Gyermekjognap 2012.

A Civitas ChildLaw logoja.

A kisebbségek jogaival kapcsolatban sokszor van olyan érzése az embernek, hogy sokszor sokkal inkább hivatkozási alapként szerepel a politika szótárában, mintsem valóban figyelembe vett tényezőként. Igaz lehet ez nem egy esetben egy olyan speciális kisebbség esetében is, mint a gyermekek csoportja. S igaz lehet még akkor is, ha a gyermekek jogairól sokszor legalább olyan diszkriminatív előítéletek hangzanak el, mint a nemzetiségi, vagy nemi kisebbségek esetében. Így egyáltalán nem idejétmúlt az a nemzetközi egyezmény melyet 1989. november 20.-án írtak alá New Yorkban. Az ekkor elfogadott ENSZ Gyermekjogi Egyezményre emlékszünk ezen a napon a gyermekek jogaira.

Ezt teszi például a HVG is, amikor, hazai vélemények alapján a gyermekek testi fenyítéséről közöl összeállítást. Miközben azért érdemes figyelembe venni, hogy a testi fenyítéshez való hozzáállás csak az egyik, noha kétségtelenül látványos oldala a gyermeki jogokhoz való viszonynak. Az is kétségtelen, hogy meglehetősen ambivalens a személyi viszonyunk a testi fenyítéshez, amit nem egy esetben a gyermekekkel kapcsolatos hírek is erőteljesen befolyásolnak. Elég az iskolai, illetve a családi erőszakra gondolni, és gyorsan kiderül, hogy az emberek általában nem igazán foglalkoznak nemzetközi egyezményekkel, és gyorsan elsodorják a személyes indulatok. Különösen, mivel a testi fenyítés, vagy az azzal való fenyegetés egyike a legősibb „nevelőeszközöknek”. S mielőtt bárki azt hinné, hogy ez valami vad, és csak a „polgári” iskolákra, vagy a keresztényi értékrendtől elrugaszkodott családokra lenne, vagy lett volna jellemző, annak érdemes beleolvasni talán Szent Benedek Regulájába, mely alapján például a megvesszőzés teljesen elfogadott büntetési módszer.

Ugyanakkor teljesen nyilvánvaló, hogy a testi fenyítés, melynek teljes tilalma a magyar jogrendnek is része, csak az egyike azoknak a tényezőknek, mely a gyermekek jogaira irányíthatja a figyelmet. Számos olyan tényező van, mely közvetve vagy közvetlenül erőteljes hatással van az utódnemzedékekre. S bármilyen sajnálatos, vagy esetleg ellenkezést kiváltó is esetleg az a véleményem, hogy nem is a legsúlyosabb. Éppen azért, mert látványos, mert nyilvánvalóan ható, és még akkor is a könnyebben leleplezhető bántalmazási formák közé tartozik, ha különben ismert, nagyon is ismert az eltitkolás magas aránya. Ám mit kezdhetünk az olyan fogalmakkal, mint például a szegénység, vagy az akár ennek talaján „kivirágzó” elhanyagolás. Elvégre a gyermekszegénység valójában egy újratermelődő ciklus egyik eleme. A szegénységben felnövő gyermek nem egy esetben felnőttként sem lesz milliomos, és gyermekei így a következő generáció szegény gyermekei lesznek. A ciklust megtörni nem lehet jelszavakkal, ahogy a kampányszerű segélyek is csak ideig-óráig hatnak. Ahogy a legtöbb nevelési elem is csak hosszabb távon, generációkon keresztül érvényesítheti a hatását. Tulajdonképpen ilyennek tekinthető az is, hogy a „felnőtt társadalom” vegye tudomásul, hogy a gyermek a saját utánpótlása, és nem valami segédszemélyzete a világnak. Talán ez csökkenthetné leghatékonyabban a gyermekek kihasználását, megalázását, és tehetségük kibontakoztatását.

Igaz, ehhez már nem lenne elég az, hogy néhány, egykor New Yorkban megfogadott jogszabályt kilóra összeállítanak és törvénybe iktatnak. Mondhatni, az szükséges, de nem elégséges feltétele a gyermeki jogok biztosításának. A gyermekmunka visszaszorításának leghatékonyabb módszerei közé tartozna például a tiltás mellett az, hogy a szülőknek valós munkahelye legyen, és így ne legyen a család sem érdekelt a törvények kijátszásában. A családot a szó tartalmi, és nem a KDNP jogi formalizmusával közelítve meg. De az, ha a elszegényedett nők nem kényszerülnének a prostitúcióra, akkor a gyermekük sem ezt látná példaként, ahogy a dolgozó családtag más tekintetben is lényegesen erőteljesebb nevelő erő, mint az oktatáspolitika aktuális jelszavai. Annak az oktatáspolitikának, mely a gyermekek tehetséggondozása kapcsán az iskolák átszervezésével, egyetemi megszorításokkal, és a kormányzati pénzkivonások elvtelen támogatásával vívta ki például a média figyelmét. Mert az nagyon dicséretes, hogy annak idején hazánk az elsők között ratifikálta az ENSZ Gyermekjogi Egyezményét, de a gyermeki jogok mindennapjai kapcsán a gyermekek mindennapjairól sem árt talán megemlékezni november 20.-án, a Gyermeki Jogok Világnapján.

Simay Endre István