A német TV-csatornák immár másodszor
szerveztek támadást a magyarság lejáratására. Ami persze nem igaz, de szinte
biztosan megfogannak ilyen gondolatok. Például azok fejében, ahol termékeny
mohára hull az „ország én vagyok”-ra rímelő orbáni elképzelések. Azonosítva egy
választással hatalomba került miniszterelnököt szerepcserélve egy abszolút
uralkodóval. Holott a képlet viszonylag egyszerű.
Az Orbán Viktor által vezetett kabinet
számos olyan intézkedést hozott, mely szembe megy azzal az értékkészlettel,
melyet az EU alapjának tekintenek a tagállamok többségében. Ennek szinte
hagyománya teremtődött az utóbbi években. Kétségessé téve azt, hogy a Fidesz
akart-e valaha is mást, mint az abszolút hatalmat. Pontosítok. Ezt nem teszi
kétségessé, hiszen a Fidesz egy párt, melyből számosan kiléptek már az évek
során. Orbán Viktor esetében pedig tőle magától tudjuk, hogy nem a diktatúra,
hanem a vezető személye nem tetszett neki a Kádár-rendszerben. Véletlen
elszólás volt ugyan a részéről, de emlékezetes. Az is nyilvánvaló, hogy az
EU-ben hangot adnak a véleményüknek. Ha elítélő a véleményük, akkor az elítélő
véleményüknek. Pontosan úgy, ahogy hazánkban is hangot adnak a más országokat
érintő kommentároknak. Az is elképzelhető, hogy nem csomagolják be mindig a
véleményt selyempapírba, és nem festenek rá virágocskákat, hogy Orbán Viktor
örsvezető bajtársnak jobban tessen.
Ez történt abban az esetben is, amikor egy
német televízió, a gyermekeknek szóló, de a közéletről véleményt közvetítő
műsorában megjelent a kritika
a magyar kormányzatról. A KIKA műsora kikerült a videó-megosztókra, és
ezzel tulajdonképpen ez a téma le is zárult volna. De mindannyiunk ezoterikus
gondolat-felügyelője megsértődött. Ha annyit mond, hogy ez nem volt szép dolog,
akkor ennyivel le is zárult volna az ügy. Viszont sikerült a bolhából elefántot
fújnia Orbán Viktornak. Azzal, hogy kijelentetése
szerint pillanatokon belül tennék utcára azt, aki birodalmában ilyenre
vetemednék. Szinte azonnal megjelent a német televíziók válaszfilmje, amiben már
sértett udvari bohócként
ábrázolják Orbán Viktort. Nem az országot, nem a magyarságot, hanem egyetlen
embert. Azt, aki képtelen meglátni a helyzet fonákságát. Azt, hogy pont
kijelentésével igazolta a korábbi állításokat a sajtószabadság hiányos
voltáról. Ezzel pedig elérte azt is, hogy a bolhából lett elefánt alaposan
rálépett a lábára. Az ugyanis régről tudott, hogy a nevetségessé tétel, és a
nevetségessé válás meglehetősen káros a hatalomra nézve.
Nem véletlen, hogy először a viccek
szintjén jelenik meg a kritika. Azonban a hazai hatalomgyakorlás nem szorul az
utca tréfacsinálóira. Van nekik egy Kumin Ferencük arra, hogy közröhej tárgyává
tegyen szinte bármit. Azt nyilatkozta
ugyanis már az első animáció megjelenés után, hogy „Magyarország megbízásából egy szakértőkből álló jogászcsapat dolgozik
Berlinben azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, a német médiaszabályozás
alapján milyen lehetőségei vannak a panaszos magyar félnek a jogai érvényesítésére”.
Eltekintve attól, hogy az említett jogászcsapatnak biztos zsebpénzt jelenthet
ez az akció, elképzelem, amint a végén odamennek a tévésekhez és jól beolvasnak
nekik. Esetleg, amint a bíróságon felszólalnak, hogy a „cúna néni pirosz lapot mutatott Vikikének”. Amitől nyilván az egész
német médiavilág hanyatt-homlok összecsinálja magát. A röhögéstől legfeljebb. Arról
feledkezik meg ugyanis a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes
államtitkár úr, hogy ott igen kevés befolyása van a magyar médiafelügyelet szolgaiságához
szokott kormányzatnak. Közben persze elfeledkeznek arról, hogy amikor külföldi
külképviseletek szóltak legutóbb a Táncsics-ügy kapcsán, akkor milyen hangosan
kiabáltak a belügyekbe való beavatkozásról.
Kumin Ferenc megnyilatkozása alapján azonban
legalább tudjuk, hogy jelenleg ki tölti be a bohócügyi
államtitkár szerepét. Azt, amelyről először a rendvédelmiek tiltakozó akciója
során szerezhettünk tudomást. Azonban mindezek ellenére részben azzal is egyet
lehet érteni, ami a HajduPress-ben jelent
meg. Azzal, hogy Orbán Viktor nem bohóc. Bár mi tagadás, a bevezető
gondolat alapján, miszerint „Orbán Viktor kemény, mint Tarzan sarka, Orbán
Viktor határozott, mint Van Persie a kapu előtt, Orbán Viktornak vág az esze,
mint a beretva”, nehéz komolyan venni az állítást. Pontosabban, nehéz úgy
tekinteni az írást, mintha az nem egyfajta ironikus összekacsintás lenne arról,
hogy „de igen, bohóc az kérem, de ki meri azt itt leírni?”. Már csak az olyan
mondatok miatt is, mint az, hogy „szeretik
és/vagy gyűlölik, de itthon nem nagyon neveti ki senki, ha elé kell állnia”.
Egyébként tényleg nem. Az átlag, kicsit jobb érzésű ember nem neveti ki a
másikat. Legfeljebb azt, amit csinál. Ismert ugyanis a pedagógiából is az, hogy
a „hülye vagy”, illetve „hülyeséget csinálsz” kijelentések egyáltalán nem
egyenrangúak. Az ember tehát nem neveti ki a másikat, amiért alacsony, beteg,
kancsal, buta, féllábú, vagy bármi más fogyatékossága lenne. Amitől még lehet
nevettető az, amit tesz.
Ahogy a bohócok is pontosan tudják azt,
hogy nevettető, amit csinálnak, és azért is teszik, amit tesznek. Akár saját
hiányosságaikból is erényt kovácsolva, de mindig pontosan tudva, hogy min nevet
a közönség. Orbán Viktor azonban tényleg nem bohóc. Annak ellenére, hogy azt
még csak tudni véli, hogy mit szeretnének tőle hallani. Azt azonban már nem
látszik látni, hogy hol a nevetségesség határa. Ugyanis nem kacagtatni,
szórakoztatni akar. Ami nehéz is lenne, mivel kívülről nézve inkább azt nem
értik, hogy az emberek miért hagyják bomolni. Míg belülről korántsem
szórakoztató egy lecsúszó gazdaság körülményei között éledő diktatúrában
vegetálni. Orbán Viktor tehát tényleg nem bohóc. Mert a nevettető, és a nevetséges sem azonos. Nem bohóc tehát. Sokkal inkább vezérszólistája
egy kibontakozó tragikomédiának.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése