2014. április 16., szerda

Füstfelhőkre emlékezve

Havasi Bertalan, mint Orbán Viktor személyes postása, jóvoltából levelet kapott a Nagyúrtól Heisler András, a Mazsihisz-elnöke. Benne az üzenettel, hogy a miniszterelnök üdvözletét, nagyrabecsülését, és mély együttérzését fejezi ki a Holocaust magyarországi emléknapja alkalmából. Elvégre miért ne tenné? A bitek és papírok világa sok mindent elbír.

Azért persze kicsit kétségesen hihető pont Orbán Viktortól, a Szabadság térre tervezett angyalos piszkozat védnökétől a valós sajnálat. Írta vala ugyanis a levélben, hogy: „Felfogásunk szerint ugyanis a magyar zsidóság a magyar nemzet része volt, és az is marad”. Ami szép keret mondat. Ha nem a Fidesz elnöke veti el a betűket hozzá, akkor meg is illene tenni mindent, hogy komolyan vegyük. Az előzmények ismeretében azonban ez baromira nehéz feladatnak ígérkezik. Szakály Sándor, a Fidesz által pártfogolt Veritas-igazgató ugyanis pont azzal írta be magát a szerecsenmosdatók nagykönyvébe, hogy pont az ellenkezőjét nyilatkozta. A népirtókat idegenrendészként mentegetni csak akkor lehet ugyanis, ha de facto elfogadja: a zsidóság nem volt része a magyar nemzetnek. Márpedig Szakály Sándor szavaitól Orbán Viktor elfelejtett elhatárolódni. Ahogy úgyszintén elfelejtett zajosan elhatárolódni a Horthy-t rehabilitálóktól, a Radnóti-kötetet nyilvánosan elégetőktől. Ellenben folyamatosan „megvédi” szónoklatai alapján a zsidókat. Holott megvédeni azokat kell, akik veszélyben vannak. Márpedig inkább az állampolgárokat fenyegető veszélyt lenne feladata kiiktatni egy kormányzatnak.

De az el nem határolódásban Orbán Viktor nincs egyedül a hatalmi kondért körülülők között. Annak idején, amikor Szálasi egyik utolsó hívét belobbizni szándékozták a kötelező tananyagba, valahogy nem akaródzott egy folyamatosan gerinctelenedő politikusnak visszautasítni a nemzetvezető rehabilitációjának ötletét. Az illető politikust Navracsics Tibornak hívták, és egy parlamenti kérdés kapcsán feledkezett meg az azonnali elhatárolódásról. Attól, hogy Nyirő után Szálasi Ferenc rehabilitálása ugyancsak számításba jöhet. De Navracsics Tibor alighanem inkább csak futó állomásként élhette meg ezt az intermezzót azon az úton, mely gerincének szinte nyom nélküli elmúlásához vezetett. Elérve azt az állapotot, amikor már nyugodtan helyettesíthette az antiszemitizmust feszegető konferencia-részvétel elől kórházba menekülő Orbánt az említett konferencián. Hiteltelenségben is.

Mely hiteltelenség belengte a 2014. évi Holocaust-emléknapon való részvételét is a naccsákos miniszterúrnak. Navracsics Tibor ugyanis megjelent a Duna-parton, hogy főt hajtson az áldozatokat reprezentáló cipőknél. Az előzőek fényében jogossá téve a kérdést, hogy mennyire fér össze a kormányzat bármely tagjának részvétele az ehhez hasonló megemlékezéseken. Nem feledve, hogy látszólag a kategorikus elítélés sem megoldás. Azt a látszatot táplálhatja, hogy a zsidóság, illetve azok, akik az áldozatokkal szolidárisak, elutasítanának mindenféle megbékélést. Elfeledkezve arról, hogy a Horthy hamvait hazahozató Antall József lendített meg ezzel a gesztussal a politikai antiszemtizmusnak azt a zászlaját, amit évtizedek tapostak korábban annak jól megérdemelt helyére. Mélyen a történelmi szemétdombba. Ahonnan az olyanok segítenek előtúrni, mint például a már emlegetett Szakály Sándor is.

A Holocaust emléknapján tehát a politikai hataloméhség mai képviselőiről és azok feltétlen kiszolgálóiról is meg lehet emlékezni. Azért, mert a jelenlegi hatalom gátlástalanul kihasználja politikai céljaira a társadalomban felszított rasszizmust. Bízva abban, hogy a szélsőségek kikaparják nekik a gesztenyét. Nem kevésbé bízva abban, hogy a frázisok füstje feledteti azokat a füstfelhőket, melyek alatt emberek égtek. Amely emberekre csak hazug gesztusok mögé bújó hazug gesztusokkal bírnak, mernek, képesek emlékezni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook