge ellenkezést megereszteni. Annak az egyháznak a képviselői, amelynek nevében II. János Pál, pápaként kért elnézést az antiszemitizmus egyházi támogatásáért. Az egyházi vezetők hallgatása így még akkor is érthetetlen, ha ők maguk, II. János Pállal ellentétben, esélytelenek a szentté avatásra. S ebben az esetben nem csak a Horthy-ügyekben belülről érintett, és a kormányfőt is magába temető református egyházra gondolok, hanem általában. A fekete sarokban tehát olykor mintha bíbor fény is villódzana.

A Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely közalapítványa az 1990-ben társadalmi kezdeményezésre alakult Magyar Auschwitz Alapítvány jogutódjaként működik. Prof. Dr. Haraszti György, akinek veretes címei a honlapról ismertek, ennek a kuratóriumi elnöke. Ugyancsak a honlapról azt is megtudhatjuk, hogy állami finanszírozással működik. Innen nem is kell talán túl merész gondolati ugrást tenni a zsarolhatósága felé. A pénzcsapokkal való manipulálás tág teret ad annak befolyásolására, hogy miért kapnak a kutatók kockacukrot, és miért korbácsot. Így egy állami befolyásolás alatt álló intézet együttműködési megállapodást kötött egy kormányzati felügyelet álló másik intézettel. Mert Szakály Sándor intézménye annyira független, hogy kormányzati rendelkezésre, törvényileg hozták létre a miniszterelnökséget vezető államtitkár irányítása alatt álló szervezetként. Amikor tehát Szakály böffent, akkor azt csak kormányzati engedéllyel, illetve bíztatásra teheti. Vagy repül.

A két kormányzati befolyás alatt álló intézet megállapodásában nem is az az gond, hogy megállapodtak. Ez akár természetes lehetne. Azonban a Holocaust-emlékévben a fasisztáknak emlékhelyet dedikáló kormány árnyékában tulajdonképpen visszaélnek az intézet nevével. Miközben szervezetileg a MAZSIHISZ megtagadta az együttműködést a kormánnyal, a Holocaust Dokumentációs Központ szerepeltetése olyan látszatot kölcsönöz, mintha szervezeti támogatást kapna a fasiszta hatalom cselekedeteit tisztogató Vertias-kukázó. Holott egy aljas, de célzatos kommunikációs húzás történik csupán. Azt ugyanis aligha fogják a közös publikációik mellé odatűzni, hogy ez a Holocaust-központ alapvetően éppen úgy állami intézmény, mint a Veritas. Az említett Szakály-nyilatkozatot különben a Páva utcai zsinagóga mellé húzott központ részéről sem ítélték el.

Tegye fel a kezét, akit ez utóbbi meglepett. Akit nem, az majd később tegye fel a kezét. Esetleg mindjárt a falnak is támaszthatja. Ha a Gyulai Törvényszéken felmentett rasszizmus alapján széles körben fognak sétálni a fekete sarkot erősítő fekete ruhások. Miközben a Szakály-Haraszti kézfogót jó érzékkel tették közzé 2014. április 26.-án. Rudolf Heß-nek, Hitler helyettesének születésnapján.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook