Festetten feledett szellemek.

A különböző média-munkások tevékenysége kapcsán, és a tájékoztatási csatornák működése kapcsán sokszor felmerülő kérdések azok, melyek a felelősségekkel kapcsolatosak. Legyen az akár büntetőjogi, politikai, vagy etikai felelősség. Olykor cenzúrát, olykor öncenzúrát várnak fel, vagy éppen kiáltanak némelyek. Míg máskor, akár csak burkoltan, politikai állásfoglalás sejthető a hírek válogatása, tálalása mögött. Bőven adva teret a vitáknak arról, hogy mikor érdemes, mikor kell, és mikor szükséges szerzőileg turbósítani valamit, és mikor lehetne jobb valamit csak a maga tényszerűségében közölni.

Ez nyilván a szerkesztői dilemmák egyike is lehet, és minden hírfórum látszólagos belügye. S akár valós belügye is, mellyel kapcsolatban legfeljebb a vélemény az, amit artikulálni érdemes. Valahogy így jártam azzal a hírrel is, amit az Index közölt egy Munkácsy Mihálynak tulajdonított és témájában antiszemita festményről. A téma a tiszeszlári vérvád, mely a közelmúltban sajnos még parlamenti képviselőt is felszólalásra indított Jobbik színeiből. A kép olyan, amilyen. Ha igazolódik a tény, hogy Golgota festője vetette vászonra, akkor legfeljebb az lehet a kérdés, hogy ma is megfestette-e volna, vagy büszke lenne-e rá? De, és ez a tudósításból is kiderül, még az sem biztos, hogy valóban Munkácsy Mihály festette, akkor is kérdéses, hogy mennyi betűt ér meg az ügy. Annyira, hogy talán már ez a vélemény is a túlragozás része. Miközben aligha lehet elvitatni egy szerkesztőség jogát arra, hogy figyelemfelkeltő anyagot pakoljon a hálóra, nyomtasson papírra.

Az persze más kérdés, hogy egy adott politikai helyzetben kell-e, érdemes-e? Mely kérdésre a tényközlésig mindenképpen igent kell mondani. Igen, közölni kell a tényeket, mert a sajtó felelőssége éppen ez. A címválasztás, a véleményalkotás már óhatatlanul nagyobb felelősséget jelent. S ez már nagyon vékony jég lehet, amikor csábító lehet a vékony jégen is nagyot dobbantani. Mert nagyobbat szól, és legalább a loccsanásra odafigyelnek. Azok számára, akik most felhördülnek, azt üzenem ugyanakkor, hogy a véleményalkotás joga megillet mindenkit. A legádázabb csirkefogót is. A felelősség a közzétételben, annak módjában lehet. Nyilván vállalva azt is, hogy lesznek, akik nem értenek egyet vele.

Az említett esetleges Munkácsy-kép kapcsán például felveti az írás, hogy akár paródia, egyfajta karikatúra is lehetne, ha nem „látványosan jó képről” lenne szó. Mintha a rég elporladt festő akkori gondolatait a művészi kvalitások megnyilatkozása alapján akarnánk minősíteni: ha pocsék egy kép, akkor karikatúra, ha kidolgozott, akkor nem az. Miközben az adott helyzetben számolni lehet azzal is, hogy bármely kiváló művész sem biztosan ismer mindent. Nem volt jelen, és ahogy az Index publicistája is írja, szinte biztosan a kor akkori koncepciós per akkori híreiből értesült a perről is. Mely per ugyan botrányos, és az antiszemitizmus sem dicsérendő, de ettől egy festmény még tekinthető egyfajta kordokumentumnak. Nem csökkenti a festő tehetségét, akivel kapcsolatban nem tudunk olyan adatról, hogy tevőlegesen asszisztált volna bármely pogromon. Ellentétben azon íróval, akinek életművét szívesen vágnák ketté azok, akik elfelednék szívesen, hogy egy fasiszta parlament tagja volt. Az említett tudósítás ebből a szempontból sem vádolható inkorrektséggel.

Ami mégis vívódásra késztet, az a várható fogadtatása lehetne a hírnek, mivel az antiszemitizmus mai képviselői megerősítésként értékelhetik. Míg a másik szemellenzőkészlettel megvertek esetleg Munkácsy ellen gyűjthetnek puskaport. S ismerve a hazai politikai állapotokat, az internetes fórumok megnyilatkozásait szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Megértve persze a dilemmát is ezzel kapcsolatban. Ami, szándékosan távoli példát hozva olyan lehet, mint Verne illusztrátorának művészetétől vitatkozni. Ma már tudjuk, hogy nem ágyúval lőtték ki az első űrhajóst. De ez a tény nem csökkenti sem Verne írói, sem a könyvéhez művészi illusztrációkat készítő metszetkészítői érdemeit. A probléma az lenne, ha környezetéből kiragadva, irodalomóra helyett egy természetrajz órára vinnék be, és példaként emlegetnék az űrutazás történetét taglalva. Olyan környezetbe emelve, ami nem csak méltatlan lehet a szerzőre nézve, de alapvetően akár ellentétes a szándékéval is.

Az adott kép kapcsán sajnos az lehet egy életmű tényszerű felsorolásának tárgya, s mint ilyen, fontos hír lehet feltalálása. Már akkor, ha festője a vélttel azonos. Nem tételezve fel a tudósítás szerzőjéről, hogy egyet értene a szélsőjobboldali ideológiákkal, a kiragadás sajnos mégis alapja lehet annak, hogy Munkácsy Mihály művészi kvalitásairól a vélt politikai beállítódása felé terelődjön a vita. Amit kiemel a jelzett tudósítás azon megállapítása, hogy a „festmény üzenetének értelmezéséhez sem esztétikai, sem művészettörténeti, sem történelmi háttérismeret nem szükséges”. Óhatatlanul, és alighanem méltatlanul, a szerző, szervesztő politikai állásfoglalását sejtetve. S szinte már várom, amikor önjelölt szellemi örökösei majd állást foglalnak arról, hogy melyik képét innentől hogyan kell értelmezni a politikai állásfoglalások, a vallási szemléletek oldaláról. Mint amikor szerzői jogok birtokosai nyilatkoznak a szerző szellemisége nevében. De ez már egy másik történet.

Andrew_s