Partenogenetikus norma az oktatásban.

Hoffmann Rózsa teljes sikert ért el bizonyára, hiszen a tanárokkal továbbra sem sikerült megegyeznie, csak leseperni az érveket az asztalról. Amolyan vérbeli demokrata, sőt keresztény demokrata módjára. Elvégre az oktatáspolitika igazán nem ér annyit, mint a MOL visszavásárlása. Amitől az üzemanyag nem lett ugyan olcsóbb, de legalább képzésben visszamaradtak fogják jobban viselni a szolgaképzési programokat. Már akkor, ha ki nem halnak, mert az oktatáspolitikáért felelős, és nyilván ruletten nyert államtitkár meghirdette az emberi szűznemzés propagandasztikus programját. Vivát!

Az oktatáspolitikai államtitkár és Czeizel Endre orvos-genetikus közt alakult ki egyfajta vita arról, hogy mit is kellene tanítani a családi életre való felkészítés jegyében. Ennek során ragadtatta magát Hoffmann Rózsa arra a kijelentésre, hogy „politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el”. Ami tulajdonképpen talán tényleg lefedi az oktatáspolitika irányvonalait. S még csak azt sem állítanám, hogy egyes tanároknál ezzel nem szerez piros pontot. Felelevenítve azt a pár évvel ezelőtti emlékemet, hogy leendő tanárnők úgy tekintettek a különben gyári csomagolásban levő óvszerre, mint a döglött patkányra, náluk például biztos. Elvégre az a tanerő, aki képtelen beszélni a szexualitásról a diákjaival, üdvözölni fogja az ettől a konfliktustól mentesítő politikai döntést. A szégyenlős, és prűd tanárok tehát mehetnek máris tapsolni. Ettől ugyan a diákok éppen olyan felkészületlenek maradnak, de ilyen kicsinységekre nem ad az oktatáspolitika. Ellenben el tudom képzelni, hogy Hoffmann Rózsa milyen viszonyban lehet a szexualitással. Viszont, azt hiszem, nem akarnám tudni biztosan. De alighanem nagy csalódások érhették, és komoly komplexusokat érlelhet magában a témával kapcsolatban, ha azt hiszi, hogy az etika kiválthatja a szexualitást.

Valahogy nem tűnik túl életszerűnek az, hogy a társaival buliból hazainduló fiatalok behúzódnak egy sötét kapualjba, majd mobiltelefonjuk elhaló fényénél belemerülnek, mondjuk, Spinoza valamelyik örökbecsű művébe. Nem mintha akár a nevezett szerző, vagy sokan mások ne írtak volna érdekes dolgokat. Ám valahogy úgy rémlik, hogy a nagy moralisták, de még az egyház jelentős túlhatalmának évszázadaiban sem halt ki az emberiség. Pedig az egyház igen sokat beszélt az eredendő bűnről ahhoz, hogy a középkor emberének nullától különböző eséllyel kellett volna felszívódnia a keresztényi etika tisztítótüzében. Amikor tehát az oktatáspolitikus azt hiszi, hogy az Arisztotelésszel, Spinozával, szentek életrajzával és hasonlókkal felszerszámozott tanárok etikaórái fogják feloldani például az abortusz körüli vitát, akkor alighanem komoly baj van. Vegyünk ugyanis két problémát:

1.                   A diák egy valóban bizalmába fogadható tanárt megkérdez arról, hogy mit tegyen az osztálykiránduláson;

2.                   A diák megfenyegeti a tanárt, hogy kiugrik a tizedikről, ha azonnal nem beszéli meg vele Szent Ágoston etikáját;

Ezután, tegye fel mindenki magának a kérdést, hogy melyik fordulhat elő gyakrabban. A magam részéről az elsőre voksolnék. Már akkor, ha az a tanár tényleg pedagógus, és ember hírében áll. Ezt követően mire készítik fel mondjuk a leendő etika-tanárokat? Hoffmann Rózsa, és a KDNP iránymutatása szerint a másodikra. A biztos siker zálogát remélve attól. Remélem mindenki más világosan átlátja az oktatáspolitika vezénylő csillagainak egyértelmű problémamegoldását, mert nekem nem sikerült.

Nem azért, mert az elkapkodott, akár gyermekkorban megélt szexuális tapasztalatok pártján állnék. S még az abortusznak sem vagyok feltétlen híve. De azt hiszem sokkal nagyobb eredményt lehet elérni azzal, ha a gyermek felkészül a szexualitás emberi és biológiai vonatkozásaira, mintha az említett kapualjban a Spinoza-kötetre térdelve tesz kísérletet az autodidakta ismeretszerzésre. Az ugyanis borítékolható, hogy a szexualitás örömszerző funkciója okán akár, de előbb utóbb át fogja lépni azt a bizonyos vonalat a gyermek. Akár tetszik ez a parlamenti prűdpártok politikusainak, akár nem. Ha azonban felkészületlenül teszi meg a kezdeti lépéseket, akkor bizony nagyobb eséllyel lesz alanya az abortuszvitáknak is. Bár, mint már a korábbi döntések is mutatták, az abortusz komoly exportcikké válhat. Így tulajdonképpen lehet, hogy Hoffmann Rózsa nem akar rosszat, hiszen egy speciális exportcikk bővített után-termelését segíti elő. Embertelen és buta megoldásként, de egyfajta speciális megoldásként. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mire. Mert az emberi partenogenézis valahogy nem olyan elterjedt, mintsem azt szeretnék.

Így, miközben ezoterikus vitát folytatnak ott fenn azok, akik szerint minden őket ért kritika a kereszténység elleni támadás az istenadta népnek maradnak a bevált biológiai megoldások. Hoffmann Rózsától nem erre, inkább a feltörekvő szélsőségek okozta problémára lennék kíváncsi egy igazán keresztényi, az oktatást is felölelő, ütős válaszra. Különben esetleg olyan gondolatok foganhatnak meg egyes fejekben, hogy arról kezdjenek listát gyártani, hogy kinek adható meg a szexualitás. Amihez pedig nem ért, abba jobb lenne, ha legalább kárt nem tenne az államtitkár-asszony. Mert már Hippocrates korából ismert: „Primum nil nocere!” (Alapelvként ne árts!).

Simay Endre István