Mosolyogva robogás a nyomor-Waterloo harcmezején.

Kocsis Máté vasárnapi sajtótájékoztatóján az informatikai zöldségek mellé bekészített a tálra egy adag egyebet is. Nevezetesen, egy alighanem „spontán” kérdésre válaszolva kinyilatkoztatta a pillanatnyi kormányzati mantrát a foglalkoztatáspolitika sikeréről. Eszerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és Orbán Viktor mosolyog. Talán nem az eredményeken, hanem kínjában. Talán nem látva a tényeket. Talán csak testületileg kinevetik azt, aki elhiszi. Talán még maguk is elhiszik a végén.

Holott teljesen világos, hogy nagyon könnyű csökkenteni a munkanélküliek számát, ha törlik a munkanélkülit a statisztikákból. Nagyon könnyű statisztikailag megnövelni a foglalkoztatottak számát, ha kirúgnak valakit, és a helyére felvesznek két közmunkást. Akár valamivel kevesebb pénzből. Az igazi cinizmus pedig az lehet, ha ugyanazt kényszerítik harmadannyiért közmunkából elvégezni egy munkát, akit korábban kivágtak egy pozícióból, mint egy macskát a dolgát végezni. Kocsis Máténak akár igaza is lehet akkor, ha szerinte „ma 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon idején”. Különösen akkor, ha két egyéb adatot is mellé tesz. Az egyik, hogy meglehetősen sokan hagyták el az országot dolgozni, illetve tanulni. A másik pedig az, hogy a „többen” sokkal inkább közmunkában dolgoznak.

Az egyébként önmagában nem lenne gond, ha piaci munkabérhez közeli jövedelmet biztosítana. De, köztudott módon, a kormány szerint sokkal kevesebből is meg lehet élni. Bár alighanem sok kormányzati szereplő igen kellemetlenül érezné magát, ha abból az ominózus, havi ötvenezernél kevesebb, nyomott szintű jövedelemből kellene megélnie. Demagóg módon persze itt megjegyezhető lenne, hogy havi milliós jövedelemmel éppen olyan könnyű a másét beosztani, mint fűtött autóból jópofizni a havazás áldozataival. Kevésbé demagóg módon viszont magam is megjegyeztem már korábban, hogy az Orbán Viktor által preferált unortodox workfare alapvetően piacokat szűkítő hatású. Nem felszámolja, hanem erősíti az egyes emberek, rétegek elszegényedési spirálját. Kocsis Máté, de a többi kormányzati nyilatkozó is hallgat ugyanis egy adatról. Nevezetesen az egy főre jutó súlyozott jövedelemről. Arról, hogy a valamikori, mára folyamatosan csúszó középréteg mekkora jövedelemtömeggel rendelkezik. Ez reálértéken ugyanis alighanem olyan jelentős csökkenést jelent, hogy nem mernek kiállni vele. Holott ez az, ami a belső piacot meghatározza, meghatározná. Kocsis Máté erről hallgat.

Ahogy másról is hallgat. Például arról is hallgat, hogy az esetleges statisztikai bravúrok ellenére, vagy részben azoknak is köszönhetően harmadmillió embernek semmilyen bevétele nincs. Miközben a hivatalosnak tekinthető adatok alapján a regisztrált munkanélküliek száma is magasabb, mint korábban. Az egyik statisztikai csavar ott lehet, hogy az „álláskeresési ellátásra jogosult” ezzel párhuzamosan ötödével csökkent az egy évvel korábbi adatok alapján. Azt sejtetve, hogy sokan egyszerűen törlődnek az ellátási nyilvántartásokból. Átkerülve a legalább egy éve munkanélküli „tartósan regisztrált álláskeresők” közé. A kormányzati zsellérpolitika nagyobb vívmányaként. Az ugyanis jelenleg tény, hogy miközben egy évnél hosszabb az átlagos álláskeresési idő, a munkanélküli ellátást három hónapra csökkentették. Ami azt jelenti, hogy hozzávetőleg egy évig kormányzati kegyből kell megélnie. Segélyből, közmunkából, vagy éppen semmiből. Esetleg, ha van olyan, a családi tartalékokat felélve. Ami egyenes út az egzisztenciális és morális nyomor felé. Biztosítva a kormányzatnak azt, ami a jelek szerint, a centralizált hatalom kiépítésének útján, kedvére való.

Miközben persze álságossá teszi a nagyobbik kormánypárt információszórási igazgatójának említett kijelentését. Az összehasonlítás alapjaként ugyanis kár „e’mútnyócévezni”. Illetve, ha a valóságtartalmától függetlenül, még mindig az előző kormányzatra mutatnak vissza, akkor az egy nagyon súlyos dolgot jelez. Azt, hogy a saját kormányzatukkal fémjelzett 2011-es, 2012-es évekkel sem állják ki az összehasonlítást a jelenleg tapasztalható adatok. Ez természetesen nem csak azt jelzi, hogy a kormányzati kommunikáció a foglalkoztatáspolitika kapcsán is csúsztatóan demagóg. Mert bár ez sem jó, de a napi megélhetés szempontjából lehetne alárendelt jelentőségű. Sokkal nagyobb baj az, hogy ez a fajta hallgatás a saját kormányzati évekről egyenértékű egy beismeréssel. Beismerése annak, hogy ezek az évek elmentek a levesbe, és az alkalmazott politika kudarcot vallott. Ritka őszinte megnyilvánilás a Fidesz politikusa, Kocsis Máté, részéről. Miközben a visszamutogató hallgatás azt is jelzi, hogy nem kívánnak szakítani ezzel az irányvonallal. Például azért, mert egy hatalmi mámorban magába zárt vezér nem tévedhet. Elvégre egy nagy ember már régen megmondta, hogy egyrészt „a politikában a hülyeség nem hátrányos helyzet”, míg másrészt „a politikában tilos bármit visszavonni, meghátrálni, vagy elismerni, hogy hibáztunk”. Igaz, mindkettőt az a Bonaparte Napóleon hagyta ránk, aki bukott diktátorként, számos nyomorékot, halottat, és háborús szegénységet hagyva maga után, Waterloonál szállt ki a történelemből.

Andrew_s