Fidelitas Retró

Pullai Árpád és Kocsis Máté

A Tanú című film nem véletlenül volt annak idején az egyetemi klubokban, nem egyszer szinte titokban, vetített filmek egyike. Azóta sokan, sokszor elemezték azt, hogy tanulságaiból mi minden érvényes a mai napig. Esetleg mostanság ismét. Miközben egy másik, nem kevésbé markáns filmet lassan ugyancsak leporolhatunk. Amennyiben a Fideszre, illetve annak kommunikációs igazgatójára hallgatunk, akkor feltétlenül.

A film nem más, mint az „Ereszd el a szakállamat” című szatíra, melynek rendezője szintén Bacsó Péter. Mondanivalója végső soron annyira egyszerűnek tűnik, hogy 1975-ben még az általános iskolások sem voltak kitiltva a vetítésekről. Ugyanakkor a munkájában meg nem értett főhős munkahelyének neve, az Elhajlásvizsgáló Hivatal igencsak beszédesnek tűnhet. A filmben azonban nem az, vasúti kocsik kanyarbéli elhajlásáról van ugyanis szó. Az átvitt értelmű jelentés csak akkor válik kritikussá, amikor a főhős elkezd lázadni. Azonban sikerült valahogy ezt is megetetni az engedélyező hatósággal, mivel a film bekerült a mozikba. A hihetetlenül nagy látszólagos lázadás annyiból állt, hogy szakállat növesztett. Nem elvi okokból téve ezt, hanem azért, mert az akkortájt már igencsak sok, egy kaptafára készült lakótelepi ház között nem talál vissza oda, ahonnan elindul.

A lázadó ifjú ellen „természetesen” fellépnek, és miközben a film mindenki megelégedésével fejeződik be, egyfajta görbe tükör azért csak előkerül. Arra nézve, amerről a szocialista embertípust vélték eljönni, mindenképpen. Érzékeltetve azt is, hogy a rendszernek, a Pártnak mindenki potenciális ellensége lehet, aki csak egy kicsit is kilóg a sablonból. Rávetítve az aktuális ürgebőrt bárkire, akire a vezetője rá kívánt mutatni a csonttal. Ahogy az adott filmtől eltekintve is emlékezhetnek a most ötvenesek az amerikai imperialista mételyként feltüntetett üdítőkre, az utcán megjelent első pólók mélységes lenézésére, és a hasonló, alapvetően sablonelvű megnyilvánulásokra. Önmagában ez lehetne csak kortörténeti emlék, ha nem azt tapasztalnánk, hogy a kezdetben igencsak borostás Fidesz-tagok, élen a miniszterelnökkel milyen jól fésültekké, mondhatni sablonosakká váltak mostanra. Annyira nosztalgikusan, hogy a Fidesz születésnapi buliján bambit szolgáltak fel üdítő gyanánt.

Ezen külsőségek fényében talán még erőteljesebb lehet annak a nyilatkozatnak az üzenete, amit a Fidelitas rendezvényén tett Kocsis Máté. Némi marketingkörítéssel bár, de élesen elkülönítve „ezeket a fiatalokat” meg „azokat a fiatalokat”. Érzékeltetve a Fidelitas-tagoknak, hogy ők nem azok a fiatalok, akiket a párt megvet, és kiközösít, hanem azok a fiatalok, akik az adott konferencián „ezek”. Ezek azok a „beközösített” fiatalok, akik elég beködösítettek is ahhoz, hogy az immár sokadik megosztási kísérlethez akár tapsoljanak is. Mert az aligha kétséges, hogy a hatalomnak csak a megosztott, és természetesen betört, fiatalság a jó fiatalság. Az, aki csendben gyűjti az aláírásokat, ha kell. Nem kérdez, és nem keres válaszokat. Megelégszik a párt utasításával, ha párt keres magának, és nem akar mást, csak azt, hogy Orbán Viktor húzassa neki a talp alá valót. Azzal a sajátos demokrácia-felfogással, ami kijut.

Kocsis Máté, vagy inkább pártjának, ifjúság-képébe nem fér bele az, ha valaki a demokrácia intézményrendszerének lebontása miatt tüntet. Azok a fiatalok, akik erre képesek, nem értik meg azt a nagyszerű elvet, hogy azért kell lebontani azt, amiért húszonéve lázadtak a mára ötvenes Fidesz-vezetők, mert kellenek a téglák. Ha nem is éppen a demokrácia téglái, hanem inkább azok, akik szakmányba tudnak feljelenteni, vagy legalább bejelenteni. A feljelentést aztán már a hatalom tisztviselői is meg tudják oldani. A szekszárdi polgármester legújabb akciójával immár, a Facebook kommentjeinek betámadásával, a nemzetközi porondra is kihurcolva a hatalomgyakorlási problémáit. De ilyen atrocitás Kocsis Máté jó elvtársait, fiatal barátait nem érheti. Ők nem ilyen balhés, demokráciát óhajtó akarnokok. Megelégszenek a vezéri asztalról lehulló néhány morzsával, és boldogan tapsikálnak, ha egy-egy morzsa előtte kolbászzsírt is látott. Amikor pedig már elég ütemes a taps, akkor táncra is perdülnek.

Nagy táncoltukban pedig ösmerkednek. Ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Illedelmesen, simára borotvált agytekervényekkel, és minden agyonbonyolítás nélkül. Ideológiai vita meg amúgy sincs, hiszen az ideológiai elhajlás csak „azokat” a fiatalokat érintheti. Azokat, akiket a Fidelitas, Kocsis Máté gyújtó hangú szavaira, mély megvetéssel tart távol soraitól. Mert lázadnak, balhéznak, és fúj. Az pedig, hogy ezen az alapon a Fidesz alapító atyái a pártból való kizárásra ítéltethetnének, igazán olyan apróság, amivel a harmincas éveiben járó kommunikációs igazgatónak nem dolga foglalkozni. Talán a történelemkönyvekkel sem. Ezért nem tűnik fel neki, hogy olyan húrokon játszik, amelyeken évtizedekkel a rendszerváltás előtt is kísérték a tömeget, míg ajkukról zengett az ének, és ütemesen tapsoltak. Amely korból álljon itt pár gondolat Pullai Árpádtól: „A fiatalok keresik a modern élet és a kommunista eszmeiség összefüggéseit. Sokan rátalálnak a helyes útra, mások azonban tévelyegnek. Üres, tartalmatlan modernkedőkké válnak […] Egyesek túlságosan szabadosan értelmezik és gyakorolják a modernséget. Nyeglék, kiábrándítóan cinikusak, mértéktelenek a szórakozásban, bántóan individualisták, üres kalandokat hajszolnak…”. Melyre szinte felel Kocsis Máté: „Kétféle fiatal létezik ma Magyarországon, az egyik csoport - amelyben jóval kevesebben vannak - az, amelynek tagjai állandóan balhéznak, "törvénytelenkednek", kiabálnak és a kamerák kereszttüzére vágynak mindenféle figyelemfelhívó és erőszakos akcióval”. A teljességhez tartozik, hogy Pullai Árpád a KISZ KB első titkáraként, Kocsis Máté a Fidesz kommunikációs igazgatójaként nyilatkozott.

Andrew_s