Porlasztott nem-megszorítás.

Megszorítás? Ne ne!
Forrás: VajdaságMa

Orbán Viktornak, a jövő évi költségvetés jelenleg végelegesnek jelentett kereteivel kapcsolatos nyilatkozata szerint nincsenek megszorítások, és nem is lesznek. Csak akciótervek vannak, ahogy illik is egy permanens forradalmat és szabadságharcot folytató országban, Fel lehet állni és lehet tapsolni, elvégre demokrácia volt, van és lesz. Nem mellesleg demokráciának, népi demokráciának hívták azt a korszakot is, amiről mostanság inkább diktatúraként emlékeznek meg a történészek.

A szómágia tehát önmagában nem sokat számít, és erre annak idején a pávatáncrend nagymestere maga hívta fel a figyelmet. Végső soron ez értékeli fel az olyan véletlennek látszó elszólásokat is, melyek akár az ország teljes hatalmi struktúráját érinthetik. Érintse bár az a miniszterelnöknek a diktatúrához való személyes viszonyát, vagy a prezidenciális rendszerhez való vissza-visszatérő vonzódásos korszakait. Így aztán Orbán Viktor bejelentése a megszorításokat kiváltó akciótervekről pont annyit ér, amennyi látszik belőle. Márpedig jelenleg leginkább az látszik belőle, hogy a nem túl szép emlékű Bokros-csomagot meghaladó elvonási tünetek kerítették hatalmába a gazdasági élet szereplőit éppen úgy, mint a magánembereket. Pusztán azért, mert a kormányzat dependens magatartást tanúsít. Pénz-dependenciában szenved, és ennek fedezetét különböző formában szeretné begyűjteni. Egyes szektorokban „csak” zárolják a forrásokat, míg másutt a nagyjából olyan előzékenyen szedik be, mint a fegyveres kéregetők.

Ha pedig valaki nem érzi megszorításnak azt, amikor például a kultúrát egy jobb-egyenessel kiütik a pénztári sorból, akkor lelke rajta. A vonatkozó államtitkárok például biztos nem. Az a pedagógus, akinek nem emelnek fizetést, és a színházi dolgozó, aki feje fölül eltűnik az állami támogatás, aligha fogja ugyanakkor akciótervként emlegetni a megszorítást. Mely akcióterv megnevezés különben szintén eléggé eufemisztikus megjelölése annak, hogy „minden pénzt a főzsebeknek”. Mert orbanisztán nem-megszorításai nagyjából ezt jelölik. Megspékelve némi „nem leszünk gyarmat” közfelkiáltással, amit a parlamentben még meglevő kétharmad akár „felállva vastapssal” üdvözölhet is. Amikor a Vezér, vagy fő-porondmestere beint nekik. Miközben a Fidesz-KDNP, kormányzó szavazógépként, beint mindenki másnak. Szóval, a legújabb intenciók szerint a „megszorítás” szó végképpen törlődik a szótárból. Melye szótárat leghelyesebb lenne éppen úgy naponta frissíteni, mint Alphaville közbeszédgyűjteményét (Alphaville: Jean-Luc Godard filmje, 1965). Kérdés maradhat persze, hogy 2013. mennyire lesz majd ettől még sikertörténet, de a kétségek azért gyűlhetnek erre nézvést.

Már csak azért is, mivel Orbán Viktor azon lózungja, hogy a nemzetközi vállalkozásokkal, és a pénzügyi szektorral fizettetik meg a kormányzási sikerük költségeit, alighanem csak egy populista kérge a valóságnak. Ahogy tulajdonképpen a saját önkormányzati káderpolitikájuk részeként lehet tekinteni arra a költségnövelő intézkedésre is, ami az önkormányzati adósságok átvállalásáról szól. A költségvetésbe ugyanis valakinek be kell majd tennie ennek a fedezetét. Ennek köszönhetően, ha például Lázár János volt polgármester városa jelentős mértékű adósságfelhalmozással üzemel, és ezt átvállalja a költségvetés, akkor azok a kisebb települések is fizetik a törlesztést, akik nem vettek fel hiteleket. No meg persze azok is fizetnek ezzel, akik tisztességesen játszottak, és igyekeztek a takaró alatt tartani a lábukat. A költségvetés bevételi oldalán pedig nyugodtan elbírhat a papír bármilyen számot. Miközben a sokat szidott multik anyacégeit Orbán Viktor nem tudja kötelezni, hogy a kormányzat kiváltotta veszteségeket kipótolja a magyar leányvállalatoknál. Azt azonban elérheti a gazdaságpolitikai vezetés, hogy a magyar bankszektor, a fiatalokhoz hasonlóan, a lábával szavazzon. Esetleg külföldre csoportosítsa a tőkéjét és befektetéseit, pénzforgalmát. Beleértve azt is, hogy nem a budapesti tőzsdén fizet majd extrákat az állam felé. S mert a pénzintézet a hétköznapok üzleti szereplője, szinte természetes, hogy a veszteségeit a végpontok felé fogja porlasztani. A „megszorításmentes” orbáni retorika tehát végső soron a pénzbeszedés porlasztásáról szól. S szól növekvő inflációról, zárolt költségvetési pénzekről, hitel-hiány miatt vergődő vállalkozásokról, és legfeljebb közrabszolgasági munkaprogramokról. Természetesen minden sorra ki lehet találni valami külön elnevezést, de ettől még a megszorítás az megszorítás. Mialatt mindenki megfizeti Orbánt. Számos esetben arányaiban jobban terhelve a szegényebbeket. Mert egy ezres nagyobb pénz annak, akinek két gyerekkel egy napig kell megélnie abból, mint annak, akinek csak két kávé ára a volt koleszos haverokkal.

Eközben a nagy sikerpropaganda árnyékában olyan hír jelent meg, hogy a kormánytól különben híresen távol álló KSH lefele korrigálta a hazai GDP-adatot. Ami azt jelenti, hogy a recesszió köszöni jól érzi magát hazánkban. Annyira, hogy távozni sem akar, és láthatóan tartós vendégségre rendezkedett be orbanániában. Bár a végleges adatot csak december elejére ígérik. Lehetőséget adva a korrekciókra. Legalább a számokban. Addig pedig marad az, hogy az akciótervek világába zárt miniszterelnök olykor nyilatkozik valamit. Amit lehet, hogy ő maga sem hisz el. Különösen annak fényében, hogy brüsszeli üzenet szerint mégis csak disznóság a kohéziós alapok megfogása. Kérdés persze, hogy amennyiben minket irigyelnek a nagy sikerre való tekintettel, és amúgy sem Brüsszel diktál, mivel Orbán szerint közünk is alig van hozzájuk, akkor miért fáj ez a magyar kormánynak? Valahogy nem illeszkedik össze az a két puzzle-darab, hogy itt minden szép, és megszorításmentesen prosperál, de Brüsszel adjon pénzt, és nem Matolcsy tündérfelelős úr nyújt hiteleket mondjuk Angela Merkel Németországának. De erre is biztos van olyan magyarázata Orbán Viktornak, ami kielégíti a saját hívek vastapshoz szokott, és hordóról iránymutatást váró csapatát.

Simay Endre István