Sulidráma-fesztivál

Lépcső a legtöbb iskolában van....
Fotó: EISimay

A színház világa lehet világokat építő. Közönségnek és színésznek egyaránt. Összességében akkor is építő, ha a botránylapok alapján nem egy esetben komolyan lehet romboló is. Ezért önmagában nem kifogásolható az ötlet, hogy a diákok tantervileg is menjenek színházba. Vagy a színház menjen hozzájuk?

Az utóbbi körbe tartozik az, amikor a diákok maguk is részt vesznek az előadásban. Lett légyen a tényleges helyszín akár a tanterem, akár egy színház. A drámapedagógia nem véletlenül segíthet az oktatásban, és a személyiségfejlesztésben egyaránt Mindenképpen előnyös helyzeteket teremtve ahhoz, hogy diákok továbbgondolhassák mindennapjaikat. Mert alig valószínű, hogy szívesen játszanak olyan játékot, aminek köze sincs a mindennapokhoz, és mondanivalója azonos az üres fehér lapokéval. Bár az utóbbiban nem vagyok biztos. Az üres fehér lap nem egy esetben gondolatébresztőbb lehet, mint egy költő életét kifacsarva sem bemutató zenés időpocsékolás. De ez túlmutatna drámapedagógián, amelyről egy minapi fesztivál szólt. Még akkor is, ha József Attila, a hányatott életű, és –szobrú költő, még tananyag.

Az említett fesztivál, hivatalosan projekt és szemle, színhelye a Jurányi Produkciós Inkubátorházban volt, és immár harmadik a sorban. A III: Tantervi Színházi Projekt és Szemle. A színhely előadásokkal való megtöltését a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület (FÜGE) vállalta magára. Biztosítva az előválogatást, és zsűrizést egyaránt. A fogalmazási bizonytalanságok egyébként nem a véletlen, de még csak nem is némi sör hatására tapasztalhatók. Az ilyen jellegű rendezvényeket általában fesztiválnak tekintik. Talán csak hagyományőrzésből. Ebbe a szemle még csak beleférne, bár az nyilván szemlézőket is feltételez. A projekt azonban már teljesítménykényszer és pénz szagát vetíti előre. Meg körbe-körbe. Ami részben igaz is. A Jurányi honlapján olvasható szöveg ugyanis már pályázatként is megemlékezik a három napos eseményről. De az ilyesmin igazán nem akadhatunk fel ott, ahol színjátszásról van szó. Mert már régóta tudjuk, hogy „színház az egész világ”.

A világot jelentő tanterem kis közösségében pedig tényleg fontos eszköz lehet a drámapedagógia. Amihez azért némi pénzbeli támogatás tényleg nem árt. Mert a drámapedagógus tanárnak is ki kell fizetnie a rezsit. Így a fügés Kuratórium tagjainak, Róbert Júliának, Kis Tibornak, Ugrai Istvánnak és Cziboly Ádámnak nyilván nem volt teljesen egyszerű a feladata az előválogatások során. A végső össze-megméretésre engedve a pályázatok egy körét, és kirekesztve a többieket. Ahogy a pályázat végső értékelése is óhatatlanul szól a pénzről is. Minden magasztos gondolat, és valóban elhivatott szándék, dacára. A pénz pedig felelősséget jelent. A zsűri döntése tehát nem csak szakmai, hanem egy-egy kisebb előadócsoport, közösség számára túlélési kérdés is. Mi tagadás, hasonló helyzetben igencsak vakarnám a fejem. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy pedagógiailag nem feltétlenül a legjobb színházi előadás a leghatásosabb. Miközben kínos magyarázkodáshoz vezethet a „vérprofik” pillanatnyi sutba dobása.

Azt hiszem ilyen helyzetben a célközönség bevonásával osztanám meg a fejvakarás nehéz munkáját. Diákokat vonva be a zsűrizés munkájába, Akár külön diák-zsűrit is felállítva. Hátha jobban meg tudják állapítani, hogy őket melyik előadás, melyik csapat tudja legjobban megszólítani. Ilyen zsűri felállásáról nem szóltak a suli-folyosói hírek. De talán majd legközelebb. Addig? Addig alighanem mindenki megy tovább a maga útján. Annyi támogatással, ami jut és akad. A tarsolyban a három napos rendezvény tapasztalataival, a megőrzött vagy felmelegített régi, és beszerzett új ismeretségekkel. Sörözni, beszélgetni, vagy csak egyszerűen újraosztani az élet, a tanórák és tanárok színlapjait.

Andrew_s