2013. március 14., csütörtök

Pápaválasztással a KDNP cenzúrajogáért.

Ő mit kérne ki magának?
Forrás: Hola.com
A kisebbik kormánypárt tiltakozó közleményt adott ki a pápa megválasztása kapcsán. Ebben a KDNP méltósága teljes tudatában és politikai súlyának teljességével kikelt az I. Ferenc pápát szerintük dehonesztáló izék ellen. Izék, mert a közleményt megfogalmazó fejében alighanem egyfajta kommunikációs káosz nyert implementációs teret. Ami önmagában, emberileg nem probléma, hiszen nem lehet mindenki sajtókommunikációs szakember.

Csak persze nem kell mindenkinek mindenbe beleszólnia sem. De az izékre visszatérve, a közleménybe ezt fogalmazták bele nagy igyekeztükben:
A magyar sajtó totális szabadságát bizonyítja, hogy Ferenc pápa megválasztása kapcsán azonnal megjelentek az egyházfő személyét kifigurázó, gyalázkodó internetes mémek és az embert méltóságában megalázó, hitbéli meggyőződésén viccelődő durva, otromba, antihumánus és kereszténygyűlölő netes kommentek. Bloggerek versenyt futva igyekeznek a római katolikusokat és a Szentatyát mocskolni és nevetségessé tenni”.

Aki csak kicsit közelébe jutott már a fogalmak tartalmának, az alighanem tudja, hogy a fentiek nem annyira a sajtó szabadságát bizonyítják elsősorban, hanem inkább az internet totális ellenőrzésének a hiányát. Ami egyelőre még nem valósult meg, bár a hatalom már többször felvetette az ehhez való sajátosan erős vonzódását. Elvégre a totális ellenőrzés a totális információs kontrollt jelentené. Miközben persze érdemes tudni, hogy nem minden szellemi termék jelent sajtóterméket. Még akkor sem, ha az interneten jelenik meg. A sajtó szemére vetni a netes mémeket, kommenteket, fórumbejegyzéseket enyhén szólva is bugyutaság. Ahogy a blogok világa is egy igen heterogén világ. A reguláris sajtóból kiebrudalt vélemény-zsurnalizmus és a valóban övön aluli beírások világát egyaránt jelöli. Alkalmasint ez még akkor is igaz, ha magam sem értek egyet azzal, hogy bárki hitbéli meggyőződését, emberi mivoltát megalázzák.

Ebbéli véleményemet fenntartom akkor is, ha kétségeim vannak aziránt, hogy az éppen csak beiktatott I. Ferenc felhatalmazta-e a KDNP-t a helyette való megsértődésre. Azt sem zárva ki, hogy a pápa talán együtt nevetne a KDNP által kifogásolt gegek egy részén. A beiktatáskor kifejezetten mosolygósnak tűnő Jorge Mario Bergoglio-t ugyanis a személyét értékelők is kifejezetten humorérzékkel megáldott embernek emlegetik. De megértem, hogy a KDNP prominensei úgy érezték, hogy mondaniuk kell már valamit a pápaválasztással kapcsolatban. Valamit, amitől úgy érezhetik, hogy „na most jól odamondtunk a szemeteknek”.

Egy füst alatt mindjárt egy kis feljelentősdire is bíztatva azokat, akik csatlakoznak hozzájuk a kollektív sértődésben: „A KDNP bátorítja azokat, akiket a gyalázatos vélemények súlyosan megaláznak, hogy a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesítsék”. Ez a felhívás biztos kellett, mint egy falat kenyér. Különösen azt követően bíztatva a bíróságok foglalkoztatására, hogy a miniszterelnök a népnyúzók botrányos képviselőjének kiáltotta ki a bírói testületet. Mely megnyilatkozás különben szintén kimerítheti a jogkövetésben hívő közösséget sértő vélemény kinyilvánításának. A KDNP, mint párt esetleg feljelenti majd az orbáni kijelentésnek tapsoló képviselőit? Esetleg Orbán Viktort? Kétlem. Elvégre alighanem csak a hitéletre gondolnak. Amiben egyébként szintén problémás lehet kiállásuk az egyházaknak, mint a hitéletgyakorlás intézményeinek parlamenti teljhatalom alá rendelése mellett. Alighanem annak a beképzeltségnek a jegyében, ami alapján maguknak alanyi jogú hatalmat tartanak fenn. S ami ellen egy szerénységet hirdető, Szent Ferenc nyomdokaiba lépő pápa is fellépne talán.

Nem feledve persze, hogy az argentin pápa alighanem sokkal inkább megsértődhetne a személyét végső soron népszerűsítő megjelenések helyett a magyar államfő udvariatlanságán. Azzal ugyanis, hogy Áder János megpróbálta elvinni a show-t a pápa beiktatása elől, tulajdonképpen megsérthetett minden keresztényt. Egyenrangúvá emelve önmagát a pápával, ami lehet a pápának sértés, illetve lehet Áder János beképzeltségének bizonyítéka is. Így a KDNP annak alapján, hogy a köztársasági elnök megsértette a vallásos érzületű embereket akár Áder Jánost is feljelenthetné. Addig pedig igazán élhetnének a sajtónak szánt ajánlással, „hogy szálljanak magukba”. Már akkor, ha nem akarnak a beképzelt, szakmaiatlan mém-hullám következő céltáblájává válni. Mert egy dolog a mások megalázása ellen, az emberi értékekért, az emberségért kiállni, és megint más dolog közröhej tárgyává válni.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése