Az „ablak” ugyebár elsősorban az a nyílás a
falon, amin kitekintünk a világba. De némi kiterjesztéssel egy
szemlélet-szélességet is jelöl. Egy virtuális, szemléleti ablakon keresztül
erősen változhat a pillanatnyi viszonyítási pont. Elcsúsztatva az önkényes „centrumot”
a politikai palettán. Szép példáját szolgáltatta ennek legutóbb a házelnök.
Kövér László alapvetően a kormányzat
legitimitási kérdéseiről nyilatkozott meg a Fidesz kedvenc, és a 2006-os
TV-felgyújtást is hősi eposzként beállító, hirTV-jében. A főbb üzenetek, szokás
szerint, az MNO-n köszönnek
ki a nagyvilágba. Többek közt üdvözölve a külhoniak voksolásának
eredményét. Amire talán mérsékelten kellene büszkének lennie különben a házelnök úrnak. A
félmilliós állampolgárság-osztási eredmény után begyűjtött százharmincezernél
kicsit kevesebb szavazat nem igazán tekinthető átütő eredménynek. Habár vitathatatlan,
hogy ezek közel teljes halmaza a Fidesz-t támogatta. Viszont az arányok alapján
azt is lehetne talán mondani, hogy a józanabb többség úgy gondolkodott: a máséval
nem illik a csalánt verdesni. S nem szavazott. Míg a más bőrére bármikor alkudni
képes, a győztes mellé bármikor odaállni kész, és most éppen Fidesz-barát, hangnyulak mind elmentek. Az igazság persze lehet valahol a
kettő között. De ez is mutatja, hogy mennyire nem mindegy, hova képzeljük oda az
értelmezési ablak centrumát. Amit a történelmi párhuzamok alapján azért persze
megpróbálhatunk valahogy a helyére rángatni. Ilyen párhuzam lehet például az a
már emlegetett bolsevik történet, amikor a kisebbség képviselete kiáltotta ki
magát többségnek.
De ezt most kár lenne itt tovább ragozni.
Kövér László erre amúgy sem tért ki. Mármint erre a párhuzamra. A házelnök megrekedt a
melldöngetésnél. Aminek dübörgéséből természetesen igyekezett kikottázni egy
kis gyurcsányozást is. Mert arra a rutin fenntartása miatt is szüksége lehet. S azért is, mert
az EP-választások itt vannak a közelben. Még jó, hogy a Fidesz, önnön pártközleménye szerint, nem kezdett bele
a kampányba.
Miket mondott volna a komcsizás kormányközeli csúcstartója, ha belekezdtek
volna? De mit is mondott az MNO szerint Kövér László? Olyasmit, hogy: „a hazai baloldalnak el kell döntenie, hogy
nemzeti baloldallá válik, vagy továbbra is Gyurcsány-féle szélsőségesekkel fog
kacérkodni”. Amiből közvetlenül az a régi vágy csendül ki, ami szerint a
Fidesz nagyon-nagyon szeretné eldönteni, hogy ki lehet, ki legyen őfelsége ellenzéke. Ami
nem túl demokratikus hozzáállás. Még akkor sem, ha a jelen ellenzék olyan,
amilyennek látjuk. Ám ezen túllépve, az a nemzeti baloldaliság is egy érdekes
gondolatsort indíthat el.
Ha ugyanis a szocializmus eszméit
baloldalinak tekintjük, akkor a nemzeti baloldal vajon a nemzeti szocializmus
szinonimája Kövér Lászlónál? Az említett mondat ebben az esetben vajon értelmezhető-e
egyfajta elszólásként? A nemzeti szocializmus szerinte kívánatos, kormányzat-pártolta
újraélesztésére? Amivel kapcsolatban azért érdemes figyelembe venni, hogy a
fasiszta hadak hazai bevonulására megemlékező emlékművet nem a DK kívánja
felállítani a Szabadság-térre, és nem Gyurcsány pártfogoltja a Veritas igazgatója
sem. Aki szerint a nemzeti szocializmus jegyében fogant hatalom kiszolgálására „rendezett”
tömeggyilkosságok teljesen rendben levőnek is tekinthetőek. Amennyiben a
fentiek alapján értelmezhető a Kövér-féle nemzeti baloldal, akkor Gyurcsány
Ferenc alapvetően büszke lehet arra, hogy nem tartozik oda. Miközben az
említett „nemzeti baloldal” alapvetően igen szélsőséges nézetrendszert
implementált bele neki a történelem szövetébe.
Amennyiben azonban valaki, jelesül most
Kövér László, az említett igen szélsőséges nézetrendszert tekinti a „centrumnak”,
akkor nyilvánvalóan ahhoz képest minden eltolódik. Ha a szoba jobb-oldalának szélén
vágja ki az ablakot, akkor a korábbi középsík már annyira a látótere szélére
csúszhat, hogy nem is látja. Ha a szoba fala ívelt, mint egy parlamenti patkó,
akkor annyira a jobbszélen vághatja ki az ablakot, hogy baloldali szélsőségeket
is már egész közelinek láthatja. Ahogy a történelem már számos „módszertani” hasonlóságot
mutatott a jobb-, és baloldali diktatúrák működésében. Miközben mindenki, aki
valahol a patkó íve, a valós középsík környékén található, annyira szélsőségessé
válhat, ami már nem is látszik. Így aztán cseppet sem kell meglepődni azon, ha
a házelnök már csak a szeme sarkában bevillanó szélsőségként észleli mindazt,
ami nincs közvetlenül az orra előtt. Különösen, ha Horthy-szobrok, arkangyalok,
fallikus talapzaton ülő Turulok, illetve stadionfalak is szűkítik a politikai látóterét.
Miközben még saját magát is győzködnie kell
arról, hogy ő a demokrata. Bár! Végső soron lehet, hogy tényleg az. Népi
demokrata. Ahogy annak idején, az MSZMP berkeiben is az volt.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése