 |
| Forrás: Orthodoxcandles |
A november első napja sokkal inkább az emlékezésé, és
kevésbé a politikáé. Ilyenkor kellene tudni megemlékezni azokra, akik előttünk
jártak. Nem csak a „történelemcsinálókra”, hanem az emberekre általában. A történelmet nagyban
alakítóknak ugyanis megvannak a maguk ünnepei. A szenteknek, államvezetőknek,
tudományos kiválóságoknak szobor, emléktábla, és külön nap dukál a naptárban.
Arra nézve, hogy kinek melyik fontos, nem érdemes vitát nyitni. Ahogy azt
hiszem az sem nagyon lehet vita kérdése, hogy jelentőségük értékét sokkal
inkább az szabja meg, amit maguk után hagytak. Erről tanúskodnak a vastag
fóliánsok szerte a könyvtárakban. S bár a novemberi ünnepnapokon természetesen
rájuk is emlékezünk, emlékezhetünk, érdemes talán megemlékezni a többiekről is.
A Mindenszentek napján (november 1.), majd az azt követő
Halottak napján (november 2.), melyet sokszor a hétköznapokban összevontan is
kezelnek. Érdemes, egy pillanatra, azokra gondolni, akik nélkül egyikünk sem
lenne itt. Sem az e sorokat író, sem az olvasók. Azokra az ember-milliárdokra,
akik nem tettek talán semmit. Semmi olyat, amitől bekerültek volna a történelemkönyv
lapjaira. „Csak” éltek, szerettek, haltak az élet nagy körforgásának rendje
szerint. S ezzel megtették a legtöbbet, amit a ma élőkért megtehettek.
Forgatták azt a bizonyos kereket. Miközben naponta táplálkoztak, majd haláluk
után visszaadták a Földnek, ami a földdé. Annak a sorsnak a részeként, ami az osztrigától
a császárokig mindenkit utolér. Így, miközben elődeink nemzedékeinek névtelen
tömegein keresztül hozzánk ért a lét, bennünk van mindenből egy kicsi. Egy kis
osztriga, és egy kis császár. Nem tudván különbséget tenni az egyes atomok,
molekulák között, a halottakra emlékezve talán ezen is érdemes eltűnődni egy
pillanatra.
Azon a közös örökségen, amitől mindenkinek része van egy
kicsit a mamut után futó vadászból, a törzsi sámánból éppen úgy, mint Néróból
vagy Szent Johannából. Az úrból, és a szolgából. Miközben az ismert elődök, a
szűkebb vagy tágabb család halottainak emléke felett gyertyát gyújt valaki, a
családján keresztül megemlékszik az egész világról. Melynek egy pontjaként
megteheti azt, amit az elődei megtettek. Akkor is, ha maga nem fog szerepelni a
nagy könyvek lapjain. A puszta lét szintjén természetesen, és saját választásán
túl, amúgy is bekerül a nagy anyag-malomba. De az mindenkinek a saját
választása, hogy a szellemét is bedarálni hagyja-e, vagy utódainak olyan képet
ad tovább, amitől számukra lesz élhetőbb a világ.
Simay Endre István
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése