2012. november 18., vasárnap

Az LMP-szalámi.

Forrás: vicclap.hu

Az LMP kongresszusa a „Nem” mellett döntött, ami az Együtt 2014-hez való csatlakozást illeti. Ezzel sokak szerint megpecsételte a saját sorsát, mint párt. S ez abból a szempontból alighanem így is van, hogy önként hajtotta fejét a nagy szalámizó alá. Van ugyanis egy olyan pont, amikor dönteni kell egy párt vezetésének, tagságának. S ezen a ponton a nem-döntés is felelősségteljes döntés. Ahogy az a „nem” kimondása is. Miként egy házasságkötő teremben is lehet nemet mondani. Azonban kissé ostoba lépésnek tűnne, ha az ara nemet mondana a házasságra, de azért megbeszélés tárgyává akarná tenni, hogy a héten mikor megy fel a fiúhoz. Nem mintha nem lehetne megoldani, hanem azt nem házasságnak hívják és az együttműködésnek is egy elég sajátos esete. Még akkor is, ha korábban, a házassági kérés előli farolást megelőzően, akárhányszor is járt már arra.

Ha tehát az LMP most ki akarná kérni magának a politikai prosti megtisztelés nélküli címét, akkor esetleg a fenti hasonlat még jól jöhet annak megértetésére, hogy mit szúrtak el. De nagyon. Különösen azok után, hogy Bajnai Gordon elég ünnepélyesen megkérte a kezüket. Egyértelművé téve az LMP kongresszusa előtt, hogy számít a támogatásukra, részvételükre a kormányváltás vágyának beteljesítése alkalmából. Azzal tehát, hogy az LMP a Schiffer-i vonal, és ezzel az izoláció mellett döntött, erre a felkérésre, lehetőségre mondott nemet. Ez persze önmagában nem lenne baj, hiszen minden mozgalom és minden párt úgy szalámizza fel önmagát, ahogy akarja. Adott esetben nem az LMP lenne az első a hazai politikában, és félő az is, hogy nem az utolsó. A szavazóit pedig, aki kapja, marja. Ellenben, mivel a párton belül sincs egység az együttműködés mikéntjét illetően. Gyakorlatilag egy párton belüli lemondási hullám indult el. Ez viszont óhatatlanul a teljes politikai közéletben elindíthat egy másodlagos, destabilizációs hullámot. Könnyen azt eredményezve, hogy a magyar potenciális szavazók körében csökken a politika iránti amúgy sem nagy bizalom. Ez, a belőle következő passzivitás révén, a kormányzó elit eminens érdeke lehet. Így, noha az LMP-re esetleg nyugodtan legyinthetünk, az általa kialakított helyzet túlmutathat azon a közvetlen hatáson, hogy a szavazói majd megoszlanak a többi párt között.

A 4K! helyszínei.
Ugyanakkor azt is érdemes látni, hogy az említett, az Együtt 2014 felé tanúsított, elszigetelődéssel az LMP nincs egyedül, mivel korábban a 4K! is a csatakozás elutasításáról döntött. Ez, a 4K! esetében, könnyen lehet eredményezheti azt, hogy mire kialakult az országos hálózat, a helyszíni fotókat mutató oldal képét fogja mutatni a párt maga is. Annyiban, hogy kihalt helyeken játszhatnak tovább, ahol csak a feliratában él majd a 4K!. Mert egyedül aligha tud olyan erőket megmozdítani, ami a kormányváltást lehetővé tenné számukra. S nem kizárt, hogy a szemrevaló mátkasághoz sem eleget. Amiért ezt érdemes megjegyezni, az az, hogy hasonló lehet az LMP-ben maradók helyzete is. Annyiban, hogy hiú ábránd maradhat ez az egyedüli mindenütt-ottlevés LMP-ben bent maradó, szinte mindenért és minden ellen, de legalább serényen, tiltakozó kisebbség számára is. Ahhoz ugyanis, hogy szavazatokat szerezzenek, ez könnyen kevés lehet. Nem feltétlenül ahhoz, hogy néhány képviselő fizetése ne lenne biztosítva, hanem a számottevő tényező látszatának fenntartásához. Holott ez nem ártana, ha nem a zajongó kisebbséget akarják gyarapítani. Amivel persze szintén a Fidesz-nek tehetnek szívességet. S még csak azt sem lehet mondani, hogy szigorú elvhűségről van szó. Ha ugyanis a rendszerváltás politikusainak kizárása az indok, akkor az új frakcióvezető személye is rejthet némi pikantériát. Mile Lajos ugyanis eddig az LMP mellett „részt vett a Magyar Demokrata Fórum, az SZDSZ és a Fidesz megalapításában is”. Úgyhogy igencsak részt vett a politikai mozgalmakban.

