2013. március 12., kedd

A Vatera szerverköltöztetéséhez.

A bolhapiacok fontos csatornát képviselhetnek a kereskedelemben. A fizikailag megtapasztalható világuk egy különleges szociológiai környezet, és akár idegenforgalmi nevezetesség is lehet. Ugyanakkor olyan másodlagos áruforgalmat bonyolít le, ami több szempontból fontos lehet. A még valaki által használható kütyük és bigyók nem a szeméttelepen végzik, és ezzel csökkentik a környezet terhelését. Az említett izék forgalma ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a rászorultabb embertársaink is anyagi és tárgyi javakhoz jussanak. Sok szempontból ugyanez elmondható a bolhapiacok virtuális világára is.

Így a Vatera online piacterére is, mely az ott megjelenő professzionális kereskedők mellett szintén teret ad azoknak is, akik csak egy-egy használt cuccot akarnak eladni, vagy megvenni. Legyen az akár könyv, zeneszerszám, vagy bicikli. Akit ez részletesebben érdekel, keresse fel, és nézzen szét arrafele. Amiért szóba hozom az inkább az, hogy a legfrissebb hírek szerint az üzemeltetését biztosító gépházat másik hajóba szerelik át. Ezt a Napi.hu közölte, amikor a szerverek Lengyelországba költözéséről adott hírt. Egyben megnyugtatva az informatikai személyzetet, akiknek a cégcsoport más tagjainál igyekeznek foglalkoztatást biztosítani. Az persze még a jövő zenéje lehet, hogy egy ilyen költözés mennyire tekinthető egy esetleg tovább gyűrűző folyamat nyitányának, hiszen a biteknek szinte mindegy a szerverek fizikai elhelyezkedése a tér-idő-kontinuum egy pontján. Mindaddig, amíg megfelelő kiszolgálást képesek biztosítani.

A hír alapján pedig igazán nincs ok kétségbe vonni azt, hogy a költöztetésnek csak és kizárólag az utóbbi évtized e-kereskedelmi fejlődése az oka. Azért persze egy gazdasági szereplőnek alighanem egyáltalán nem mindegy az a gazdasági környezet sem, amiben működik. De konkrét adatok híján erről legfeljebb találgatni lehet. Elvégre aligha lesznek adatok arra nézve, hogy mennyire érinti, mennyire befolyásolja az ország valutájának, vagy esetleg az energetikai áraknak a helyzete az internetes kereskedelemben részt vevők viselkedését. A cégek által igénybevett szolgáltatások áfáját, és az azt nyújtóknál csökkenő megrendelések közvetett piacszűkítő hatását azonban kár lenne nem észrevenni. Ahogy érthetően csak tippelni lehet arra is, hogy a puszta segítő szándékon mi motiválhatott egy portált arra, hogy a recesszió kellős közepén adóügyi tanácsadót állítson össze a netes kereskedelemhez. Élve persze a gyanúval, hogy ez lehet egyfajta informális figyelmeztetés is az internetes piactereket használók felé. Azok számára pedig, akik részt vesznek a kereskedelemben, esetleg biztatóbb lehet a szerverek határon kívüli elhelyezkedése akkor is, ha a tranzakciók továbbra is a hazai jogi környezetben zajlanak majd.

Andrew_s

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése