Trafik-mutyi, mint vízválasztó

A trafik-mutyi olyan mutyi, ami könnyedén lehet egy pszichológiai vízválasztó a kormányzati lebukások sorában. Az is nyilvánvaló, hogy egy folyamatnak csupán egy része. Amibe beleillik az is, hogy a kormányzat gőzerővel akarná már az adatok megismerhetőségét is elmutyizni. Holott a konkrét adatok csak afféle díszek ott, ahol a latrinából kibukkantak igazsága hullik szerteszét. Nem azért, mert a politika a szentek világa, hanem azért, mert csak kivételesen csapnivaló, mondhatni elcsapni való, politikus engedheti meg magának, hogy kizárólag a saját érdekszférája szerint cselekedjen.

Beleértve az elcsapni valóságba a diktátorokat is, akik az előbbieket nyilvánvalóan tartósan megvalósíthatják. Még akkor is, ha olyan hű vazallusok segítenek a zsebek tömésében, mint akik a trafik-ügyekben is segítettek dönteni. Azonban mindig van egy lélektani határ, amit a jó vezetők megéreznek, és nem mennek el addig a pontig, hogy kiderüljön annak pontos holléte. Az erőszakos hatalommánia azonban szelektív vakságot okoz. Ilyenkor lehet teljes erőből nekifutni a zsákutca végén álló tűzfalnak. Különösen, mivel a vakságot okozó hályogba belevegyülnek annak a módszertárnak a szilánkjai is, melynek eredménye a hatalom megszerzése volt. Ahhoz azonban, hogy a helyzet sokaknak nyilvánvaló legyen, több kell. Az erkélyen szemlélődők, és az ámokfutást kielemzőknek szintén át kell lépni egy határt. A trafik-mutyi ebből a szempontból lehet az a bizonyos vízválasztó.

Ami a hatalom birtokosait illeti, teljesen nyilvánvaló, hogy a parlamenti kétharmad megszerzéséhez olyan eszköztár vezetett, amiben a karaktergyilkosságok, és az agresszivitás komoly arányt kaptak. Olyan címszavak sulykolásával, mint az elmútnyócévezés, ami kétségtelenül megtalált mindenkit, akinek bármi problémája támadt a korábbi években. Azonban ez az időszak elmúlt. A Fidesz megkapta a hatalmat, és ma már a saját döntéseinek a következményeivel kell szembenéznie. A trafik-ügyek ebből a szempontból teljesen nyilvánvaló pontjai a közéletnek. Nem lehet a korábbi trafikosokat lekomcsizni, gyurcsányozni. A helyzet a maga naturalitásában mutatja meg az önmagától elszállt hatalom korruptságát. Ilyenkor a korábbi recepteket előszedni, és az agresszivitásban bízni pont olyan nevetséges, mint az élettársát megverő képviselő komondoros magyarázkodása. A korábban hatásos módszerek hatástalanná válnak, s visszafele is elsülögetnek.

Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy mindez egy olyan ügyben, ami a kutyát sem érdekli, hatástalan lenne. A hatalomgyakorlás módjára való rámutatásban lenne hatástalan. Az emberek aránylag kevés vadászrepülőt vesznek, és a többség annak is örül, ha látni sem lát. Egyet sem. Ahogy a kormányzati beszerzési stratégia finomságai is olyan valamik, amikkel nem lehet mit kezdeni a krimóban. Amikor már kellően filozofikusra butulnak a felek, akkor meg lehet dumálni a haverokkal, de másnap mégis csak együtt kell majd elindulni a kocsmába. A trafik azonban más. Ha a kedvenc kocsmáros nem tud odalökni egy pakli cigit, amikor a törzsvendég elindul egy lopott slukkra a sarokba, akkor az rögtön húsba vágó dologgá válik. Ahogy az is, ha a szokott trafikos helyett valaki más pöffeszkedik a sarki boltban. Nopláne, ha még az ár is megugrik. Ilyenkor a politika rögtön beleugrik a dohányos arcába. A vér pedig a fejébe. A politika a trafik-mutyival az emberek mindennapjaiba szól bele, egy erősen megszólítható módon. Olyan politikai bűnbakkal szolgálva, amihez képest a Selmeczi-féle gyűlöletkampány-pánik a fasorban sincs.

Tulajdonképpen a Fidesz a trafik-ügyekkel elért ahhoz a bizonyos tűzfalhoz. A karzatról ledobott csikkek immár közvetlenül a versenyzőket égetik. Eljutottak oda, hogy a szokásos retorika könnyedén visszaüthet. Nem lehet nyócévezni, mert ezt maguk kaparták maguknak. Nem érdemes a régi trafikosokat szidni, mivel ők napi ismerősei sokaknak. Olyanoknak, akik pontosan tudják, hogy kicsoda ül a pult mögött. Kisebb közösségekben talán még a nagyit is ismerve. A cigi pedig neuralgikus kérdés. Nem véletlen, hogy korábban a gyufa volt az egyik legkonzervatívabban ár-őrző termék. Olyan régen, amire már csak a középkorúak emlékezhetnek, a rendszer egész inflációkivédős retorikáját törte meg, amikor a emelkedni kezdett a gyufa ára. Mert mindenki, mindennap használta.

Az tehát, hogy a politika gazdasági korrupciója elérte azt a pontot, amikor elér mindenkihez, az aligha vita tárgya. Ha Orbán Viktor nem képes, vagy nem akar meglépni olyan lépést, aminek a végén Lázár János és esetleg Rogán Antal nyakán is megszorul a hurok, akkor legfeljebb a saját alkalmatlanságáról ad újabb bizonyítványt. Ha azonban az ellenzék nem képes, vagy nem akarja a helyzetet kihasználni, akkor pont olyan alkalmatlan a feladatra, mint a kormánypártok. Mert éppen úgy nem képes felmérni az emberek mindennapjainak kérdéseit. Természetesen nem utcai lázongásra gondolok, de olyan akciókra igen, ami valósan eléri, megszólítja az embereket. Ellenkező esetben mehetnek a levesbe. Bár ettől még nagyon korrekt elemzésekkel állhat elő, és remek tárgyalásokat folytathatnak önmagukkal. Ez azonban nagyjából a lépegető eszkavátor, valamint a vadászrepülők szintjén érinti meg azon emberek többségét, akik majdan az X-eket húzzák. A többség azt hiszem elég felkészült már lelkileg is arra, hogy talán díjazná, ha felnőttnek néznék.

Andrew_s