De nem árt azért tudomásul venni azt sem, hogy a színjáték alapvetően nem csak az LMP-ről szól. A hallgatóságban ott ül a jelenlegi kormánytöbbség és a persze Jobbik is. Amikor tehát az ellenzék nagy szalámijából újabb és újabb szeletek mennek a levesbe, akkor az óhatatlanul centrális vezérerőt erősíti. S mert kétséges, hogy az LMP képes lenne a jobboldali középpárt szerepét felvállalni, végső soron a Fidesz-ből leválóknak sem lesz valószínű háttere. A kormányzat közvetett megerősödése különösen számításba veendő lehet az új választási törvény keretei között. S ezen utólag már az sem fog segíteni, ha az LMP izolációpárti tagjai majd valami hangzatos beszéddel állnak elő. Például olyannal, hogy Bajnai Gordon előre megfontolt szándékkel kérte fel a csatlakozásra az LMP-t, és ezzel kiszámítottan küldte a hasadópályára. Meg lehet azzal is érvelni, hogy a tárgyalási pozíciót akarták erősíteni. Azonban az LMP támogatottsága olyan, hogy kérdéses lehet az ajánlati komolyságuk. Illetve nem is a komolyságuk, hanem inkább a támogatottságuk. S bár látszólag még sok idő van a választásokig, a már megindult lejárató-kampány hosszú és mocskos harcot vetít előre. Olyat, ami nem a nevető harmadiknak kedvez. Inkább olyat, amiből nem igazán fog kimaradni az sem, aki ma tünci-rózsaszínben úgy próbál tiszta maradni a játszótéren, hogy olykor bedobál valamit a többiek közé.

Simay Endre István

5 megjegyzés:

  1. Tipikus lúzer-hozzáállás, leszólítani egy csajt, aztán ha nemet mond, lekurvázni.

    Szerző nem tudom, miféle ellenzék leszalámizásáról delirál, az LMP sosem volt az MSZP vagy Bajnai szövetségese, sőt, velük szemben IS jött létre.

    Miért akarnák a Fideszt mindenképpen visszacserélni az MSZP-re? Az egész LMP abból a gondolatból született, hogy egyik kutya, másik eb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak idézek: "Miként egy házasságkötő teremben is lehet nemet mondani. Azonban kissé ostoba lépésnek tűnne, ha az ara nemet mondana a házasságra, de azért megbeszélés tárgyává akarná tenni, hogy a héten mikor megy fel a fiúhoz."
      Az LMP most ezt játsza szerintem. Kormányt akar váltani, de magától ehhez gyenge. Viszont szövetséget sem köt. Hanem tárgyal. Egyszerre akar közösülni és szüznek maradni.

      Törlés
    2. "Az egész LMP abból a gondolatból született, hogy egyik kutya, másik eb."

      Kár, hogy ez már akkor sem volt igaz, csak jól hangzott...

      Törlés
  2. Dehát még csak nem is tárgyal!
    Eléggé sumák figurát választottak, mivel egy másik döntésük is volt, a 2014-ig követendő stratégiáról, amely szerint semmilyen parlamenti párttal nem óhajtanak együttműködni.

    Ezt a döntést mintha le akarnák tagadni, folyton azzal jönnek, hogy dehát tárgyalni, azt lehet. Önmaguknak mondanak ellent.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. S mint egy korábbi írás feszegeti kicsit, nem is okvetlen a kormányváltásban érdekeltek. (http://endresy.blogspot.com/2012/11/lmp-versus-egyutt-2014.html)
      Az azonban jelenleg nagyon úgy tűnik, hogy valójában tényleg olyanok, mint az a labdakergető ovis, aki amikor utoléri a zöld pettyeset, elkezd üvölteni, hogy ő nem is azt akarta.

      Törlés