2012. november 24., szombat

Kis napi oktatáspolitika unortodoxiában.

Forrás: 168óra és HVG

A 2012. november 23.-ai estét bearanyozta az mondat, amit az MTI-re hivatkozva a HVG választott egy hír felütésének: „Pozitív irányt vettek a tárgyalások a szakszervezetekkel, annak ellenére, hogy még nem álltak el követeléseiktől”. Mindezt annak a hírnek az elején, hogy nem kapnak 20%-os emelést a pedagógusok, tehát a megegyezés a fasorban sincs. Azonban az oktatással kapcsolatos hírek nem korlátozódtak erre a pálinkagőz-gyanús mondatra. Bár kétségtelen, hogy vetekszik azzal a mélyen szántó, vagy inkább mélyben szántó, műveltségre utaló kijelentéssel, amivel egy regényhőst besoroztak a NAT-ba, mint szerzőt. Balog Zoltán kékzoknis miniszter aláírása helyett, de az ő nevében, és a minisztériummosdatás jegyében, Halász János államtitkár. Hoffmann Rózsa államtitkárasszony legalább a saját nevében vizionál.

De mert hazánk, a polihisztorminisztériumok országa, ezért Matolcsy György tárcája, a Nemzetgazdasági Minisztérium is letette a voksát az oktatásügyben. Elvégre, ha már leminősítik az országot éppen úgy, mint Matolcsy Györgyöt, akkor legalább valamibe beleszóljanak a pirospozsgás farpofák felett hangot adó pofák. Azt, hogy pont ettől lesz-e átláthatóbb a képzési rendszer az kétséges, de minden esetre a parlament elé terjesztik a szakképzésekbe és felnőttképzésekbe majdan manifesztálódó törvényt. Állítólag ez lesz majd az alapja, hogy az állami és az uniós források ellenőrizhetőbbek lesznek majd. Nem mintha pont eme csatornákon folynának el a milliárdok, de sok kicsi sokra megy. A sok kis képzés meg sok potenciális munkavállalót láthat el magasabb szintű papírokkal. Munkahelyekkel nem biztos, mivel az unortodox workfare elsősorban továbbra is a közmunkára alapozza a hűtőszekrény-szerelők országának kilábalási programját. Hadat üzenve mindennek és bárkinek. Háttérbe szorítva az olyan kérdéseket, hogy amikor Orbán Viktor az EU-s gazdasági programmegbeszélések kudarcán örömködik, akkor milyen uniós pénzek elosztását akarják pont a szakképzésben ellenőrizni? De miért pont most lenne következetes a kormányzat és annak első embere? A munkavállalók, és végzett ifjak pedig nem a kilábalásban látszanak bízni, hanem a határ-átlábalásban.

Az azért vigasztaló lehet, hogy Pokorni Zoltán szerint nem a finanszírozási különbségek miatt kell aggódni az oktatásban. Na persze nem teljesen, de legalább nem emiatt látja a különbségeket az intézmények között. Nem mellékesen szólt a Fidesz oktatáspolitikusa arról is, hogy Hoffmann Rózsa kissé bevitte az erdőbe az oktatást, amikor azt ígérte, hogy az autonómia feladásáért cserébe néhány kolbászkarikát kapnak a kerítésből a pedagógusok. Azonban ebből csak az államosítás programja valósul meg. A pénz és az életpályamodell majd legközelebb kerül terítékre. Mármint akkor, ha egyáltalán szóba kerülhet, mivel pillanatnyilag csak a finanszírozási csökkentésről van nagyjából biztos információ. Hoffmann Rózsa támogatásával. Az tehát, hogy Hoffmann Rózsa szerint teljesen pozitív, ha a tanárok semmit sem kapnak, és számára ez az út az, ami előreviszi a gyermekek nevelését, már korábban, az oktatáspolitika parlamenti vitanapja alapján is sejthető volt. Noha Rétvári Bence, az élettárs-ellenesség egyik önjelölt apostola a gyermekbarát közintézmények programját hirdette meg. De lehet, hogy a magát keresztényinek definiáló párt oktatáspolitikusa számára a gyermekek egy része, az élettársi kapcsolatokban születők, tényleg csak zavaró tényező lehet. Azt azonban legalább tudjuk Hoffmann Rózsától, hogy számára Semjén Zsolt a példa és tudományos mérték.

Az a Semjén Zsolt, akinek dolgozatai kapcsán az ELTE már egy vizsgálatot sem mer megkockáztatni. Talán azért, mert a kínos kérdések merülhetnének fel. Ugyanis „bármilyen vizsgálat lefolytatását” tartja indokolatlannak Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja. Márpedig tulajdonképpen Semjén Zsolt érdekeit is szolgálhatná egy vizsgálat, mely mentesíthetné minden gyanú alól. De Hoffmann Rózsa kezében a pénzcsap az oktatási intézményekkel kapcsolatban. Semjén Zsolt pedig Hoffmann Rózsa példaképe. Semjén Zsolt dolgozatával kapcsolatban pedig egy oktatási intézménynek kellene vizsgálatot folytatni. Így aztán rögtön értelmet is nyerhet az oktatáspolitikáért felelős államtitkárasszony szinte azonnali, harcos kiállása a pártvezére mellett. Akinek értenie kellett az üzenetet, az úgy tűnik, vette is azt. A dolgozat pedig továbbra is pompázhat hibásan, hiányosan, mint eddig. Summa cum laude, babérkoszorúval. Az érdekeltek, dékántól miniszterelnökségi sajtófőnökig, meg alighanem napjában többször rebegnek imát azért, hogy a dolgozatok ügye mielőbb aludjon el mélyen. S aztán meglepetten kerek szemekkel csodálkoznak rá, ha az egyetemi végzettségeink egy részét ott tartják majd nyilván Matolcsy tündérmeséjének békája mellett, a kút alján.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése