2012. november 7., szerda

Az LMP tényleg, és miről tárgyalna az Együtt 2014-el?

A választási rendszer Fidesz-interpretációjával kapcsolatos törvényekkel kapcsolatban az egyik hír arról szól, hogy a nagyobbik kormánypárt ódzkodik azt előzetes normakontrollnak alávetni. Ami persze megint csak felveti az ellenzék abbéli felelősségét, hogy összefogva az Alkotmánybíróság elé hurcolják majd a regisztrációval dúsított szabálygyűjteményt. A kétharmaddal szembeni egységfront ugyanis elérhetné még, a különben is elég sok sebből vérző regisztráció felülvizsgálatát is. De az összefogások kapcsán a jelenleg Parlamenten kívüli erőkkel való kapcsolattartásban is folyamatosan alakulnak a frontok. Szinte ahogy az időjárási frontok áthaladnak.

Nem egy esetben a Bajnai Gordonnal fémjelzett, és népszerűségben az egyik legerősebb ellenzéki erőnek tartható, mozgalomhoz való viszonyulás ad témát még akár az egyes pártokon belüli erővonalak megrajzolásához is. Ahogy ezt az LMP példája mutatja. Egyben jelezve, hogy nevezheti egy párt magát bárhogy, a politika egyes hatásai alól nem tudja magát kivonni. A közös politikai erőtérnek lehet ugyan nekifeszülni a névmágia erejével, de alapvetően a saját nyakába folyhat ettől a saját leve. Így aztán maradhatna az, hogy az említett közös erőtérben megkeresni azt az utat, ami a tagságnak, a vezetőségnek, és nem utolsó sorban a választóknak is vállalható. Az LMP esetében ennek egyik halmazválasztó faktora az Együtt 2014 Mozgalomhoz való viszonya. A párt és annak egyes politikusait tekintve egyaránt. Az egyik, a HVG-n megjelent összeállítás szerint Bajnai Gordon bejelentkezése megütötte az LMP-t. A csapás hatását abban látják, hogy az egyik, Schiffer András által képviselt irányzat szerint senkivel nem szabad közös platformra kerülniük, olyan kormány létrejötténél bábáskodni, melyet „az elmúlt 20 év bármelyik miniszterelnöke vezet”, Miközben legutóbb az LMP frakcióvezetője, Jávor Benedek, olyan nyilatkozatot tett, hogy mégis csak tárgyalni kellene.Mintegy mellékesen azért megjegyezhető, hogy Bajnai Gordon bejelentkezése nem csak az LMP-t, hanem a DK-t is meglegyintette. Sokan gondolhatták úgy, akár a DK-ban is, hogy Bajnai Gordon visszatérése a napi politikába valamilyen módon Gyurcsány Ferenc oldalán fog megtörténni. Ez, mint tudjuk, nem következett be. De ez természetesen csak felszínesen érinti az LMP-t, és azt a kettős helyzetet, amibe egyre inkább belebonyolódik.

A kettősség felveti a Varánusz-blogon is feszegetett kérdést, hogy kiért, miért is harcol tulajdonképpen az LMP? A másik oldalról, a párhuzamok oldaláról nézve nem nehéz észrevenni, hogy a Millához hasonló dilemma kezd körvonalazódni az LMP környékén. A Milla esetében a pártokhoz való általános viszony okozott értelmezési problémát az október 23.-i események kapcsán. Szembeállítva Juhász Péternek a pártokat kirekesztő szemléletét a politikai realitást inkább képviselő mindenki felé való nyitást jelentő Kónya Péter által közvetített meghívóval. Az, akkor sokkal inkább a részt vevők megosztását inkább szolgálta, mintsem azt az egységes, szövetségben megfogalmazható fellépést, amit Bajnai Gordon is meghirdetett. Sok szempontból az ilyen viták kicsit hajaznak azokra, melyek a „ki volt a kommunista?” című társasjáték keretében zajlik. Ha erre most páran fel kapják a fejüket, tegyék nyugodtan. A párhuzam annyiban mindenképpen áll, hogy egyformán fittyet hányni látszik a politikai realitásokra. Azokra a realitásokra, melyek számolnak pár olyan mellékkörülménnyel, amiről az egyes politikai oldalak populistái megfeledkezni látszanak.

A legnyilvánvalóbb ezek közül, hogy a rendszerváltás környékén nem az égből pottyant ide az országba egy vadonatúj lakosság. Márpedig azok, akik itt éltek, és nem több határon túlról ideérkezve játszották el a születéstől ellenállók szerepét, azok valamilyen szinten megtanulták túlélni a szocreált. Akármelyik pártban is vélték utána megtalálni a politikai boldogulásukat, vagy jobb esetben ideáikat. Ezért is botorság az a kirohanás, amit a miniszterelnök tett legutóbb. Bár Orbán Viktortól már szinte az lenne a furcsa, ha nem a támadásban, az ellenségkép rajzolásában látná a kínos kérdések válaszát. Valahogy ilyen ötletnek tűnik annak felvázolása, hogy pártokkal márpedig nem, hiszen a pártot választó szavazók megszólítását hiába tervezi egy egyesület olyan módon, hogy kirekeszti a pártokat. S ugyanilyen elvarázsolt ötletnek tűnik elszigetelődni egy olyan mozgalomtól, mely képes lehet megszólítani a különböző politikai szervezeteket. A közös, és az LMP által is elfogadottnak látszó cél, a kormányváltás, irányába csatornázva be a támogatásokat. Ez utóbbi elszigetelődésnek csak akkor lenne számottevő értelmezési tartománya, ha az LMP valóban képes lenne tömegeket megszólítani. Azonban sok szempontból sikerült ugyanabba a könyökcsőbe tévednie, mint a Millának.

A valós tömegek legjelentősebb része az, akit a bizonytalanok között tartanak nyilván. Lehet persze, különben értelmetlenül, azon számháborúzni, hogy ezek hány százaléka pártválasztó, aki nem meri felfedni preferenciáit, és mekkora a tényleg mindenkire legyintők aránya. Az arányoktól függetlenül alighanem biztos, hogy az előbbieket nem lehet megszólítani a pártokat és a pártok vezetőit ignoráló megnyilatkozásokkal. De ugyanilyen biztosnak tűnik az is, hogy az utóbbi kategóriát egy ilyen szöveg sem szólítja meg. Bajnai Gordon tehát akár a Millával is szembekerülhet ezen az alapon, miközben az LMP meg vele kerülhet szembe, ha nem Jávor Benedek irányvonala jut túlsúlyba. Miközben, egyet értve a Varánusz szerzőjével, az LMP nem vált tömegpárttá, és az ökopopulizmuson kívül nagyon kevés hozzáadott értékkel sikerült a politikumhoz közeledni. Ezzel végső soron nem tette önmagát megkerülhetetlenné Bajnai Gordon szempontjából, miközben, a Millának is köszönhetően, a szavazótábor könnyedén elolvadozhat. Erre persze lehetne az a válasz, hogy az LMP-nek érdeke lenne felcsatlakozni egy olyan mozgalomhoz, amely képes mérhető népszerűségre szert tenni, és esélye van a kormányt leváltani. Ugyanakkor korántsem biztos, hogy az Együtt 2014 számára főnyeremény egy olyan szövetséges, mely önmagával sincs konzisztens viszonyba. Különösen akkor nem, ha sikerül a bizonytalanok jobboldalra kacsintó rétegeit is megszólítani.

Azonban az is elképzelhető, hogy amennyiben ez bekövetkezik, és az LMP csatlakozása a kormányváltó mozgalomhoz kérdéses marad a belső pártharcok miatt, akkor még egy önzőbb forgatókönyv is létjogosultságot kaphat. Eszerint az LMP a Együtt 2014 sikerében sem feltétlenül lesz érdekelt, és még a kormányváltásban is alig. Függetlenül attól, hogy jelenleg mi a kommunikáció fő csapásiránya. Ha ugyanis az Együtt 2014 megerősödik, az nyilvánvalóan elszipkázhatja az LMP potenciális szavazóit, és így az LMP esetleges parlamenti részvétele is megkérdőjeleződhet. Ugyanakkor előfordulhat, hogy Bajnai Gordon gyengítésével a kormányváltáshoz nyilvánvalóan kevés, de a képviselőállításhoz elegendő szavazatra számíthat. Ez persze nem teljesen más politika, mint a képviselői önzésen alapuló korábbi politikai színjátékok, de azért elég emberi. Lehet persze, hogy amennyiben Bajnai Gordon már most hajlandó lenne belemenni pozícióalkukba, akkor egyszerűbb lenne kifogni az olykor duzzogó sértett sündisznóként mindenfele támadó LMP vitorlájából a szelet. Kérdés persze az, hogy milyen áron, és érdemes-e belemenni egy olyan alkudozásba, mely óhatatlan láncreakciót váltana ki a többi csatalakzó esetében. Ám az ettől függetlenül még előfordulhat, hogy a csatlakozási tárgyalásokat felvillantó LMP-s szándék éppen egy ilyen alkudozásba próbálja beleszorítani az Együtt 2014 vezetőjét. Mert a képviselői fizetés azért egy kicsit magasabb, mint amit esetleg főállású ökotüntetőként be lehet seperni.

Simay Endre István

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Comments on Facebook