2014. április 20., vasárnap

E. Gregoros Semjén dolgozatáról

Semjén Zsolt a magyar politikai élet egyik emblematikus figurája. S most tekintsünk el attól, hogy ez az embléma milyen színű, és milyen keretes szerkezetet sejtet. Azonban kétségtelen, hogy a KDNP-nek nevezett Fidesz-alszervezet vezető tisztségviselőjeként mindenütt ott van.

Ha kell lovagol, ha kell sínylődés-történetével áll elő, és ha kell akkor plágiumbotrányba is keveredik. Ez utóbbi kapcsán érdemes talán emlékeznünk arra, hogy az doktori címét odaítélő szervezet valójában nem végezte el a dolgozata tartalma, illetve tudományos értéke érdemi vizsgálatát. Azt, hogy ebben milyen szerepet kapott a politika, arról talán majd egyszer elolvassuk Hoffmann Rózsa, Tausz Katalin vagy éppen Klinghammer István emlékiratait. A dolgozat elemzése előtt azonban addig is szabad a pálya. Annyira, hogy néhány szempontból magam is írtam erről korábban. A posta azonban a minap egy könyvet hozott ebben a témában.

Szerzői kiadványként, de korántsem elérhetetlenül. Ez utóbbi nyilvánvalóan nem csökkenti az értékét, hanem inkább emeli. Hiszen bárki által elolvashatóvá teszi. Szerzője E. Gregoros, és címe egy evangéliumi idézet: „Doktoroknak se hivassátok magatokat...”. Nem véletlenül, mivel a könyv alapvetően a semjéni szerzemény teológiai vonatkozásaira tér ki. Nem veszítve szem elől persze azt sem, hogy formailag sem egészen kerek egész a tudományos fokozat alapjául benyújtott pályamű. Az a dolgozat, mely igen komoly optikai tuningnak köszönhetően éri el azt látszólagos terjedelmet, amit a tördelés után a kötetnek tulajdoníthatunk. S amely alapján, formaiu okokra hivatkozva, már önmagában is indokolt lehetett volna a dolgozat egykori minősítésének felülvizsgálata. Nem feledve persze, hogy Semjén Zsolt egy „rite” minősítéssel is használhatná a neki ítélt fokozatot.

E Gregoros, a Moly.hu szerint egykönyves, szerzői elemzését azonban nem is a formai elemzés miatt lehet érdemes átlapozni. Semjén Zsolt dolgozatával kapcsolatban olyan tárházát bocsátja közolvasatra a tartalmi gyengeségeknek, ami túlmutat a KDNP politikusának minősítésén. Rámutatva arra, hogy milyen szintű elemzésnek kellett volna érvényesülnie egy alapvetően hitelvi alapon értékelhető mű esetében. De arra is felhívva a figyelmet, hogy egy politikai szereplő dolgozata kapcsán alighanem eltekintettek egy igazi mélységi elemzéstől. Ennek okáról természetesen nyithatnánk találgatásokat, de ez sem vezetne messzire. Ha azonban mindettől eltekintünk, akkor is érdemes lehet elolvasni mindazoknak a Semjén-dolgozatról részleteiben írtakat, akik kíváncsiságát éppen annak hiányosságai keltették fel. Például a New Age, vagy a sátánizmus, a sátán-képek irányába.

Ha pedig a dolgozat elemzéséről már mindent elolvastunk, akkor még mindig gondolatébresztő lehet akár az elemzés címeként választott bibliai idézet, akár krisztusi tanítás-követés általában. Olyan, alapvetően profán, leltár készítésére sarkallva, hogy hány egyházi méltóság hívatta magát a történelem során világi tudományos címen. Még akkor is, ha tudjuk: Semjén Zsolt nem egyházfi, és csak politikai méltóság.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook