Orbánia hazaszeretet-deficitje.

Forrás: Népszava.com

A hazaszeretet szinte biztosan több annál, mint annak folytonos hangoztatása. Legjobban a tényleges cselekedetekkel közelíthető meg, hiszen meggyőzően, karizmatikusan beszélni bárki tudhat. Ha elég magas hordóról, elég magas pozícióból beszél, akár azt is elhitetheti, hogy a szavak pótolhatják tetteket. Erre a történelem elég sok példát mutat, és ilyesmi juthat az ember eszébe akkor is, ha a közelmúlt kormányzati történései közt próbál ösvényt vágni a megértés felé. Ekkor bizony komoly információs olló nyílhat a kormányzat, illetve az ahhoz közeli erők különböző ténykedései között. Legyen az akár a választáspolitika, akár a gazdaság, vagy akár a szélsőségekkel szembeni reakciók.

Az utóbbit éppen eleget tárgyalták mostanság ahhoz, hogy akár saját korábbi véleményem fenntartása mellett se fecséreljek rá sok szót. A Jobbik és a Fidesz között vagy vannak meghatározó szálak, vagy nincsenek. A Jobbik vezetőjéről, Vona Gáborról tudható, hogy a Fidesz tagja volt, és annak mozgósítási csapatának, a polgári köröknek is tagja volt. Majd akkor lépett ki az utóbbiból, amikor bekerült az alakuló Jobbik vezetőségébe, és bábáskodott a Magyar Gárda Egyesület alapításakor. Azért persze elhihetjük, ha akarjuk, hogy csak a véletlen műve, hogy a Fidesz frakcióvezetője pénzbírsággal kívánja leginkább büntetni a Jobbik egyik képviselőjének parlamenti antiszemitizmusát. Holott a hon polgárainak megosztása, bármely csoport szekértáborszerű, előítéletes megkülönböztetés nem a hazaszeretet, hanem sokkal inkább az ellenkezőjének bizonyítéka. Miközben Gyöngyösi Márton, parlamenti bejáró, és antiemberségi kijáró, hozzászólása azért a lehető legjobbkor hangzott el. Mivel a Jobbik részéről biztosította a gumicsont-ellátást. Noha látjuk, hogy a média terelése érdekében a félig már elfelejtett Schmitt Pál is exponálta magát. Valamiért biztos megérte, ahogy a Jobbik-os botránymag elvetése is kellett a regisztrációs, bocsánat, választási törvények megszavazásának időszakában. Az, hogy Orbán Viktor nem tartotta szükségesnek megszólalni a Jobbik képviselőjének megnyilatkozása kapcsán, többet mond Rogán Antal minden elhatárolódásánál. Hallgatólagos elismerése az antiszemita és autokratikus, diktatúraorientált fellépésnek a miniszterelnök részéről.

Mely törvények, például a levélben végrehajtható regisztráció tekintetében, egyértelműen a hazai lakcímen lakó hazai választókat sújtják hátrányosan. Egyébként nem annyira meglepő módon, hiszen levelező-tagozatos hazafiságot maga Orbán Viktor hirdette meg Chicagóban. Amikor tehát leegyszerűsítik a választási részvételt a külföldieknek, de megnehezítik azon honpolgároknak, akik nem interneteznek, vagy nehezebben jutnak el az állami irodákba, akkor fura gondolatokra juthatunk. Például arra, hogy hatalma megtartása szempontjából Orbán Viktor kevésbé bízik azokban, akik tevékenységét a saját bőrükön érzik. Még akkor is, ha a vonatkozó törvényt támogató szavazatának számon kérhetősége elől elmenekült. Gyakorlatilag folytatva azt a sorozatot, ami meghatározó a miniszterelnök nem-felelősségvállalása tekintetében. Szinte minden olyan helyzetre, ami személyes, csak hozzá vezető konfliktushoz vezet. Nem közjogilag, hanem személyesen, hiszen a saját személyiségével vesz részt a menekülő-akciókban. Függetlenül természetesen attól, hogy különben mennyire felelős a centrálisan irányított pártja által benyújtott törvényekért és a kormányzati emberekért.

Egyébként az amerikai kapcsolatot nem csak itt érhetjük tetten, hanem ott is, hogy Orbán Viktor több mint 3 milliárd forintos, 15 millió dolláros alaptőkével alapít alapítványt Amerikában. Mely hír alig egy nappal követte azt, ami alapján Matolcsy György gazdaság-sorvasztásért felelős tündérfelelősnek újabb segélycsomagot szavazott meg a Parlament. Ez az a közműadó, melyet majd szintén nem a végfelhasználók fognak megfizetni a kormányzat szerint. Az összegek nagyságrendje nyilvánvalóan nagyon eltérő. De egy létező alapítvány, a későbbiekben, bármikor további kormányzati forrásokkal „támogatható meg”, miközben a kommunikáció szempontjából is nyilvánvaló, hogy a hazai forrásoknak külföldön jobb helyét látja a kormányzat. Miközben alighanem hazánkban is számosan tudnának olyan költséghelyet megjelölni, például akár megszorítással sújtott oktatásban is, ahol helye lenne még ennek a talán csak kis összegnek is. Az, hogy az alapítvány egyik célja a külhoniak esetében a „nemzeti összetartozás kötelékeinek az erősítése lesz”, önmagában nem, de az előzőek fényében válik komolytalanná. Mert a diaszpóra esetében is biztos fontos a nemzeti összetartozás erősítése, de talán a Parlament környékén sem ártana egy kis erőfeszítés ezügyben. Bár kétségtelen, hogy a miniszterelnök személyiségi és személyes elhárító-mechanizmusának megfelelőbb a külföldi melldüllesztés és a hazai másra-mutogatás. Noha egy ország miniszterelnökétől alighanem elvárható lenne, hogy ne a személyes marketingje legyen a fontosabb, mint például részvétele az IMF-tárgyalásokban, szavazásokban. A hazaszeretetnek szinte biztosan jobb bizonyítéka lenne, mint a Turul-avatáson való önfényező megszólalások.

Ehhez persze hozzávehetjük azokat a jelenségeket, melyek egyértelműen csak egy szűk körnek kedveznek. Ilyen például a lex-Járai legújabb verziója. De az is, hogy a játékgépek korlátozása, úgy tűnik, a beterjesztő ismeretségi körét hozza helyzetbe. Márpedig teljesen mindegy a kommunikációja ezeknek az intézkedéseknek, ha nyilvánvalóan nem az állampolgárok széles rétegeinek kedvez. Ahogy teljesen mindegy, hogy milyen törvényi hétteret teremt a kétharmaddal kormányzat. A hazafiság megítélését éppen úgy nem lehet törvénybe iktatni, ahogy a presztízst is csak kivívni lehet. Lehet parancsra tapsolni, de nem lehet parancsra tisztelni valakit. Lehet egy magaslatra mászva onnan lenézni az embereket, de ettől nem lesz hazafi valaki. Lehet ellenségképeket keresni, és ellenségeket kinevezni, de ettől még lehet valaki legnagyobb ellensége a saját lelkiismerete. Már akkor, ha van neki ilyen raktáron, és nem adta le a portán, amikor kinevezték. Az önmagával való szembenézés felelős képessége nélkül ugyanis nem más, mint a hatalmi latrina császára. Akkor is, ha a környezet haszonélvezői magasra tapsolják, és legfőbb hazafinak kiáltják is ki, míg milliárdos aláírásokat osztogathat.

Simay Endre István