Forrás: ATV |
Azok után, hogy Matolcsy György már a
hivatalos megnevezését megelőzően mintegy önleltárt publikált,
majd gyakorlatilag egy jegybankelnöki megnyilatkozást
produkált, az új MNB-elnökre tett javaslat aligha keltett nagy meglepetést.
Orbán Viktor bejelentése
arról, hogy kedvenc, már az előző kormányzati ciklusban is kipróbált gazdasági
miniszterébe helyezte a belehelyezni valóit olyan lépés volt tehát, amit a piac
várt, és előre beárazott.
Aminek legalább annyi előnye van, hogy a forint nem romlott a bejelentés
alkalmából.
Ami a várakozásokat illeti, alighanem még
hosszas elemzések tárgyát fogják képezni. Beleértve azt is, hogy mennyiben fog
megfelelni a Magyar Nemzeti bank ezt követő működése a vele szemben támasztott
elvárásoknak. Érkezzenek azok akár az orbániumi holdudvarból,
akár a nemzetközi piacokról. Beleértve akár azokat a piacokat is, ahol a sokat
emlegetett IMF-kamatoknál drágábban sikerült eladni a nem kevésbé sokat
emlegetett államkötvényeket. De Matolcsy György adott esetben elmondhatja majd,
hogy ő maga helyezett gazdasági aknazárat
saját maga alá. Mintegy mellékesen persze az egész magyar gazdaság alá, de
ilyen apróságokkal igazán nem foglalkozhat az, aki szerint egy egész világ-összeesküvés
tör az általa megálmodott gazdaságpolitikai alapvetések megvalósítása ellen. Legalább
is azoknak az elemzőknek, akik szerint nem folyik fenékig tejjel és mézzel,
rendre ilyen üzeneteket
küldött. S alighanem a konkrét gazdaságpolitikai ténykedésén kívül Matolcsy
Györgynek az ilyen nyilatkozatai azok, amik igazán problémásak.
Azok a nyilatkozatai, amik a politikusi
komolyságát kezdhetik ki bárkinek. Elvégre nem feltétlenül előnyös az, ha egy országért
felelős politikus az udvari bohóc
szerepét vállalja magára. S ez akkor is igaz, ha bírja a vezéri támogatást
ebben a szerepben. Az persze szomorú, ha egy gazdaság vezető az első számú
tapsonc szerepébe szorul. Aminél csak az szomorúbb, ha a király a senki által
nem visszaigazolt udvari bohóc irányelvei szerint hoz gazdasági döntéseket. Egy
olyan politikai környezetben, ahol még a diákságnak is a fenyegetés jut akkor,
ha túl kívánnak lépni azon a keselyű-árnyékon, ami fentről vetül a tanulmányaik
alapját szolgáló oktatási rendszer pedagógiai, egzisztenciális, valamint személyi
és gazdasági alapjaira. Az ugyanis borítékolható, hogy egy önerősítő folyamat
indulhat be. Olyan, ami egy permanens szabadságharcos szívének lehet, hogy
kedves, de aligha használ azokban az esetekben, amikor nagyon is szükség lehet
a gazdasági vezetés komolyan vehetőségére.
Nem is csak a nemzetközi bankközi, és
országok közötti tárgyalásokban, hanem a belpolitikában. Márpedig Matolcsy
György sokat tett annak érdekében, hogy a komolysági koefficiense igencsak
alacsonyan alakuljon. Hiába nyilatkozik ugyanis egy vezető arról, hogy minden nagyon
szép, és mindennel meg van elégedve. A lakosságnak minderről meg lesz a maga
véleménye. Akkor, amikor betér a sarki boltban azzal a jövedelemmel, amit a
recesszióban bővelkedő gazdaság biztosít számára. Akkor, amikor hiába értekeznek
neki tündérmeséről, mert legfeljebb a bányászbéka őszszájáról szólómese jut az
eszébe. A varázslatos eredmények emlegetéséről pedig legfeljebb a varázslatosan
nagy mellébeszélések közepette tapasztalható varázslatosan rossz eredmények. A
volt gazdasági miniszter azon nyilatkozatai, melyek nyilvános közröhej tárgyát
képezték szintén nem voltak alkalmasak arra, hogy komolyabban vegyék a
kijelentéseit. A piros pöttyök esetére bővebben aligha kell kitérni a
részletesebb indoklásért.
Ilyen előzmények után kellene „eladni”
Matolcsy Györgyöt megfontolt, és a kormány, pontosabban annak vezetőjétől
független jegybanki vezetőként. Olyan vezetőként, akinek például az inflációra
vonatkozó előrejelzéseit komolyan veszik azok, akiknek a napi kiadásaik fedezetét
szolgáló folyószámlái, kisbetétei vannak a bankokban. A bankrendszer tagjai ugyanis
aligha örülnének a kapuk előtt álló, és a betéteiket felszámoló emberek alkotta
soroknak. Ebből a szempontból nem biztos, hogy Matolcsy György volt a jó
választás. Hacsak éppen azért nem, mert Orbán Viktor joggal bízhatott abban,
hogy a kutya se veszi komolyan. Sokan pontosan ugyanabba a hangszóró-szerepbe
árazták be már így is magukban, mint Hoffmann Rózsát az oktatáspolitika
esetében. De röpke pillanatig tételezzük fel, hogy tényleg komolyan kellene
tudni venni. Ebben az esetben furcsa kommunikációs társasjáték indulhat a
jegybankkal. Az a fajta társasjáték, hogy Matolcsy György állít valamit, aminek
elsőre az ellenkezőjét sem biztosan hiszi el a hallgatóság. Például csökkenő
inflációról beszélve inflációs várakozást kelt, ami nem feltétlenül csökken
akkor, ha éppen ellenkezőleg fokozott inflációról kezd értekezni.
Egy sajátos, de kétségtelenül unortodox
pénzpiachoz vezetve, mely unortodoxia abban jelentkezhet, hogy igazi
játékelméleti kihívást jelenthet a résztvevőknek. Aminek szórakoztató voltát
jelentősen csökkentheti az, hogy a családok napi megélhetésére hathat a
jegybanki politika kiszámíthatatlansága. Így elképzelhető, hogy egyre
kevesebben akarnak majd részt venni a pénzjegynyomdát, a banki letéteket, a
megélhetési költségeket érintő találgatásban. Miközben sikerült Matolcsy
Györgyöt olyan pozícióba tornászni, amiben az egész országot bedöntheti egy bohóctréfának
szánt bejelentésével. Például a valutatartalékról, melyet egyes pártok
meglehetősen féltenek
Matolcsy Györgytől. Ugyanakkor sajnos lehet olyan forgatókönyv, ami mégis
errefele látja az alagút végét. Az országos gazdasági csőd és káosz, a spekulánsokon kívül, például
kedvezhet azoknak is, akik éppen ebben, illetve az ezt követő „rendcsinálásban”
látnak fantáziát. A hatalom ezen „iparosai” számára például Matolcsy György
akkor is az ideális jelölt lehet, ha maga a volt gazdasági miniszter esetleg
meg van győződve a saját tehetségéről és jóindulatáról.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése