Rezsicsökkentő Orbán-abszolutizmus.

Forrás: http://www.gandul.info/

A rezsicsökkentés kapcsán úgy tűnik kétségtelenül egyfajta őszinteségi roham lett úrrá a kormányzati erőkön. Az egyik nagy igazságot magától Harrach Pétertől hallhattuk a tudósítások szerint. Ez még akkor is igaz, ha a KDNP politikusa aligha önvallomásnak szánta mondandóját. S tulajdonképpen a miniszterelnök is eljutott addig, hogy feleslegesnek tartja az alakoskodást. Annak a folyamatnak a végén, aminek mozgatórugóit legfeljebb találgatni lehet.

Ami a kisebbik kormánypártot illeti, a biztosítékokat kiverő miniszterelnöki mondandóra adott válaszában Harrach Péter olyasmit jelentett ki, hogy a „polgárok jövedelmük 30 százalékát fizetik ki rezsiköltségekre”. Ezzel pedig tényleg feltárta az alapvető problémát. Az ugyanis teljesen világos, hogy az országban nem lesz több kőolaj-, és földgáz-lelőhely egy miniszterelnöki akaratnyilvánítástól. Az sem merült fel, sajnos az ellenzék részéről sem, hogy az állam mondjon le az extraprofitjáról. Csökkentve az energiahordozók, és a velük kapcsolatos szolgáltatások adótartalmát. Beleértve akár az áfát is. Ha ilyen körülmények között csökkenteni akarná az állam a jövedelemarányos rezsire, akkor a lehetne növelni például a jövedelmeket. Amire az egyik legegyszerűbb megoldás lehetne a piaci munkabérrel megfizetett munkahelyek számának növelése. Ennek, ha már a nemzeti mesemondó szegénységhez való viszonyában nem, a KDNP politikájában mindenképpen helye lenne. Kellő önáltató-képességgel és álnaivitással tehát azt is várhatnám, hogy Harrach Péter kijelentése a közrabszolgaprogramok újragondolásának nyitánya leend. Azonban inkább arról lehet szó, hogy bár valahol tudat alatt látja a valós problémát, mire szóba áll a világgal, már önmagát is meggyőzi a miniszterelnök igazságáról.

Igaz, ebben alighanem a fasorban sincs magához Orbán Viktorhoz képest, akinek a bíróságok elleni kirohanása felélesztette a korábbi vitát az egészségügyi tüneteiről. Holott tulajdonképpen a hatalmi mámor hajszolásának folyamatába teljes mértékbe beleillik az a produkció, amit a miniszterelnök nyújtott akkor, amikor botrányosnak nevezte a bíróságok döntését. Az ugyanis Rogán Antal megnyilatkozásából is leszűrhető volt, hogy a frakciója gyakorlatilag nem gyakorol kontrollt a frakció által képviselt párt által állított miniszterelnök felett. Nem csak a szó szoros értelmében, hanem annak morális értelmében sem. Ami akkor is fennálló viszony, ha Orbán Viktor tüntette el a nem kellően szervilista párttagokat az esetleges kontrollpontokról, és akkor is, ha a haszonelvűség vezeti a párt bürokratáit. A végeredmény a miniszterelnök önerősítő hatalomkergetésének tevőleges támogatása. S a bírósági döntés miniszterelnöki dorgálása jelenti azt, hogy ez a folyamat eljutott arra a pontra, amikor Orbán Viktor már a jogkövetés látszatát sem látta szükségesnek fenntartani.

Ez egyfajta szerves folytatásaként tekinthető annak a folyamatnak is, melynek előzményrésze a permanens szabadságharc. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy a szabadságharc csak ellenségekre mutogatással értelmezett. Az éppen aktuális ellenség megnevezésének jogát pedig Orbán Viktor már régen kisajátította magának. Így a folyamat leegyszerűsíthető néhány hatalomtechnikai lépésre, mely a történelem során már többször jelezte a hatalomkoncentrációt:

• A belső feszültségek rávetítése egy belső vagy külső ellenségre, és ezen ellenség megnevezési jogának kisajátítása;
• A bűnösök megnevezési jogának kisajátítása, és az ez elleni, az alattvalók számára biztosítható védelem formális, illetve informális megszüntetése;
• A hatalomtól független kontrolltényezők kiiktatása;

Ezek a pontok gyakorlatilag megfelelnek a permanens szabadságharcnak, a bíróságnak megüzent hatalmi elvárásnak, illetve az alkotmánybíróságnak, mint ellenőrző szervezetnek, az üres formalitássá züllesztésének. De tulajdonképpen ezen pontok teljesülése tette lehetővé, sokak torkán lenyomhatóvá, annak idején a Rákosi-korszak koncepciós eljárásait. Ahogy még korábban az ezen hatalom birtokosa mondhatta a legenda szerint önmagáról, hogy „az állam én vagyok (L’état c'est Moi)”. Alighanem a miniszterelnök, a jogrend fölé helyezett saját apparátusával, elindult ezen az úton. Ennek mentén a hatalom demonstrálása, a hatalmi törekvéseket képviselők kiiktatása, és a demonstrációs tér biztosítása a lényeg. S ebből a szempontból Orbán Viktornak alighanem mindegy, hogy a rezsicsökkentésről vagy az ebtartás saját kezű meghatározásáról van szó.

Andrew_s