 |
| Az új workfare-ügyi dream-team. Forrás: Femina (MTI/Beliczay László) |
Az új jegybankelnök kinevezése körüli viták
szinte természetesen zajlanak még a média különböző csatornáin. Matolcsy György
személyisége, illetve eddigi tevékenysége alapján éppen úgy, ahogy szintén megindultak a
mérlegelések arról, hogy mit jelent a
kinevezés a kormányzati működés szempontjából. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor ezzel megrázta a
fát, amin most elkezdenek új ágakra leülni a verebek. Azt pedig majd a jövő mondja meg, hogy ez a hatalmi fa mennyire válik olyan pofonfává, ami alá az ország
többsége lehet kénytelen majd beállni. Beleértve azokat is, akik számára a napi
túlélés is gondot jelenthet.
Nem nélkülözve az utóbbi megítélésében
azokat az erősen szubjektív elemeket is, hogy ki miként fogja megélni az
elkövetkezendő időszakot. Orbán Viktor például nyugodtan megállapíthatja, hogy a jelek szerint alighanem sikerült a személyes befolyása alá vonnia a jegybankot. Ezt
az első külföldi elemzések is visszaigazolják. Például a The New York Times –ban
megjelent
elemzés is, melynek már a címe is Orbán hatalmának MNB-be betonozását említi.
Azt jelezve, hogy ezek szerint nem csak hazánkban érzik sokan az elkövetkezendő
időszak hatalmi zsákmányának az ország központi pénzintézetét. S mert Matolcsy
György még miniszterként megtette a szükséges előkészületeket az MNB
működési rendjét illetően, gyakorlatilag teljhatalmú vezérként állapíthatja
meg a piros pöttyösök rendjébe tartozók névsorát. Attól pedig, aki szervilista
kiszolgálója, és gazdaságpolitikai ötletembere tudott lenni a centrális erőtér
centrális vezérének, aligha várható sokkal több, mint a belső ellenzékkel való
totális leszámolás. Különösen azért, mert esetleg még megszólalnak a fedezetlen
pénzkibocsátás,
vagy a devizatartalékok megcsappantása ellen. Mely lépésekre sokan számítanak
némi aggodalommal telve. S ennek az sem mond ellen, hogy a már eddig is
többször vitatott költségvetés kiigazítását az új gazdasági miniszter, Varga
Mihály sem tartja aktuálisnak. Az szintén tudható persze Varga Mihállyal kapcsolatban, hogy a Matolcsy-nál
valószínűleg alaposabb szakmai felkészültségétől eltekintve sem sok, az unortodox módszertan elleni felszólalása ismert. S eközben ugyanúgy a
centrális erőközpont régi harcostársa, mint az a köztársasági elnök, akire
pillanatnyilag igencsak kínos
pillanatok várhatnak.
Azt nyilvánvalóan lehetne még hosszan
ragozni, és szakmai érveket találni hozzá, hogy gazdaságilag ez jó, vagy nem
jó. Ugyanakkor, leszállva az utcai szintre, alighanem ez az elemzés egyike lenne azoknak, ami igen
keveseket érintene meg a mindennapokban. Ahogy jogosnak látszik az a vélemény
is, hogy az emberek zömét nagyon nem érdekli az egyes miniszterek,
államtitkárok személye. Egyszerűen azért, mert a mindennapokat ennél lényegesen
prózaibb tényezők látszanak befolyásolni. Olyanok, mint a munkahely, a
megélhetés bázisának a léte vagy a nem léte, a családi kasszában fellelhető, és a
pókhálókon túlmutató tartalék mértéke, és a hasonlók. Ebből a szempontból kevésbé
érdekes az, hogy Matolcsy György milyen tanulmányokra gondolva beszél, miközben a foglalkoztatás mértéke negatív
rekordot dönt. Olyan körülmények között, amelyek közepette gazdasági
miniszterként is csak egy valamikori szebb jövőbe helyezett víziókat tudott
felvillantani a piacszűkítési spirálnak lendületet adó új jegybankelnök. Márpedig a miniszteri, vezéri
víziókkal csak azok laknak jól, akiknek azért kenyér is jut a hordószónoklatok
cirkuszában. No meg persze azok, akik elég közel ülnek ahhoz, hogy az önnön
tehetségtelenségük indokaként külföldi összeesküvésekről fröcsögőktől freccsenjen
rájuk valami.
S nagyon kiszolgáltatottnak kell lennie
ahhoz valakinek, hogy a munkájáért a valós piaci munkabérnek csak árnyékát
nyújtó közmunkát mintegy megváltásnak tekintse. Az ugyanis teljesen világos,
hogy csak a kormányzat szerint elegendő a közmunkáért fizetendő bér mindenre.
Lehet, hogy azért, mert a hatalmi centrum kiszolgálóinak fogalmuk nincs a
megélhetési költségekről. De lehet az ok az is, hogy valójában értéktelen, a
pótcselekvéssel egyenértékű munkára kényszerítenek egzisztenciálisan
kiszolgáltatott tízezreket. Az előbbi a politikai alkalmatlanságot, az utóbbi a
mérhetetlen politikai cinizmust sejteti. Miközben olyan okok is benne vannak a
pakliban, hogy például valós értéket előállító munkavégzés zajlik, de
kiemelkedő extra-profittal. Mely esetben az lehet a következő kérdés, hogy ki
lehet ennek az ügyletnek a haszonélvezője. Ahogy annak idején az Orbán Viktor által, s korántsem a könyvtáráért, nagyra tartott L. Simon László birtokán is rabok dolgoztak. No meg persze ott lehet a közrabszolgaprogram megfejtései között
az is, hogy szükséges munkát végeztetnek az emberekkel, és a szőnyegszövő
gyermekmunkások foglalkoztatásával összemérhető extraprofit sem kerül senki
zsebébe. Mely esetben egyszerűen nincs forrás arra, hogy a növekvő számban
utcára kerülő munkanélkülieket piaci áron fizetett munkakörben alkalmazzák.
Beindítva így akár olyan, különben többször említett, ciklust, hogy a ma kirúgott dolgozó
holnaptól feleannyiért végzi közmunkában ugyanazt, amit korábban.
Márpedig ez az, ami pusztán vízióvá teszi a
Matolcsy György és Orbán Viktor nevével fémjelzett unortodox workfare-t.
Ugyanakkor ez az a pont, ami mindenkinek a napi érdeklődés horizontjára emeli
azokat a politikai szereplőket, akikkel biztos egzisztencia esetén nem is
foglalkozna. A kocsmák, és nem az Orbán Viktor által romkocsmába hívott,
szelektív hallgatóság, szintjén a képlet tehát elég leegyszerűsített lehet.
Akar-e, és képes-e a gazdaságpolitika olyan megoldást nyújtani, ami a
nemzedékeken átívelő szegénységet legalább enyhíti, és az elszegényedési
folyamatokat megállítja? Ha ugyanis a jegybanki tartalékok felszabadítása, vagy
újabb hitelek felvétele nem szolgál ilyen célokat, akkor mindez nem más, mint a
jelen trágyahalmainak a jövőbe lapátolása. S mert a jövőbeni felhalmozást csak
a ma beruházásai szolgálhatnák, a jövő kilátásainak rózsakertje is
belefulladhat a fekáliába. Nagyon leegyszerűsítve az is mondható, hogy a
jegybanki tartalékok és kamatszázalékok feletti politikai viták a kutyát sem
érdeklik. Ahogy hírértékben nagyon vékonyka az is, ha Varga Mihály most áll ki azzal a legfeljebb
számára roppant meglepő diagnózissal,
hogy nincs növekedés.
A munkanélküliek, és a szegények szintjén ez az egész arra a kérdésre szűkül, hogy mi lesz holnap a zsebekben, és kinek a zsebeiben.
Elindulnak-e például olyan állami beruházások, melyek alkalmasak a
munkanélküliség piaci béren megfizetett csökkentésére, vagy sem? Az unortodox
workfare, és az eddig eltelt kormányzati időszak erre a kérdésre a nemleges választ
valószínűsíti. S alighanem ez az a pont, ahol az utcaszintről szinte ezoterikus
magasságokban folyni látszó viták helyett az ellenzéknek is igen komoly
válaszadási kényszere van, illetve lehetne. Lehet ugyan belemenni olyan
vitákba, hogy korábban ők sem, és akkor miért pont most? Az is kétségtelen,
hogy ezek a fajta „elmútnyócévezéssel” rokon viták azok, amelyekbe belerángatni
az ellenzéket Orbán Viktor csapatának eminens érdeke. Egyszerűen azért, mert a
retorikai bénultság okozta időveszteség a mindenkori hatalomnak kedvez.
Miközben kellő cinizmussal egy másik hatásra is számíthatnak.
A szegénység ugyanis, szintén a
történelemből ismert módon, radikalizál. Ez megkönnyíti az ellenségképek
felmutatását, és a valós problémák helyett a cirkuszkapu felmutatását.
Megosztva, és egymás ellen fordítva a kiszolgáltatott rétegek tagjait. A
leporolt receptkönyv történelmi főzetei azt mutatják, hogy azok inkább authoriter és
korántsem demokratikus rendszereknek vetettek ágyat.
Nemzedékeket mérgezve meg, de segítve az adott hatalmi centrumot. Függetlenül
attól, hogy a valós hatalom centruma tényleg az-e, akit a hordón láthatunk. Vagy az csak egy túlkompenzált, és ezen keresztül, a hatalom igézetével
manipulálható személyiséggel megvert, közszereplő. Ha azonban kiderülne, hogy
leporolták azt a bizonyos receptkönyvet, akkor sajnos olyan kérdésekkel kellene
szembenézni, amikkel szembenézni nem túl örvendetes. S ezeknek csak az egyike,
hogy vajon valóban érdekelt-e a hatalom a gazdasági kiszolgáltatottság, a
szegénység felszámolásában? S ez az a kérdés, amire a Matolcsy-Varga tandemnek
is válaszolni kellene. Ráadásul úgy, hogy az eddigi válaszok leginkább a „nem”
irányába mutatnak.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése