Navracsics és az idegenek.

Navracsics Tibor nyilatkozott. Nyilatkozott és értelmezett. Értelmezett, és már mindent tudhatunk. A közigazgatási és igazságügyi miniszter hivatalosan elismerte, hogy a Szíriuszról iderándult zsenik ellen fogott össze a világ. Esetleg egyszerűen a saját hatalmi taktikájukból indulnak ki. Nem teljesen tudható, hogy melyik lenne a kevésbé siralmas. A szomorú, a tragikomikus az, hogy a kormányzat eddig kommunikációjának szinte egyenes következménye a legutóbbi megnyilatkozás.

Navracsics Tibor ugyanis arról tett nyilatkozatot, hogy „felvetődik a kérdés, hogy a német média egy része nem azért foglalkozik-e kiemelten Magyarországgal, hogy addig se kelljen saját országa problémáival törődnie”. Ezzel a nyilatkozattal a valamikor egyenesebb derekú jövő előtt álló miniszter alighanem befejezte azt a gerincpuhító savas műtétet, melynek előjelei már korábban, például a januári Bayer-féle cikk kapcsán is, megmutatkoztak. Mint emlékezhetünk rá, akkor először azt hangoztatta, hogy egy másokat leállattozó publicistának nincs helye a Fidesz-ben. Az ötös számú párttagkönyv tulajdonosa azonban azóta is Fidesz-tag. Ha valaki ezek után azt hitte volna, hogy Navracsics Tibor lemond, akkor az is tévedett. Ma is miniszter, és erőteljesen visszakozott korábbi véleményétől. A gerinc oldódása tehát már határozott előre haladást mutatott. Ekkor is. Miként korábban is, amikor Szálasi rehabilitálásának ötletét nem kérte ki azonnal. S persze határozottan. De nyilván már akkor is volt az a miniszteri fizetés, amiért felzárkózott a Jobbik-nak, illetve a ma hungaristáinak tett gesztusok mögé.

Ez tehát a miniszteri nyilatkozat-múlt, melyből szinte következik a jelen. Nem kis részben annak a kommunikációnak a nyomán, melynek egyes lépéseiről korábban magam is írtam. Igazolva a jelen mondataival a korábbi észrevételeket, és nem állítva, hogy ilyen esetekben is szeretem, ha igazam van. Inkább kifejezetten nem szeretem, mert jobb lett volna tévednem. Tévedni abban, hogy a kormányzat egyetlen vezérelve a felelősségtől való irtózás, és bármi tévedés gyanújának is az elhessentése. Jelezve egyben azt is, hogy a centrumban egy olyan szellemiség, egy olyan személyiség irányít, amely ebből a szempontból alapvetően torz. S torzítja is maga körül a hatalmi teret. Ennek a szellemiségnek tett most Navracsics Tibor ismét hűségesküt. Nem azért, mintha a német kormányzatot itt helyben, és azonnal, szentté kellene avatni. S még kevésbé azért, mert a helyettesítő kommunikációnak ne lenne tere a politikában. Már csak azért is nehéz lenne az utóbbit állítani, mert orbánia királyi médiája is tág teret enged ennek. Éppen úgy, ahogy elegendő azt figyelni, hogy mikor dobnak be valami csiklandós, és nagy médiavihart kavaró ügyet, határozatot, véleményt, nyilatkozatot annak elfedésére, hogy a Parlament éppen milyen egyéb ügyekkel van elfoglalva.

Az utóbbi szempontból a miniszter nyilatkozata tulajdonképpen a kormányzati ars poetica elismerésének is felfogható. Feltételezve azt, hogy máshol sem működik a világ másként, mint Orbán Viktor tekervényei közt. Ami árulkodik erről, az nem a jelenség lehetősége, hanem a hazai tálalása. Nevezetesen az, hogy minden felháborodás dacára egy szót sem hallottunk például a sokat emlegetett animációkban foglaltak cáfolatáról. Arról azonban igen, hogy Orbán Viktor nyilatkozata tulajdonképpen megerősítette az abban foglaltakat. Más lett volna a leányzó fekvése, ha Kumin Ferenc nem kezd ügyvédekkel revolverezni addig, mint kommunikátorhoz illően előbb ki nem söprögeti a saját háza táját. De sok más külföldi vélemény kapcsán is az egyik leghathatósabb cáfolati érv a „csak” volt. Kiegészítve azzal, hogy a miniszterelnök és pártja permanens fülkeforradalmának szabadságharcos hevületét zaklatja a csúnya külföld. Nagyjából úgy, mint amikor az állandóan hátrafele bámuló, és ezért székben megbotló óvodás lábát a szék rúgta ki. Az említett nyialtkozattal immár Navracsics Tibor lábát is megrúgta a külföldi szék. Ezúttal német székkel képviseltetve magát a félelmi apokalipszis nyilatkozati vitustáncában.

Navracsics Tibor nyilatkozata egyébként más tekintetben is álságos és árulkodó. Annyira árulkodó, hogy hittársainak is lassan fel kellene tűnnie a székláb mellett kilógó pata. Ugyanis ez megint nem arról, szól, hogy itt kérem tej, illetve méz folyik, csak azok a szemetek nem hajlandók beismerni. Egy szó, nem sok, annyit sem szól arról, hogy lejtőn lefele dübörög a gazdaság, az ország a cipője mellett jár a szakadt gúnyájában, miközben bűnbakképzésre, és szabadságharcos propagandára mindig van pénz. A KIM minisztere pusztán azt hánytorgatja föl, hogy ezzel miért foglalkoznak Németországban. Mintha nem attól tűnt volna el például a nyugdíjkassza, hogy immár jóváírás nélkül eltapsolták, hanem attól, hogy erről valaki, akár egy blogon, szót mer ejteni. Azonban ez nyilvánvalóan nem igaz. A magam részéről például sokkal jobban örülnék annak, ha a német média azzal terelné el a hazai közvélemény figyelmét a választásokról, hogy a magyar gazdaság idén is kiemelkedő, legalább nyolc százalékos növekedést mutat majd. Ahogy azt hiszem a diákság is hiába olvasná fel Orbán Viktor egykori mondatait, ha ma pontról pontra beigazolódni és nem cáfolni látszanának. Mert azok igazságtartalmát inkább jellemzi a Fidesz-székháznál megjelent savazó békemenetesek „hülye vagy” mondanivalót sugalló felkiáltása, mintsem a mindennapok.

Mielőtt úgy tűnne, hogy Navracsics Tiborra érteném az idézetet, leszögezem ennek ellenkezőjét. Illetlenség lenne egy miniszterrel szemben. S alighanem tévedés igazságtalan lenne valakivel szemben, aki alighanem értelmi képességei teljes birtokában döntött a hatalom megtartását segítő, azt mindenben kiszolgáló, és szólamait a papagáj-kommandóhoz csatlakozva ismételgető behódolás mellett. Elmesélve, hogy nem értenek meg minket, és a világ összes autója szembejön azon az úton, melyen kormánya csörtet.

Andrew_s